Hány Déli-sark is van valójában?
Könnyen rávágjuk a választ, hogy kettő: földrajzi és mágneses. Azonban a földrajzi Déli-sark helyzete se olyan egyszerű, mint hinnénk.
Bolygónk déli-sarki kutatóállomása, az Amundsen-Scott Bázis 2700 méter vastag jégtakaró felszínén épült meg, a bázis 1956-tól kezdve folyamatosan lakott. Maga a bázis, és minden itt létrehozott építmény évente nagyjából 10 métert mozdul el a jégtakaróval együtt, emiatt az a pont, ahol a Föld forgástengelye metszi a felszínt – vagyis a földrajzi sarkpont – is elmozdul. 1959. január elseje óta minden év azzal kezdődik a kutatóállomáson, hogy felavatják azt a jelzőoszlopot, amely a Déli-sark aktuális (adott évre meghatározott) helyzetét mutatja. A pontos helyszínt ma az USA Geológiai Szolgálata szakemberei mérik ki, a legmodernebb, 21. századi módszerekkel.
A jelzőoszlopot hagyományosan az előző évi áttelelő személyzet tagja (vagy inkább tagjai) tervezik meg, és készítik el, ám a déli sarkvidéki nyár idején helyezik ki és ilyenkor leplezik le ünnepélyesen az új alkotást. Az előző évben jelzőként szolgált oszlopfőt ezután a kutatóbázison helyezik el, egy vitrinben kiállítva. Az oszlopfők nagyjából 20 centis átmérőjűek.
A precíz földrajzi Déli-sark jelzőoszlopán túl létezik a valószínűleg jobban ismert ceremoniális déli-sarki jelzőoszlop is, amely az antarktiszi egyezményt aláírt nemzetek zászlóival körülvéve, a kutatóbázistól pár perces sétaútra található. Ez folyamatosan ugyanott marad, vagyis nem pontosan a földrajzi pólust jelzi már, ám ünnepi alkalmakra, fotózásokra ezt használják. Itt egy egyszerű üveggömb pihen a tartóoszlopa tetején. A „két” Déli-sark egymástól nagyjából 150 méterre található jelenleg.
A kutatóbázis a Nemzetközi Geofizikai Év keretében létesült, építését 1956-ban kezdték meg és 1957-ben fejezték be, azóta persze számos felújítás volt, és sok új elem épült itt. A bázist két sarkkutatóról, a Déli-sarkot 1911 decemberében elsőként elért Roald Amundsen, majd a pár héttel később, már 1912 januárjában másodikként ideért Robert Falcon Scott után nevezték el. Jelenleg a sarkvidéki nyár idején 150, a téli időszakban pedig 50 fős tudományos és technikai személyzet lakja a bázist.
Többek közt fizikai, csillagászati, meteorológiai, glaciológiai, biológiai, klimatológiai kutatások sora zajlik itt, az utóbbi években a legnagyobb jelentőségük talán a rendkívül száraz, tiszta levegő miatt a csillagászati-asztrofizikai vizsgálatoknak van. A teleszkópok, rádióteleszkópok, mérőállomások a lakhelyül szolgáló bázistól távolabb helyezkednek el, és ezeket csak az ott épp munkát végzők kereshetik fel, ezzel is a mérések zavartalanságát biztosítják.
Az 1956-57-es Nemzetközi Geofizikai Év idején még az amerikai haditengerészet és a légierő közösen építette a déli-sarki bázist, az elsőként ott áttelelt 16 fős személyzet 1957 szeptemberében mérte az akkor világrekord hidegnek számító -77,2 Celsius-fokot. Az ekkor épült bázisban utoljára 1975-ben laktak, ezt követően új építményeket létesített az USA Nemzeti Tudományos Alapja (NSF), majd 2008-ban ismét megújulhattak az épületek.
Az Androméda rózsáit fotózta a Hubble-űrteleszkóp
Az Androméda-galaxis egyik spirálkarjában található ionizált gázok rózsákra emlékeztető formákban örvénylenek.
Jég alá úszó robotokat fejleszt a NASA
Az eszközökkel az antarktiszi selfjég alá szeretnének bepillantani, hogy jobban megértsék, miként és milyen mértékben is olvad.
Mennyire sötét a világegyetem?
A New Horizons űrszonda méréseinek köszönhetően sokkal pontosabb képet alkothatunk arról, hogy voltaképp mennyire is sötét a világunk.
Földcsuszamlás miatt volt cunami egy alaszkai öbölben
A Seward városától 30 kilométerre délnyugatra lévő öbölben a nagy esőzések okoztak földcsuszamlást.
Olyan ez a vidék, mint egy földön kívüli táj
A The Wave lenyűgöző sziklaformációival ejti ámulatba a látogatókat.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
