Helga, Évald2024. október 03., csütörtök
Föld

Jeladós palackok mutatják a tiszai hulladék útját

2020.07.01.NG
National Geographic Magyarország

GPS jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a PET Kupa szakemberei a Felső-Tiszai Búvár és Mentő Egyesület közreműködésével.

Forrás: Természetfilm.hu

Vásárosnaménynál az áradó Tiszába dobott négy palack a PET Kupa hulladékmonitoring programját segíti. A nyomkövető kutatásban a palackok GPS jelet vesznek és rádió jelet adnak le. A Hulladékmentes Tisza projekt keretében fejlesztett eszközök akár két éven keresztül is szolgálhatják működésükkel azt a kutatást, amely a folyón szállított hulladék útját követi nyomon. Az elektronikusan jelölt palackok – Táltos, Villám, Táncos és Pompás – internetes névadó kampányban kapták a nevüket.

Azt már eddig is sokan tudtuk, hogy a műanyag palackok az árral érkeznek, és nagy részük hulladékként rakódik le az ártéri erdőkben. Amit máig nem tudnak a szakemberek, hogy milyen gyorsan halad a szennyeződés és mekkora távolságot tesznek meg a pillepalackok. Az sem világos jelenleg, hogyha a palackok egyszer valahova lerakódtak, mekkora az esély arra, hogy a következő áradás továbbviszi őket.
A PET Kupa önkéntesei sok időt töltenek a Tiszán, így többször előfordult, hogy palackban elhelyezett üzenetekre bukkantak. A 2019-es Felső-Tiszai PET Kupa versenyen például egy kilenc éve úton lévő, ukrán nyelvű szerelmes levél került elő.

A PET Kupa kalózai tavaly májusban az M.V. Petényi hulladékgyűjtő hajó első téli bevetésén engedtek el pár PET palackot bennük egyszerű, papírra írt üzenetekkel, remélve, hogy még hallanak róluk. A videón 2 perc 28-nál látható az a rész, amikor a petkalózok megjelölik a fél literes vodkás ukrán PET palackot. Ezt a palackot még ugyanabban az évben, 2019 decemberében megtalálta Párdy Bence petkalóz a Kiskörei Téli Kikötőben, közvetlenül a duzzasztómű fölött.
„Ez az egyedi azonosítóval ellátott pillepalack az első, kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a műanyag szennyeződés egy éven belül akár több folyamkilométert is meg tud tenni – mondta el Molnár Attila Dávid, a PET Kupa társalapítója, az M.V. Petényi kapitánya. – Az is fontos információ, hogy nem jutott tovább Kiskörénél, jelezve, hogy a duzzasztómű tényleg védvonalként védte a folyó alsó szakaszait a szennyezéstől”.
A vízen a két helyszín közötti távolság több mint 280 folyamkilométer, amit ez a palack alig pár hónap alatt megtett.

Megújított palackposta
A klasszikus palackposta egyszerű és olcsó jelölési módszer, a madárgyűrűzéshez lehetne hasonlítani, aminek sok előnye van, hátránya viszont, hogy minél több idő telik el a jelölés-visszafogás között, annál nehezebb a kiértékelés. A pontosabb adatok érdekében a PET Kupa szakemberei úgy döntöttek, hogy a modern technológiához folyamodnak. Felkérésükre a Quini Kft. készítette el a speciális jeladós palackokat, amelyek veszik a GPS műholdak jelét és rádión keresztül tudatják hollétüket a külvilággal. Az első jeladások szerint a Vásárosnamény és Záhony közötti szakaszon három palack elakadás nélkül, kiválóan úszott az áradó Tisza hullámain és 11-12 óra alatt tett meg 60 folyamkilométet.

A jeladó palack kutatása számos további izgalmas kérdést tartogat, például, hogy egy vízügyi kármentő pont útját állja-e a palacknak, vagy éppen lejjebb Kisköre állítja meg őket? Esetleg a PET Kalózok példája ragadós, és valaki szemétgyűjtés közben összeszedi? Ha ezt történik, várják a hős jelentkezését! Esetleg netalán kilép a palack az országból és a Vaskapu vagy már a Fekete-tenger állítja meg? Rengeteg a kérdés és hipotézis, ezekre is választ keres a kutatás.

Hozzászólások

Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

Egy 450 millió fényévre lévő elliptikus és egy spirálgalaxis találkozását, ami több százmillió éve történt, az űrteleszkóp infravörös tartományban örökítette meg.

A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

Mint egy délibáb, úgy csillogtak a hófehér dűnék, melyhez bámulatos panorámát nyújtott a bárányfelhőkkel tarkított kék égbolt, háttérben pedig a csipkés hegycsúcsok. Akár egy tökéletesen megkomponált festmény.

Lehet, hogy a Földnek is volt gyűrűje

Lehet, hogy a Földnek is volt gyűrűje

Mintegy 466 millió évvel ezelőtt a Föld egy ideig a Szaturnuszéhoz hasonló gyűrűvel rendelkezhetett.

Kilenc napon át rezonált a bolygónk egy sziklaomlástól

Kilenc napon át rezonált a bolygónk egy sziklaomlástól

A szakemberek szeizmikus jelek alapján rekonstruálták, mi is történhetett egy grönlandi fjordban.

Égi jelenségek 2024. október első felében

Égi jelenségek 2024. október első felében

Figyeljük meg az állatövi fényt, hajnali és esti holdsarlónk is lesz, a hónap közepén az alkonyi égen kereshetjük már az üstököst is.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket