Hogy kerültek ezek a hatalmas sziklák a folyókba?

A Himalája folyóiban a 10 méternél nagyobb sziklák vizsgálata gyakran azt mutatja, hogy azok ugyanolyan kőzetből épülnek fel, mint a folyó felsőbb szakaszán, gyakran több mint 10 kilométerre, lévő szirtek vagyis igen jó eséllyel onnan erednek. Egy kutatócsoport most számos ilyen folyóban heverő sziklát vizsgált meg, felmérte azok korát, és meghatározta, mekkora erőre volt szükség ahhoz, hogy az eredete helyéről a megtalálása helyére sodorja a víz, számolt be az EOS földtudományi hírportál.

2016-ban egy svájci kutató, Marius Huber amerikai, francia és nepáli kollégáival elhatározta, hogy utána járnak e kövek eredetének, a kutatásukról az Earth Surface Dynamics szakfolyóiratban számoltak be.
„Igazából senki se tudta, honnan jöttek” – mondta Huber. Nemcsak nagyságuk miatt lógtak ki a környezetükből, hanem az összetételük miatt is.
A Trishuli és a Sunkoshi folyók völgyében végezték a vizsgálatokat a kutatók, s ezek a területek nem voltak elég nagy magasságban ahhoz, hogy a sziklákat az egykori gleccserek szállítómunkájára lehessen fogni.

A sziklák vizsgálatában fontos volt megállapítani, hogy vajon mikor érkezhettek a helyükre. Ehhez 16 egyedi, 5-30 méter nagyságú sziklatömböt mértek fel: egyenként felmásztak a sziklák tetejére, s azokból mintát vettek. A sziklák felszínének izotóp-összetétele a beérkező kozmikus sugárzás hatására kissé megváltozik, így e változások felmérésével meg lehet állapítani, mennyi ideje áll szabadon az adott sziklafelszín. „Olyasmi ez, mint a napégés pírja a bőrön” – magyarázta Huber.
A mérések alapján a két folyó völgyében talált sziklák kora 500 évtől 13 ezer évig változott, azonban több mint a fele adat 5000 év körüli időpontot jelzett, vagyis 5000 éve igen sok szikla érkezett a Himalája magasabb régióiból. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy e sziklák nem földrengések miatt kerültek a végső helyükre. (A Himalája központi területén, ahol az évi kb. 1 cm szintemelkedés igen hirtelen kiemelkedő hegyeket eredményez, 750-1000 évente ismétlődnek a nagyon nagy, 8-as erősségű földrengések.)

Ha nem rengések és nem gleccserek hozták a köveket, akkor csak a víz lehetett a felelős a szállításukért! A kérdéses kövek mozgatásához 4-17 méter per másodperces sebességgel száguldó vízre volt szükség.
Kiszámították, hogy mekkora vízhozama lehetett a két folyónak, és a kapott érték jóval nagyobb volt, mint a monszun idején kialakuló maximum. A számításokban kapott 1 300-300 000 köbméter per másodperces vízhozam hatalmas, összevetésül a Mississippi 16 000 köbméter vizet szállít másodpercenként a Mexikói-öbölbe.
Ha nem a monszun, akkor csak valami egyéb, helyi jellegű esemény állhatott e hatalmas áradások mögött, Huber és kollégái úgy vélik, ez leginkább a gleccsertavak moréna-gátjainak természetes átszakadásából eredhetett. Hasonló események világszerte történnek, a Himalájában különösen gyakoriak, például a Sunkoshi folyón 2016-ban volt utoljára ilyen esemény.

Az 5000 évvel ezelőtt megszaporodott gleccsertó-áradásoknak az oka pedig abban keresendő, hogy visszahúzódtak ekkor a gleccserek, mivel melegebb és szárazabb időszak volt. Ennek köszönhetően felhalmozódtak azok a moréna-gátak, amelyek aztán a gleccsertavak kialakulását lehetővé tették, így ez az időszak különösen kedvezett annak, hogy a nagy sziklák elszabaduljanak.
A jelenkori klímaváltozás miatt átalakul a Himalája hidrológiája, ráadásul egyre többen élnek ott is e folyók környezetében, s mind az építményekben, mind az infrastruktúrában súlyos károkat okozhatnak a hasonló áradások.