Égi jelenségek 2020. június első felében

A júniusi telihold félárnyékos fogyatkozással érkezik, alkonyatkor még kereshetjük a Merkúrt, a hajnal előtti órákban pedig az óriásbolygókat.

Telihold és félárnyékos fogyatkozás 5-én este
A Hold ezen az estén már úgy kel fel, hogy a félárnyék kissé rácsúszik, ám ebből semmit se fogunk érzékelni. A holdkelte ideje keleti határunknál 20:11, Budapesten 20:23, nyugati végeinknél pedig 20:32, ez az időpont kb. 10 perccel napnyugta előtt lesz, így a Holdat is csak jó tiszta ég esetén láthatjuk a horizonton felbukkanni.

A félárnyékos fogyatkozás még a szokásosnál is gyengébb látványt nyújt ezúttal, mivel nem is az egész korongot, hanem a Hold déli felét érinti csak a félárnyék, a legnagyobb mértékű 21:25-kor lesz, ekkor a Hold, országrésztől függően is, csak 6-8 fokkal lesz a horizont felett. Mivel pont a Hold déli oldala érintett a félárnyékban, és az esik közel a látóhatárhoz, amelynél a sűrűbb légrétegek eleve sötétebbé teszik a Hold arcát, ember legyen a talpán, aki észreveszi, hogy nemcsak a légkör szűri a fényt, hanem a félárnyék is! Az eseményről mégis érdemes megemlékezni, így talán picit többeket csábít a kora esti telihold megfigyelésére az alkalom. A félárnyékos fogyatkozás vége 23:01-kor lesz, a Hold ekkor is csak 16-17 fok „magasan” jár a déli horizont felett. Idén még kétszer lesz félárnyékos fogyatkozás, ám azok nem lesznek láthatóak hazánkból.
Alkonyat után még kereshetjük a Merkúrt

A legbelső bolygó ugyan egyre korábban lenyugszik, de a hónap első napjaiban még megláthatjuk az alkonyi égen. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, pára, por és felhőmentes alsó égrészre, valamint jó kilátásra lesz szükségünk. Sajnos a Merkúr halvány fénye könnyen eltűnik az alkonypírban, és legtöbbször már csak akkor vesszük észre, ha egészen közel jár a horizonthoz. Elsején még érdemes egy órával napnyugta után keresni, ekkor kb.8 fok magasan jár, és csak 22:30 körül nyugszik (kb. 2 órával a napnyugtát követően). 10-én egy órával napnyugta után már csak 5 fokon lesz a bolygó, és 22:15 felé el is tűnik a horizonton, a hónap közepén pedig már 22 órakor. Nem tűnik soknak a különbség, azonban ne feledjük, hogy egyre tovább tart a világos is, így emiatt kétszer nehezebb lesz megpillantani a bolygót. Viszont, mivel semmi más bolygó nincs az esti égen, használjuk ki a lehetőséget!
A Hold, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása 9-én éjjel

A két óriásbolygó 23 óra körül kel fel, közel a Tejút legszebb, déli régiójához, és hajnalig élvezhetjük a látványukat. Sajnos alacsonyan járnak, ez a távcsöves megfigyelők számára igen kedvezőtlen, viszont segít abban, hogy tájképbe foglalva örökítsük meg őket. 9-én éjfél után érdemes lesz rápillantani a délkeleti ég aljára, mivel ekkor a két bolygó mellett a 88 százalékos Hold is ott világít majd, kb. 4 fokra tőle. A két bolygó elég fényes ahhoz, hogy a Hold mellett ekkora közelségében is lássuk őket, de nehéz lesz fotózni.
Hold-Mars együttállás 13-án hajnalban
A Mars, bár még szintén alacsonyan jár, egyre fényesebb. 13-án hajnalban a Hold is közel kerül hozzá, égi kísérőnk ekkor 52 százalékos megvilágítású lesz, és csak kb. 3 fok választja majd el a vörös bolygótól. A Marstól még kb. 1,5 fokkal feljebb pedig a Neptunusz is ott lapul, ám ez a bolygó igen halvány, csak távcsővel megpillantható, de ha tiszta az idő, akkor esetleg fotón megjelenhet. Mivel fél 2 felé már elkezd pirkadni, így egyre nehezebb lesz bármit is megnézni a keleti égen, ám azok számára talán kedvezőbb így, akik nem korán kelnek, hanem igazán későn fekszenek le. A párost hajnal fél 2 után érdemes keresni, így, ha valaki az egyébként holdfénymentes időt kinn tölti a Tejútban gyönyörködve, talán meg is várhatja őket.
Lassan érkeznek az éjszakai világító felhők

A nyárközép alkonyat utáni és hajnal előtti jelensége kiszámíthatatlan, hazánkban azonban június közepe felé szokott először megjelenni. A megpillantásához vagy nagy szerencse kell, vagy nagy türelem, és általában csak a fanatikusok azok, akik a jelenség lehetséges heteiben alig alszanak, abban reménykedve, hogy sikerül elcsípniük. Akinek volt már hozzá szerencséje, az érti is, hogy miért!
A fő szezon majd a hónap közepétől indul, de már előfordulhat a hónap első heteiben is, ezért érdemes felhívni a figyelmet rá.