Mária, Emőke2021. december 08., szerda
Föld

Másfélszer annyi a szén-dioxid a légkörben, mint az ipari forradalom előtt

National Geographic Magyarország

Közzé tette előrejelzését a 2021-es év várható szén-dioxid szintjéről a brit Met Office, és minden korábbit felülmúló értékre számítanak.

Forrás: Pixabay

 

Az előrejelzésben a hawaii Mauna Loa Obszervatóriumban mért értéket célozzák meg a Met Office, vagyis a brit meteorológiai szolgálat klimatológiai szakemberei. A 2021-re várt emelkedés kb. 2,29  ppm (milliomodrész) a klímakutatók szerint, ezzel pedig elérjük az ipari forradalom előtti érték másfélszeresét.

Az emelkedés legnagyobb részét a fosszilis energiahordozók égetése és az erdőirtás jelentik, s bár a vártak szerint ez kissé alacsonyabb lesz a szokásosnál, a természetes szén-megkötő folyamatok ideiglenes megerősödése miatt. Ilyen például a jelenleg is tartó La Niña esemény, amelynek hatására például jobban növekednek az esőerdők, így kicsit többet köthetnek meg majd a fák az emberi kibocsátásból.

Tengerfelszíni hőmérséklet elrendeződése La Nina idején, ez pont a fordítottja a jobban ismert El Ninonak.
Forrás: Wikimedia commons közkincs

 

Azonban mindezek ellenére az év áprilisától júniusáig, vagyis az év azon szakaszában, amikor a legmagasabb a szén-dioxid szint, várhatóan heteken át meghaladja majd a szint a 417 ppm értéket. Ez az érték pont másfélszer akkora, mint az iparosodás előtt, vagyis a 18. század vége felé volt.

A szokásos, általában májusi maximum érték után, ahogyan az északi félteke növénytakarójának növekedésével (mivel az északi féltekén van a szárazföldek kétharmada, így ennek van jelentős hatása) egyre több szenet tud megkötni. Ezután kis csökkenés következik be, és ez egészen szeptemberig tart, majd ismét emelkedni kezd a CO2 szintje, ebből alakul ki a jól ismert fűrészfog mintázat.
Az előrejelzés szerint a 2021-es év átlagos szén-dioxid szintje 416,3 ppm körül lehet majd.

A 2021-es előrejelzéssel kiegészült görbe
Forrás: Met Office

 

Richard Betts professzor, aki a Met Office éves előrejelző csoportját vezeti, elmondta: „Mivel a CO2 igen sokáig a légkörben marad, minden év kibocsátása hozzáadódik a korábbiakhoz, s emiatt folyamatosan emelkedik a légköri mennyisége. Habár a koronavírus járvány miatt 7 százalékkal visszaesett a kibocsátás 2020-ban, ennek ellenére is tovább nő a légkörben halmozódó mennyiség. A kibocsátásunk mostanra szinte ugyanannyi, mint a világjárvány előtt volt, ennek a hatását azonban némiképp fékezni tudja a La Niña esemény.”

Havi lebontásban a 2021-re várható CO2 szint
Forrás: Met Office

 

A CO2 szintjének folyamatos méréseit 1958-ban kezdték meg a Mauna Loa tetején épült obszervatóriumban, David Keeling kutató jóvoltából. Az azóta mért változást mutató fűrészfogas görbét hívjuk Keeling-görbének, amely jól jellemzi az emberiség növekvő kibocsátását. 1986-ban a szén-dioxid szintje 25 százalékkal haladta meg az iparosodás előtti értéket, ekkor 348 ppm volt. Azonban Betts professzor hozzátette: „Az emberiség CO2-kibocsátása egyre növekszik. Ahhoz még 200 évre volt szükségünk, hogy 25 százalékkal növeljük a légköri mennyiségét, de jó 30 év elég volt ahhoz, hogy elérjük az 50 százalékos növekedést (vagyis az iparosodás előtti mennyiség másfélszeresét). Ahhoz, hogy leállítsuk ezt a növekedést, és sikerüljön a felmelegedést is 1,5 Celsius-fokon tartani, teljesen le kell állnunk a CO2 kibocsátásával a következő 30 évben.”

A Keeling-görbe, vagyis a jól ismert fűrészfog (az inzertben a Mauna Loa Obszervatórium képe látható). Természetesen nem ez az egyetlen mérőpont a világon, és a helyzet másutt is ugyanezt az emelkedést mutatja.
Forrás: NASA Earth Observatory

 

A Met Office 2016-ban kezdte közzé tenni az éves szén-dioxid előrejelzéseit, s eddig sikeresen mutatták meg a várható éves változásokat. 2020-ban világossá vált, hogy bár a járvány pillanatnyi csökkenést eredményez a kibocsátásban, ennek a hatását is jól bele tudták számolni a 2020-as frissített előrejelzésbe.
A részletekre lebontott 2021-es előrejelzést itt nézhetjük meg.

Hozzászólások

Akinek sikerült betiltatnia a rovarirtó szereket

Akinek sikerült betiltatnia a rovarirtó szereket

Harminc évvel ezelőtt Kanadában egy orvos kijárta, hogy a városában betiltsák a rovarirtó és gyomirtó szerek használatát; azóta rengeteg helyszín követte a példát.

Kisbolygót neveztek el Karikó Katalinról és más magyarokról

Kisbolygót neveztek el Karikó Katalinról és más magyarokról

Az égitestek magyar felfedezésűek, így a névjavaslatot is a felfedező hazai csillagászok adhatták.

Az árapály látható jelei

Az árapály látható jelei

Az Ohotszki-tengeren a világon a legnagyobbak közt van a tenger árapály miatti szintváltozása: több mint 13 méteres.

Rekordmennyiségű a műanyagszemét az Egyesült Államokban

Rekordmennyiségű a műanyagszemét az Egyesült Államokban

A világon a legtöbb, évente mintegy 42 millió tonna műanyag szemét az Egyesült Államok számlájára írható.

Fogyatkoznak a kisemlősök Nagy-Britanniában

Fogyatkoznak a kisemlősök Nagy-Britanniában

A legsúlyosabban érintett fajok között van mezei egér és a menyét. A menyét esetében megállapított csökkenés mértéke alapján a Természetvédelmi Világszövetség szerint a faj a kihalás szélére sodródhat.

National Geographic 2021. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket