Németországban 6 százalékkal több üveg- és műanyaghulladék keletkezett
Németországban 6 százalékkal több üveg- és műanyaghulladék keletkezett 2020-ban a háztartásokban - tette közzé az MTI a német hulladékgazdálkodási szövetség (BDE) közleményét.
Az ágazati szervezet szerint ennek fő oka, hogy a járvány miatt az emberek ritkábban vagy egyáltalán nem járnak étterembe, inkább a boltokban vásárolnak vagy házhoz szállítást kérnek, ami megnöveli a csomagolóanyagok használatát.
A tagvállalatoktól származó adatok szerint a papírhulladék mennyisége kevésbé emelkedett, csak két százalékkal, ezen belül azonban míg az újságpapír mennyisége a digitalizáció terjedése miatt csökkent, a csomagolóanyagként használt kartonpapír mennyisége jelentősen nőtt, főleg az online kereskedelem fellendülése miatt.
A BDE elnöke, Peter Kurth szerint az adatok arról tanúskodnak, hogy járvány idején „szinte lehetetlen” odafigyelni arra, hogy kevesebb hulladék keletkezzen.
Környezetvédők aggodalommal szemlélik a hulladék növekedését. „A koronavírus-válság egyben plasztikválságot is jelent” – jelentette ki a Greenpeace hulladékgazdálkodási szakértője.