Minden nyolcadik európai halálát a szennyezés okozza

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) friss jelentése alapján az Európai Unióban a halálesetek 13 százaléka a környezeti ártalmakhoz köthető.

A lakosságra állandó fenyegetést jelentenek bizonyos környezeti tényezők, így a lég- és a zajszennyezés, illetve bizonyos vegyi anyagok – olvasható a Phys.org oldalán.
Az adatok alapján 2012-ben az EU 27 tagállamában és az Egyesült Királyságban 630 ezer haláleset volt köthető környezeti tényezőkhöz. A jelentés szerint komoly eltérés van a nyugat- és kelet-európai országok között, ennek hátterében szocioökonómiai faktorok állnak. A helyzet Romániában a legsúlyosabb, itt minden ötödik haláleset valamilyen környezeti ártalomnak tudható be, míg Svédországban és Dániában tízből egy.
Az EEA szerint a légszennyezés és a vegyi anyagok rákot, szív- és érrendszeri, illetve légzőszervi megbetegedéseket idézhetnek elő, a környezeti ártalmak csökkentésével pedig rengeteg halálesetet lehetne elkerülni. A szakértők emellett úgy vélik, hogy a városi biodiverzitás növelése és a nyári hőhullámok enyhítése miatt a városokban is érdemes lenne vízfelületeket és zöldterületeket létrehozni.
A jelentés pozitívumokat is felfed, a vízminőség például kifejezetten jó Európában, az ivóvíz kémiai összetétele 74 százalékban jó minőségű.