Péter, Katalin, Roberta2025. április 29., kedd
Föld

Tettek és szándékok a fenntarthatóság terén

2020.06.25.NG
National Geographic Magyarország

A WWF Magyarország reprezentatív kutatása többek között azt vizsgálta, hogy a városi magyar lakosság hogyan viszonyul a természet- és környezetvédelemhez.

Forrás: Getty Images

A kutatás eredményeiből kiderül, hogy a magyarok nagy része fontosnak és aktuálisnak tartja a környezeti problémákat, és készen áll a változtatásokra a fenntartható jövő érdekében. A kormányok és vállalatok globális összefogását azonban elengedhetetlennek tartják ahhoz, hogy elkerüljük a környezeti katasztrófát. A lakosság jelentős hányada már most számos fenntartható szokást bevezetett mindennapi életébe, de sokan vannak, akik még csak tervezik azt, hogy a változás útjára lépjenek. A már bevezetett szokások megtartását és a szándékolt egyéni lépéseket a felülről érkező iránymutatás és egy erős szabályozás tovább ösztönözhetné – derül ki a WWF Magyarország friss kutatásából.

Az európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) éppen azt a nemzetközi összefogást célozza meg, amelybe jól illeszkedik az Európai Unió természetvédelmi politikáját 2030-ig meghatározó Biodiverzitás Stratégiája és a fenntartható mezőgazdaságra, valamint élelmiszeriparra való áttérést célzó „Termőföldtől az asztalig” (Farm to Fork) elnevezésű projekt. A koronavírus-járvány is megmutatta, hogy nem jó úton járunk, és további súlyos következményekkel számolhatunk, ha nem hagyunk helyet a természetnek és nem lépünk a fenntarthatóság útjára. Ezt figyelembe kell venni a gazdaság újratervezésekor: a környezet- és természetvédelmi célok nem csorbulhatnak, hiszen létünk és egészségünk alapját a háborítatlan természet képezi. A WWF Magyarország ennek mentén közel 30 éve azért dolgozik, hogy az ember és a természet harmóniában éljen egymással, és ezt a hazai törvények és szabályozások is lehetővé tegyék.

 
Forrás: WWF Magyarország

 

A többség szerint a döntéshozóké a felelősség
Ki a felelős a környezetvédelemmel kapcsolatos problémákért és azok megoldásáért a magyarok szerint? A kutatásból látszik, hogy a lakosság nagy része az egyéni felelősségvállalás helyett a felülről érkező megoldásokat szorgalmazná. A többség (49 %) a globális összefogást sürgetők körébe tartozik: ők úgy gondolják, az egyes emberek már kevesek a környezeti katasztrófa elkerüléséhez, és világméretű összefogásra lenne szükség a kormányok és vállalatok részéről. Ennél kevesebben, a megkérdezettek 36 százaléka az egyéni felelősségvállalást tartja a kulcsfontosságúnak – szerintük ha minden ember csökkentené a saját fogyasztását és környezettudatosan élne, visszafordíthatók lennének a mai káros folyamatok. A megkérdezettek 16 százaléka tartozik a tagadók (5 %) vagy lemondók (11 %) csoportjába. Ők azok, akik szerint változtatni felesleges, bár különböző okokból: míg a lemondók szerint már nem tehetünk semmit, hogy elkerüljük a környezeti katasztrófát, a tagadók csak riogatásnak gondolják a klímaváltozást.

 
Forrás: WWF Magyarország

 

