19. századi önéletírásból számoltak földrengés-fészekmélységet

1855. november 11-én este 10 órakor egy, a Richter-skála szerint kb. 7-es erősségű földrengés rázta meg Tokió (akkori nevén Edo) városát, sok ezer ember halálát okozta, és 50 ezer épületet semmisített meg maga a rengés, és a rákövetkező tűzvész.

A város tektonikai elhelyezkedése miatt rengeteg földrengést élt már át (és fog a jövőben is), s a mára hatalmasra duzzadt lakosság miatt igen fontos minden ismeret, amellyel segíteni lehet a későbbi rengések kárenyhítését. Japán kutatók a múltbéli rengések adatainak tanulmányozása útján igyekeztek e célhoz közelebb kerülni, amikor rábukkantak egy kabuki-színész önéletrajzára, amelyből érdekes, tudományos munkában hasznosítható részletek derültek ki az 1855-ös rengésről.

2020 nyarán a Tokiói Egyetem kutatói új módszert mutattak be az egykori események művészi emlékeinek értékelésére: Nakamura Nakazo III. kabuki színész egy kéziratának elemzése segítségével a rengés fészekmélységére következtettek. A júliusban tartott közös japán-amerikai geofizikai konferencia poszterén került azután a kutatás a nyilvánosság elé, az EOS földtudományi hírportál pedig beszámolt róla.

Nakamura Nakazo III. a korabeli színházi plakát bal oldali, ülő figurája.

Forrás: Wikimedia Commons Public Domain

A színész önéletrajza későbbi, nyomtatásban megjelent változatai voltak csak ismertek eddig, most viszont az eredeti kéziratára bukkantak rá, és annak a szövege a földrengést illetően lényegi információkat mutatott.

„Erős dübörgés volt – írta Nakamura – a nők és a gyerekek megijedtek és felsikítottak, én azt mondtam, nyugodjanak meg, nagy földrengés van. Omitu Bando azt mondta, inkább álljak fel, ne üljek, így felálltam. Ekkor kezdődött a rázkódás, ami miatt aztán nem tudtam egyenesen lépni.”
A későbbi változatokban úgy írta az eseményeket, hogy már sétált, mikor a rázkódások megkezdődtek, vagyis később érkeztek meg a rázkódást okozó földrengéshullámok.
Az eredeti kézirat alapján viszont rövid idő telt el a kétféle rengéshullám közt: az első hullám, a P (primer, longitudinális) hullám volt a dübörgés, a második S (szekunder, transzverzális) hullám pedig a rázkódás. A földrengés fészkének távolságát ki lehet számolni a két hullám érkezése közt eltelt időből, hasonlóan ahhoz, ahogy egy vihar távolságát kiszámítjuk a villámlás és a dörgés különbsége segítségével.

Az 1855-ös rengésre alkalmazva ezt Nakamura leírása szerint kis idő telt el a P és az S hullámok közt, a becslések alapján 5-10 másodperc lehetett. Ebből, és a Tokió körüli területek vastag üledékrétegéből adódóan viszonylag sekély, kb. 20 kilométeres fészekmélységet számítottak a rengéshez, ez a Filippínó-lemez alábukási zónájába esik.

Namazu, az óriási harcsa, amely a föld alatt él, és ha nem figyel rá az ezzel megbízott őrzője, ficánkolni kezd, amelynek következtében földrengések pattannak ki. A színes nyomat az 1855-ös rengés után készült, s azt taglalja, hogy míg a vigalmi negyedben dolgozó hölgyek a harcsát hibáztatták a rengésért, a harcsa örömmel vette a hölgyek testének érintését, és ezért újra ficánkolni kezdett. Ezzel feltételezhetően a fő rengés utáni kisebb utórengésekre utalt a korabeli szerző.

Forrás: Tokyo

Ezek a részletek azért fontosak, mert igen valószínű, hogy bekövetkezhet egy ilyen, az 1855-öshoz mérhető földrengés, a következő 30 évre ennek 70 százalék esélyt adtak a szakemberek, s ez akár 23 ezer halálos áldozattal is járhat, véli Kendzsi Szatake, a Tokiói Egyetem Földrengéskutató Intézetének szakembere.
„Mivel a nagy rengések gyakorisága több évtized vagy évszázad, ezért különböző módszereket és adatokat kell felhasználnunk a múlt rengéseinek tanulmányozására, s a jövőbeliek becslésére” – mondta Szatake.

„A rázkódás és az ezzel járó károk annál jelentősebbek, minél közelebb van az adott pont a rengés fészkéhez” – magyarázta Rjoicsi Nakamura, az intézet egy másik kutatója. „Mivel az 1855-ös rengés pont Tokió alatt pattant ki, ezért a fészekmélység nagyban befolyásolta a rázkódást, és a károkat.”

A konferencián bemutatott poszter tudományközi együttműködésen alapuló munka eredménye, a szeizmológus szakemberek a Tokiói Egyetem Historiográfiai Intézete (a történettudomány történetírással foglalkozó ága) történészeivel összefogva igyekeznek összeállítani a szigetország földrengéseinek és vulkánkitöréseinek történelmi emlékeit összefogó adatbázist. Ezzel, a hosszú időre visszatekintő adatbázissal az egykori események megértését segítik, beleértve az olyan rejtélyes írásokat is, mint a színészé, akinek a cirkalmas kézírását is csak megfelelő tapasztalatú szakember tudja elolvasni.
A kutatásból még ebben a hónapban szakfolyóirati tanulmány is meg fog jelenni.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt