Móric, Tamás2021. szeptember 22., szerda
Föld

Faültetés az ország jelenleg működő legnagyobb napelemparkjában

2020.10.15.NG
National Geographic Magyarország

Példa nélküli együttműködést valósított meg a 10 millió Fa Alapítvány és a MET Kabai Solar Park csapata, ezzel megadták saját válaszukat arra kérdésre, hogy fontossági sorrendbe lehet-e állítani a környezetvédelmet és klímavédelmet.

A faültetők csapata
Forrás: 10 Millió FA

 

Meggyőződésük szerint az a helyes, ha egyén, non-profit szervezet és vállalat is megteszi, amit a fenntartható jövő érdekében megtehet.
Megkezdte a kereskedelmi termelést a MET Csoport 43 megawatt beépített teljesítményű naperőműve Hajdú-Bihar megyében, így mostantól 23 ezer háztartás működhet az itt termelt zöld árammal. A közel 70 hektáron megvalósult beruházás területén közös akciót szerveztek a 10 millió Fa Alapítvány önkénteseivel, hiszen a mozgalom fontos mérföldkövéhez érkezezett, és ma jelképesen együtt ültették el az ötvenezredik fát. Az erőmű kivitelezéséhez 182 fát és cserjét kellett kivágni, de helyette 600 újat telepítenek még 2020 őszén annak érdekében, hogy a panelek jobban a tájba simulhassanak.

Az Alapítvány erdőökológus szakértője többször hangsúlyozta már, hogy a faültetéssel önmagában nem tudjuk megállítani a klímaváltozást. Ahhoz, hogy a hatásait legalább mérsékelni tudjuk, az alternatív, környezetbarát energiahordozók, a megújuló energiaforrások használatára való átállást kell előnyben részesíteni. „Mindenki a maga szintjén kell, hogy megtegye, amit megtehet. Ha egy fát tud elültetni, akkor ültesse el! Ha megújuló energiára tud váltani, akkor váltson! Ha fel tudja hívni mások figyelmét arra, hogy egy emberöltő alatt milyen elképesztő gyorsasággal borult fel Földünk élővilágának biodiverzitása, és ezzel együtt másfélszeresére nőtt a légkör szén-dioxid tartalma, akkor hívja fel! Ahhoz pedig, hogy valódi volument érjünk el, és teljesítsük a küldetésünket, azonnal kell cselekedni, és befektetőkre, támogatókra is szükség van” – vallja a mozgalmat elindító Bojár Iván András.

Az egy éve alakult 10 millió Fa közösség mára közel 140 településen van jelen, és 62 ezer követője lett. Az első évükben, a karanténhelyzettel nehezített időszakban, 50 000, főként települési, előnevelt fát ültettek el.

Hozzászólások

Egyetlen ország felel csak meg a klímacéloknak

Egyetlen ország felel csak meg a klímacéloknak

Úgy tűnik, a fejlett országok nem tesznek elég erőfeszítést.

Dobj le 100 kilót! Kampány indult a klímabarát hétköznapokért

Dobj le 100 kilót! Kampány indult a klímabarát hétköznapokért

Válaszd a kisebb széndioxid-kibocsátással járót, a kevésbé ártalmasat! Ez az üzenete a „Dobj le 100 kilót” kampánynak.

50 év után újra vulkánkitörés

50 év után újra vulkánkitörés

A Cumbre Vieja vulkán utoljára 1971-ben tört ki,

A világ egyik vezető vállalatának globális újrahasznosító központja működik hazánkban

A világ egyik vezető vállalatának globális újrahasznosító központja működik hazánkban

Mintegy 3 milliárd forintos beruházással megkezdte hivatalos működését a Philip Morris International (PMI) globális környezetvédelmi újrahasznosító központja Magyarországon.

Nemzetközi összefogással tisztult a Bodrog egy szakasza

Nemzetközi összefogással tisztult a Bodrog egy szakasza

Ismét nagy mennyiségű hulladékot gyűjtöttek a Bodrog Sárospatak és Bodrogkeresztúr közötti szakaszán a PET Kupa csapatai.

National Geographic 2021. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket