Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka2021. december 06., hétfő
Föld

2020. december asztrofotója: Geminida meteoreső

2020.12.31.NG
National Geographic Magyarország

December látványos csillaghullásának megörökítéséért a felhők fölé kellett menni.

Forrás: Csernok Gyula

Csernok Gyula beszámolójából szinte testközelből átélhetjük az év egyik legizgalmasabb csillagászati jelenségét. „Reménytelen –  mormoltam magamban bosszúsan – miközben árgus szemmel a Nagy-Hideg-hegyi webkamera előképét figyeltem. Keserűen konstatáltam a kelet felől határozottan közelebb és közelebb araszoló, az égbolton egyre magasabbra kapaszkodó középszintű felhőmezőt. Egyértelmű volt, hamarosan beborítja a teljes égboltot, és nincs az a magyar hegy, amit megmászva fölé kerüljek. Fejemet csóválva mértem végig a korábban összekészített túra és fotós pakkomat. Idén lőttek a Geminidáknak! Az idő telt-múlt, semmi változást nem mutatott az ég képe. Kisvártatva szakadás jelent meg az „égi rolón”, aztán felgyorsultak az események. Nemcsak szakadozik, hanem rohamtempóban fel is oszlik a felhőzet! Amikor a webkamera élőképén egy fényes Geminida felvillant az egyik felhőrésben, felkiáltottam örömömben: irány a ködfelhőzet fölé, a Csóványos kilátójába!

Sűrű ködben, nyirkos erdőben, patak csobogás közepette indultam neki a csóványosi túrának Királyrétről a vaksötét éjszakában. Ahogy egyre magasabbra jutottam, úgy vékonyodott felettem a ködtakaró, és bár időről-időre felpillantottam hátha feldereng már, átsejlik egy-egy csillag fénye. Előttem, mögöttem, felettem, mindenütt csak a sűrű köd.

Aztán hirtelen, éles váltással jött a ködfelhő határa és vele a felemelő, diadalmas pillanat: a sűrű ködből sorra villantak elő a téli égbolt ismerős csillagjai. Még pár lépés feljebb és feljebb: mindenütt éles fényű, sűrűn pislogó fénypontok tarkították az égbolt koromfekete bársonyát. Innentől még inkább vitt előre a lelkesedés, hogy magam alatt tudhatom a ködöt. Ahányszor megálltam egy szusszanásra, az égen menetrendszerűen felvillant egy Geminida. A kilátóba érve pillanatok alatt felállítottam az állványt, és nekiláttam a fotózásnak. Közben végig mértem a panorámát. Pazar látvány volt a kavargó tejfehér ködtenger végtelenjét megtörő, sötétlő, ívesen végig futó kaldera vonulata. A távolban a ködön átsejlő település fényei színezték a képet. A fő attrakció természetesen fent az égbolton kínálta magát.

Hála a kiváló átlátszóságnak rengeteg, több száz meteort sikerült megfigyelnem a bő 3 óra alatt. Volt, hogy csak úgy kapkodtam a fejem, egyszerre két, három, négy hullócsillag futott át az égen. Összességében elmondhatom, hogy életre szóló, kalandos, éjszakai túrázással fűszerezett meteorészlelési élményben volt részem a 2020. december 14-én hajnalban a csóványosi kilátóban a ködtenger felett.

A kép 2020. december 14-én éjszaka fél 2 és fél 4 között készült, 30 másodperces képek összegzésével, EOS 5D Mark IV kamerával, 14 mm-es, f/2,8-as objektívvel; ISO 8000 érzékenységgel.”

Hozzászólások

Az árapály látható jelei

Az árapály látható jelei

Az Ohotszki-tengeren a világon a legnagyobbak közt van a tenger árapály miatti szintváltozása: több mint 13 méteres.

Rekordmennyiségű a műanyagszemét az Egyesült Államokban

Rekordmennyiségű a műanyagszemét az Egyesült Államokban

A világon a legtöbb, évente mintegy 42 millió tonna műanyag szemét az Egyesült Államok számlájára írható.

Fogyatkoznak a kisemlősök Nagy-Britanniában

Fogyatkoznak a kisemlősök Nagy-Britanniában

A legsúlyosabban érintett fajok között van mezei egér és a menyét. A menyét esetében megállapított csökkenés mértéke alapján a Természetvédelmi Világszövetség szerint a faj a kihalás szélére sodródhat.

Űrszemét miatt halasztották el az űrsétát

Űrszemét miatt halasztották el az űrsétát

A november 30-ra tervezett űrséta előtt egy űrszemét darabról érkezett riasztás, ezért elhalasztották a munkát.

Gyorsul az Antarktiszi-köráramlat

Gyorsul az Antarktiszi-köráramlat

A Déli-sarkvidéket körbefogó Déli-óceán nyeli el az emberi eredetű klímaváltozásból adódó legtöbb hőt, ám egy új vizsgálat szerint változik e régió.

National Geographic 2021. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket