Ausztrália ősi geológiája határozza meg a mai földrengéseit

2016. május 20-án, a kontinens belsejében, viszonylag közel a közismert Uluru sziklához egy, a Richter skála szerinti 6-os erősségű földrengés pattant ki, amelyet Petermann-rengésnek neveztek el a közeli Petermann-hegyláncról. A sivatagi területen, a talajon, jól látható elmozdulás következett be a rengés hatására, amelyet a Melbourne-i Egyetem kutatócsoportja vizsgált meg és mért fel. A felmérést követően igyekeztek megállapítani a rengés eredetét, kutatási eredményeiket a Bulletin of the Seismological Society of America szakfolyóiratban közölték.

A keletkezett talajhasadék és a rengés nyomán kialakult töréslépcső 21 km hosszan látható, ezt mind a felszínen, mind drónról és műholdfelvétel segítségével is azonosítani lehetett. Alapesetben egy ilyen rengésnek rövidebb, de nagyobb függőleges elmozdulást okozó talajhasadék volna az eredménye, itt azonban igen hosszú, ám maximálisan csak 1 méteres függőleges elmozdulás történt. A terület igen ősi, az Ausztrália legnagyobb részét elfoglaló ősmasszívumhoz tartozó régió, így már az is meglepetés, hogy ilyen erősségű földrengésre képes. A kutatók arra voltak kíváncsiak, mi okozta ezt a különleges rengést.

Mivel a rengésfészek igen sekély volt, alig pár kilométeres mélységben, ezért a szakemberek biztosak voltak benne, hogy a felszínen is látható nyomot hagyott a földmozgás. A fő rengés után 3 nappal már kitelepítettek a környékre egy ideiglenes szeizmométer-hálózatot, amelynek köszönhetően az utórengésekről már igen jó minőségű adat áll rendelkezésre. Ezen utórengések azután ki is rajzolták azt a területet, amely mentén előfordulhatnak a területen földrengések. A mérések elemzése alapján arra jutott a kutatócsoport, hogy egy, kb. 600 millió éve képződött kőzetréteg gyengeségei vezettek a rengéshez. A mérések alapján az egyébként igen masszív kőzetegyüttesben egy gyengébb, beékelődött csillámpalás kőzetréteg felelős a rengésért és az utórengésekért.

„Arra jutottunk, hogy a gyengébb kőzeteket tartalmazó régiókban kialakulhatnak ilyen földrengések, és a területek geológiai térképeiből megismerhető kőzettani és szerkezeti tulajdonságok alapján meghatározhatóak a helyszínek, s az egyes rengések során bekövetkező elmozdulások. Végeredményként ez hozzájárul ahhoz, hogy megismerjük az egyes régiók rengésveszélyességét, s rábukkanjunk az esetleges aktív törésvonalakra” – magyarázta Dr Januka Attanayake, a Melbourne-i Egyetem kutatója. „Ausztráliában kb. 19 évente van ilyen erősségű rengés, ám ha ez nem lakatlan területen, hanem valamely sűrűn lakott régióban történik, annak katasztrofális következményei lehetnek, mint az új-zélandi Christchurch 2011-ben volt 6,2-es rengésének. Szerencsére eddig lakatlan vidékeken voltak e földmozgások.”

A Petermann-rengés ritka lehetőséget nyújtott, amelyet jól kihasználtak a kutatók, és a gyors munkájuknak köszönhetően kirajzolódott az a földtani szerkezeti egység, amely a földrengésekért felelős. „A kapott eredmények és modellszámítások hozzásegítenek minket ahhoz, hogy a városi területeinket is megvizsgáljuk, vajon ott jelen vannak-e hasonló kőzettani gyengeségek az igen ősi és hideg ausztrál ősmasszívum kőzetében, s ezekből meg tudjuk majd mondani, számíthatunk-e valahol hasonló erejű rengésekre” – tette hozzá Attanayake.