Amikor a pusztuló permafroszt pusztít

A sarkvidékeket fokozottan érinti a klímaváltozás, és ennek néha egészen drámai jelei vannak.

Az 1960-as évek első felében az amerikai hadsereg mérnöki alakulata egy különös építmény létrehozásába fogott bele Alaszkában. Fairbanks városától pár kilométerrel északra, Fox városka mellett, aranybányászat során megfaragott domboldalból kiindulva egy kb. 110 méter hosszú föld alatti létesítmény született, az úgynevezett permafroszt-alagút, amelynek első szakaszát alátámasztással védik a beomlástól, a legnagyobb része az örökké fagyott talajnak köszönhetően megtartja magát. A nyári időszakban mesterségesen tartják fagypont alatt a létesítmény hőmérsékletét, télen pedig a kültéri hideg levegő beszivattyúzásával.
Itt helyezkedik el a CRREL (Cold Regions Research and Engineering Laboratory, vagyis Hideg területek kutató és mérnöki laboratóriuma), azonban eredetileg olyan okból készült, hogy a mérnöki alakulat itt gyakorolja a permafrosztban való építkezést, amelyre az Alaszkát átszelő kőolajvezeték kiépítéséhez volt szükség, később a bányászati hivatal is használta ilyen célokra.
Az örök fagy birodalma megőrizte a 10-40 ezer évvel ezelőtt élt állatok és növények maradványait, egykori tómeder üledékét, jéglencséket, s számos más részletet a jégkorszak idejéből. Ennek is köszönhető, hogy a gyakorló létesítményből aztán laboratórium lett, ahol folyamatos munka zajlik. Két évtizeddel ezelőtt a jeges, egykori tavi üledék egy kis darabjának kiolvasztását követően abban életképes, 32 ezer éves baktériumra is bukkant a NASA asztrobiológusa, Dr. Richard Hoover.
Az alagutat egy domb rejti, amelyen sarkvidéki erdő él, fenyőfákkal, cserjékkel, lágyszárúakkal, és mohával, s persze állatok járják rajta útjukat. Egy ilyen út során történhetett meg az a baleset, amelyről a CRREL permafroszt-kutató geológusa, Dr. Thomas Douglas számolt be, az Amerikai Geofizikai Unió oldalán.
A dombon egy beszakadás is található, amely termokarsztos jelenség, vagyis úgy jött létre, hogy az egyébként nagy jégtartalmú, fagyott talajból kiolvadt a jég, s a maradék „szárazanyag” beroskadt. (A sarkvidékek kis kerek tavainak ezreit hasonló folyamatok hozták létre, a beroskadt talaj töbörszerű mélyedései váltak tavakká.) A beszakadás egy elpusztult, fiatal jávorszarvas tetemét rejti, amely valószínűleg az alaszkai tavasz során válhatott a gyorsan kialakult mélyedés áldozatává. A tetem belső szerveinek épsége okán kizárható, hogy medve ölte volna meg, valószínűleg nem tudott kikecmeregni az olvadó talajból, s esetleg a lábát is törte próbálkozásai közben.
Douglas, tudóstársai és a számtalan, vadont járó alaszkai civil is egyre gyakrabban találkozik a permafroszt igen gyors olvadásával összefüggő talajváltozásokkal. Ami az utakat hullámossá teszi, vagy épp az épületek süllyedését okozza, az a vadonban is megmutatkozik. Egyre több hasonló, olvadás miatt kialakult beszakadás van a talajban, amelyek akár pár nap, vagy néhány hét alatt is létrejöhetnek.
A sarkvidékeken egyre fokozódó felmelegedés a permafroszt hatalmas területét különösen erősen sújtja. „Fairbanks átlaghőmérséklete 2019-ben 0 Celsius-fok felett volt” – mondta Douglas, hozzátéve, hogy ilyesmi az elmúlt pár százezer év alatt nem nagyon eshetett meg e tájon. Meteorológiai mérések 1906-tól vannak itt, és ezen időpont óta csak egy korábbi alkalommal, 1926-ban volt egy picivel fagypont feletti az átlag. „Igen nagy kihívás fagyottan tartatni a permafrosztot, ha fagypont feletti a hőmérséklet” – tette hozzá Douglas. Mivel a víz melegebb a jégnél, ahogy leszivárog a talajba, fel is olvasztja azt. Douglas nemrégiben végzett kutatásokat egy tanulmányhoz, amelyben a 2014-16-os évek esőzéseit követő nagyfokú olvadásról számolt be kutatótársaival. „Drámai hatásai vannak a víznek. Sok helyen kétszer-háromszor is nagyobb volt az olvadás mértéke, mint a normál nyári időszakokban korábban.”
A kutató talajba helyezett hőmérő szenzorokkal vizsgálja az olvadást: egy helyen a korábban teljesen fagyott talaj közel 2 méter mélyen kiolvadt. Douglas egészen véletlenül olyan helyre szerelte ki a szenzorokat, ahol a korábban évezredeken át fagyott talaj hőmérséklete épp a mérések elindítása után kezdett emelkedni. „18 éve vizsgálom ezt a területet, de ez most igencsak izgalmas időszak.” Idén nyáron ismét szeretne lefúrni, hátha sikerül megtalálnia a még fagyott talajréteget, de lehet, hogy ehhez már nem lesz elegendő az eddig használt kézi fúróberendezés.
Lehet az is, hogy az elmúlt tél hidege (Fairbanksben 2020 januárjában -15 Celsius-fok volt a legmelegebb) esetleg elég erős lehetett ahhoz, hogy leérjen a permafroszt rétegéig és megerősítse, megújítsa azt. A nyári fúrás során majd kiderül, addig azonban a kívülről is látható jelekre lehet csak hagyatkozni, amelyek időnként, a szerencsétlen sorsú jávorszarvasokra nézve pusztító hatásokról árulkodnak. Vajon a fagyott alagút meddig marad még jeges?
Forrás: Égen – Földön – Föld alatt