Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Föld

A jövőt építő Élet Napja kezdeményezés

2020.11.10.NG
National Geographic Magyarország

Új ünnepnap kezdődhet 2020. november 7-én. Ezen a napon közel 40 településen csatlakoztak az Élet Napjaként hirdetett kezdeményezéshez.

Forrás: Kelemen Áron/baja.hu

 

A felhívás lényege az volt, hogy mindenki annyi fát ültessen el, ahány gyermek született a településen, ahol él. Az Élet Napja szimbolikus megnyitóját Budapesten, a 9. kerületi Bajor Gizi parkban szervezte meg a közösség, ahol Pokorny Lia színművész, a 10 millió Fa nagykövete, Bojár Iván András, a 10 millió Fa alapítója, és a szervezet önkéntesei közösen ültették el az első 4 díszgalagonyát, amellyel ünnepélyesen kezdetét vette az ültetési szezon. Ezen a napon jelent meg a 10 millió Fa hiánypótló kiadványa is, az Ültetési kisokos.
Napjaink problémákkal terhes időszakában igazán reményt keltő vállalkozás azt megmutatni, hogy mennyi új élet született, hány boldog család örvendezik az országban. A 10 millió Fa közösség rendhagyó és szívhez szóló módon, fák elültetésével üdvözli az új jövevényeket és hangosan hirdeti: Éljen az Élet!

„Nem mást, mint az életet magát ünnepeljük idén november 7-én, a holnapot, az újakkal gyarapodó közösségeket és a jövőt. Azt a ma még törékeny jövőt, amelyet ideje elkezdenünk építeni, itt és most letenni az alapköveit egy biztonságos, élhető Föld nevű bolygónak. Számunkra az Élet Napja óriási ünnep lett, akkor is, ha egyelőre megközelítőleg sem tudjuk megbecsülni sem az ültetési helyszínek, sem az ültetésre szánt fák és cserjék számát. Több ezer növény kerül a földbe és szökken szárba a következő hetekben. Ezen a napon valami elkezdődik, és ha összefogunk valódi változást indíthatunk el – mondta el Bojár Iván András, a 10 millió Fa közösség alapítója.  

Forrás:Talabér Géza/ 10milliofa.hu

 

Forrás:Talabér Géza/ 10milliofa.hu

A Nemzeti Színház melletti parkban Pokorny Lia, a 10 millió Fa nagykövete és Mészáros András, a Centrál színház társulatának tagja is együtt ültettek a közösség tagjaival.

„A 10 millió Fa nagyköveteként magamnak is többször megfogalmaztam már azt a választ, hogy miért is jó és fontos egy ilyen kezdeményezés mögé – sőt, az én esetemben inkább feltűnően elé állni. Fontos, hogy mindenki a maga szintjén tegye meg, amit tud. Hiszem, hogy az élet egy körforgás és vissza kell tudnunk adni valamit mindabból a jóból, amit kapunk. Remélem, hogy általam is egyre több emberhez juthat el a kezdeményezés híre. Egyre többen kapnak kedvet és csatlakoznak majd. Én ezzel a képviselettel tudom a legtöbbet megtenni. Amellett, hogy izgalmas a feladat számomra, amikor bekapcsolódom magam is megtapasztalom a közösség összetartó erejét. A faültetés egy olyan tevékenység, ahol, amellett, hogy valami igazán fontosat teszünk, lelkileg és mentálisan is felüdülünk, kiszakadunk a mindennapi rutinból, lecsendesedünk és a végén talán még közös énekléssel is megünnepeljük az elültetett fáinkat” – mondta el Pokorny Lia, a 10 millió Fa nagykövete.

„Az Élet Napjára elkészült, és tízezrekhez eljutott Faültető kisokos kiadványunk. Az elmúlt hónapokban a közvéleményt is elérte az az elbizonytalanító kérdés, mely szerint szabad-e, kell-e ma Magyarországon fát ültetni. A 10 millió Fa szakértői több helyen is megadták erre a megfelelő választ: Természetesen kell, hiszen a faültetés az egyik legegyszerűbb válasz a jelenleg is zajló klímaválságra. Nem mindegy viszont, hogy hová és hogyan. A most megjelent Faültetési kisokos hiánypótló kiadvány, segíti a szakszerű ültetési folyamatokat. Nagyon reméljük, hogy ezután országszerte sokan forgatják majd haszonnal– tette hozzá az alapítvány vezetője.

A kisokos a közösség szakértő csapatának szakmai felügyelete alatt született, illusztrációit Hitka Viki képzőművész készítette a 10 millió Fa számára.

Olvadó sarki jég

Olvadó sarki jég

Az elmúlt években a tudósok tanúi voltak, milyen elképesztő mértékben változik a tengeri jég kiterjedése. A 2016-os rekord alacsony értéket egy másik követte 2022-ben, majd egy harmadik 2023-ban.

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket