Öt dolog, amit a kémműholdak elárultak a Földről

Az USA legnagyobb kémműhold-családja a Key Hole (kulcslyuk) nevű volt, e család egyik tagja a KH-9 Hexagon program, amelynek adatai és fotói korábbi titkosítását 2002-ben feloldották. Az eddig feloldott titkosítású kémműhold programokból mára mintegy egymillió felvételről van tudomásunk, amelyeket tudományos vizsgálatoknak is alávethetnek, és bárki számára kereshetővé is vált az adatbázis. Az akkoriban még analóg, vagyis filmre készült felvételeket a filmet tartalmazó kapszulákat légkörön át a felszínre „ejtették” a korabeli műholdak, ahol aztán katonai alakulatok gyűjtötték be őket.

A KH-9 program 1973-1986 közt zajlott, és a célja az egykori Szovjetunió megfigyelése volt, a hidegháborús időszak „szokványos” tevékenysége. A fotókat már végigböngészték, és jó néhány érdekességre rábukkantak köztük, ezekből válogatott egy maréknyit az EOS földtudományi hírportálja. A felvételek minőségéről Phil Pressel, aki a Hexagon kameráit tervező cég mérnöke volt, azt mondta, hogy sokkal jobb minőségűek, mint amiket a Google Earth felvételein láthatunk. A képek 60 centis részleteket is bemutattak a felszínről!
Az egymást átfedő fotókból 3 dimenziós tájfelvételeket készítettek azóta, s felhasználták számos kutatásban a korábbi állapotok tanúiként e képeket, számtalan felfedezéshez segítették már hozzá a tudományt.

A Himalája gleccserei igen gyorsan olvadnak.

Hírhedten nehéz feladat követni a magashegyi gleccserek változásait, mivel nem rövidülésben, hanem elvékonyodásban mutatkozik meg elsődlegesen az, hogy mennyire csökken a jég mennyisége. Ezért a Hexagon felvételeiből egy 3D magassági modellt készítettek, amelyekből az 1970-es évek állapotát lehet megismerni. Kiderült, hogy 1975-től kezdve a himalájai gleccserek tömegük több mint negyedét veszítették el átlagosan. 1975-2000 közt évi 25 centit vékonyodott a jegük, míg 2000 után már ennek a dupláját, vagyis gyorsul is az olvadás.

Kevesebb a rénszarvasok legelőterülete Finnországban

A modern élet számos módon akadályozza a korábbi, klasszikus életmódot jelentő rénszarvas-pásztorkodást is azzal, hogy a csordák mozgásterét leszűkíti. Erről is készült tanulmány a kémműhold felvételei alapján, s kiderült a vizsgálatokból, hogy a lappföldi legelőterületek negyedükkel csökkentek. Az erdők kivágásával a rének téli zuzmóforrása szűnik meg, mivel e zuzmók csak az idős erdők talaján élnek meg. Több mint ezer kilométernyi úthálózat, és a vízerőművek tározói mind szétszabdalják és csökkentik a természetes környezetet, s könnyebbé teszik az orvvadászatot is.

Falvakat veszélyeztetnek a fölcsuszamlások Peruban

Peru délnyugati részén, a termékeny Siguas- és Vitor-völgyekben a földművesek által művelhető területeket földcsuszamlások csökkentik folyamatosan. A völgyek oldalai magukba roskadnak, s lassan csúszik lejjebb az egész lejtő. Az elmúlt 4 évtizedben a völgyben fekvő földterületek 7 százalékát takarták be a csuszamlások, s érték el számos esetben magukat a hagyományos mezőgazdálkodást folytató falvakat is, és nagy pusztítást végeztek. A Hexagon és két kereskedelmi műhold felvételei alapján sikerült kideríteni, hogy ezeket a csuszamlásokat a termőföldek öntözése okozza. A völgyek feletti fennsíkon egyre több nagyszabású mezőgazdasági projekt működik, s ezek során olyan termelési módszereket alkalmaznak, amelyek instabillá teszik a lejtőket. A kutatók azt is kiszámították, hogy a fennsíkon jobb vízhasználati gyakorlattal a további csuszamlásokat meg lehet előzni, ám a már megindult lejtőket nem lehet megállítani.

Szeizmikus veszélyhelyzetet tártak fel Iránban

1978. szeptember 16-án egy 7,8-es erősségű földrengés pattant ki a kelet-iráni Tabas városa közelében, a lakosság 85 százaléka, kb. 11 ezer ember meghalt ennek következtében. Legalább ezer éve nem volt hasonló rengés a környéken. Egy kutatócsoport a Hexagon, és két másik műhold, rengés előtti és utáni felvételeinek elemzésével megkereste a felszínen látható talajelmozdulásokat, s ezek alapján kiszámították, hogy 3500 évente következhet be a térségben hasonló nagyságú rengés.

Izlandi vulkánkitörés részleteire derült fény

Északkelet-Izland vulkánja a Krafla, amelynek 1975-ben kezdődött, és kisebb szünetekkel közel egy évtizeden át tartó kitörését a modern idők legnagyobbjai közt tartják számon a szigetországban. A korabeli Izland vulkánjain nem nagyon voltak még tudományos mérőműszerek, s ezek méréseinek hiányát a Hexagon kémműhold és légi felvételek adataiból lehetett utólag pótolni. A fényképek alapján látott elmozdulások, felnyíló hasadékok, másutt pedig bezáródók jellemezték a hosszan tartó kitörést. Ezek alapján kiszámították, hogy a Krafla évtizednyi működése során két magmatározóból is a felszínre jutott a kőzetolvadék.

E néhány példa csak ízelítő abból a hatalmas tudományos kincsből, amelyet a kémműholdak felvételeinek százezrei időgépként nyújtanak a modern kutatások számára, és még évtizedeken át hasznot hoznak majd a változások vizsgálatai során.