Sokat autózunk, de kevesebbet szeretnénk
Bár az egyéni ökológiai lábnyom csökkentése fejben dől el, tettek nélkül nem érhetünk el eredményeket. A WWF Magyarország arra is kereste a választ, hogy a magyarok életük mely területén szándékoznak fenntarthatóbban élni, vagy akár már aktívan tesznek is ezért. Kiderült, hogy a lakosság több mint fele (65 %) jelenleg is takarékoskodik a vízzel, igen magas viszont azok aránya (80 %), akik továbbra is kevesebb vizet szándékoznak fogyasztani vagy a jövőben tervezik meghozni ezt a döntést. A helyiek 74 százaléka szeretné kerülni az eldobható műanyagok használatát, 59 százalékuk pedig már így is tesz. A magyarok élelmiszer-fogyasztásának lábnyoma is javulhat, ha a hajlandóságot valóban tettek követik: egyelőre a megkérdezettek 40 százaléka részesíti előnyben a helyi előállítású termékeket, 64 százaléka pedig ezt továbbra is fenntartaná vagy ha eddig nem tette, akkor elkezdené. 77 százalék szeretné minimalizálni a kidobott élelmiszer mennyiségét, 53 százalék már aktívan tesz is ezért.

Érdekes a kontraszt az utazás terén a magyarok szándékai és tettei között: míg az emberek 59 százaléka szeretne tömegközlekedéssel vagy kerékpárral munkába járni, csak 28 százalék azok aránya, akik valóban ezt a közlekedési formát használják a mindennapokban. Hasonló a helyzet az autóhasználattal: a lakosság 54 százaléka kevesebbet autózna, de csak 18 százalék, aki így is tesz.

Mindez azt mutatja, hogy egyelőre többen vannak, akik még nem vezették be életükbe a fenntartható szokásokat, viszont ez szándékukban áll a jövőben – vagyis tisztában vannak azzal, hogy ez szükséges lépés mind a saját életük, mint a környezetük szempontjából. A kutatás arra is rávilágít, hogy az emberek az életmódjukba sikeresen beépített változtatásokat hajlandók is megtartani és tartósan alkalmazni a későbbiekben.

Fontos és aktuális kihívás a természet védelme
A kutatás következő részéből kiderül, hogy a magyar lakosság mit tart igazán aktuális és fontos problémának. A felsoroltak közül kikerülő 12 legfontosabbnak ítélt probléma soraiban többek között olyan természeti, környezeti és fenntarthatósági kihívások találhatók, mint a műanyagszennyezés csökkentése, a globális felmelegedés lassítása, a természet védelme, a klímaváltozás hatásainak és a szén-dioxid kibocsátásának a csökkentése, az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása, a folyók és tavak jó állapotának megőrzése vagy erdeink fenntartható használata. Míg a szegénység csökkentését a legfontosabb problémának ítélik, az aktualitását nem érzik a magyarok. A legfontosabbnak és legaktuálisabbnak ítélt problémák között nagy az átfedés, de bekerül egy új kihívás is, ami a legfontosabb problémák között nem szerepel: ez az őshonos magyar állat- és növényfajok és élőhelyük védelme.

Hozzászólások

Így falta fel bolygóját ez a csillag

Így falta fel bolygóját ez a csillag

A James Webb-űrteleszkóp felvételei alapján sikerült azonosítani a különleges és ritka folyamat részleteit.

Hol látható tejtenger a Földön?

Hol látható tejtenger a Földön?

A különös éjszakai fénylést a több száz éves tengerészeti feljegyzések is emlegetik, a modern korban műholdakról is megfigyelhető.

India lassabban melegszik, és nem értjük teljesen, hogy miért

India lassabban melegszik, és nem értjük teljesen, hogy miért

Elképzelhető, hogy a légszennyezésnek köszönheti a szubkontinens ezt a lassabb melegedést, de más tényezők is beleszólhatnak.

39 százalékkal csökkent az ausztrál partok műanyagszennyezettsége

39 százalékkal csökkent az ausztrál partok műanyagszennyezettsége

Egy, hat ausztrál nagyváros térségében végzett felmérés során jelentős javulást találtak, ám még így is túl sok a cigarettacsikk, a flakon, sörös és ételes doboz.

Még ne siessünk a Marsra: egészségi problémákat okozhat a pora

Még ne siessünk a Marsra: egészségi problémákat okozhat a pora

Az emberes marsutazás egyelőre még csak tervasztalokon létezik, azonban nem árt előre gondolkodni, és még az út előtt a lehető legjobban felkészülni arra, ami majd várhatja ott az űrhajósokat.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket