Salamon, Antal2021. október 24., vasárnap
Föld

Égi jelenségek 2021. március második felében

National Geographic Magyarország

Láthatunk alkonyi holdsarlót, beköszönt a csillagászati tavasz, együttállásban is gyönyörködhetünk, a hónap végén pedig telihold lesz.

Forrás: NASA / APOD / Gerogia Hofer

Holdsarló 15-én alkonyatkor

Nemzeti ünnepünk napján, napnyugta után a 4,9 százalékos megvilágítású holdsarlót csodálhatjuk meg, ha az időjárás engedi. A sarló megfigyelésére a legalkalmasabb idő: keleti határainknál 18:35, Budapesten 18:45 nyugati határainknál 18:55 lesz, innentől még több mint egy óra van holdnyugtáig.
A holdsarló mellett a nem megvilágított részen derengő földfényt is láthatjuk, ez az egyik legszebb jelensége égi kísérőnknek, szépségében talán csak a teljes fogyatkozásé múlja felül.
Mi is a földfény? Ilyenkor azt a derengést látjuk a Holdon, ami a Föld felszínéről, légköréről, óceánjairól visszaverődik. A földfény egyébként igen izgalmas dolog, mert bár számunkra csupán a szépsége fontos, van mögötte tudományos érdekesség is. Bakos Gusztáv, magyar születésű (Nagyszombat, 1918.) kanadai csillagász megfigyelőhálózatot létesített , amelyben 1957-től kezdve azt vizsgálta meg, hogy milyen összefüggés van a földfény és a globális időjárás közt. Az aprólékos, 2 éven át tartó megfigyelésekből, mérésekből és a korabeli meteorológiai adatokból (ekkor még nem voltak műholdas időjárási megfigyelések) részben bebizonyította, hogy világosabb a földfényben derengő oldala a Holdnak, ha bolygónk olyan régiójáról verődik vissza rá a napfény, ami az űrből nézve maga is világos, pl. felhős. Sajnos az akkori, erősen hiányos meteorológiai adatok nem tették lehetővé, hogy teljes bizonyosságot nyerjen.

Hold-Mars-Aldebaran együttállás 19-én

A Hold, a Mars és a Bika csillagkép
Forrás: Stellarium

A délnyugati égrészen, 19-20 óra közötti időben kb. 40 fok magasságban jár majd a hármas, voltaképp érdemes az együttállás hármasát kiegészíteni a Fiastyúkkal is. Nemrég még a Mars és a Fiastyúk kettősének táncát figyelhettük estéről estére, a szerencsésen derült időben, most e két objektum már kissé eltávolodva egymástól, ám a 32 százalékos megvilágítású hízó Holddal kiegészülten várja a megfigyelőket. A csillagokban gazdag terület apró fénypontjainak egy részét ugyan láthatatlanná teszi majd Hold fénye, azonban a Hyadok nyílhegye a fényes Aldebarannal talán épp ettől válik még látványosabbá. Fotózásnál érdemes szem előtt tartani, hogy a Hold beég, ha a halványabb csillagokat is szeretnénk megörökíteni.

Tavaszi nap-éj egyenlőség 20-án

Nem kell túlbonyolítani a nap-éj egyenlőség fotózását, de ismerni kell a helyet, ahonnan fotózni tervezzük a napnyugtát.
Forrás: NASA/ APOD / Roland Christen

A csillagászati tavasz kezdetét idén március 20-án délelőtt 10:57-kor ünnepelhetjük, az ilyen jeles napokon napkeltét vagy napnyugtát érdemes megörökíteni, szép tájban, szép előtérrel. A napkelte még „téli” lesz, a napnyugta viszont már tavaszi, így, ha az időjárás engedi, ezt érdemes megcélozni.

A napnyugta ideje a keleti országrészben 17:45, Budapesten 17:56, nyugati határunknál pedig 18:06 lesz. Az első, csillagászatilag is tavaszi napkeltét már 21-én láthatjuk, aki ekkor szeretne fotózni annak a keleti országhatáraink felé 05:33, Budapesten 05:44-kor, nyugaton pedig 05:54-kor kell elkattintania a fényképezőgépét.

Telihold 28-án

Kelő telihold Zsámbékról, előtérben a Keresztelő Szent János-plébániatemplommal.
Forrás: Önök küldték / Ábrahám Tamás

A telihold ezen a napon még napnyugta előtt felkel, kb. 20 perc választja el egymástól a két jelenséget, így megfelelő körpanorámás helyről akár olyan panorámafotót is készíthetünk, amelyen egyaránt látni a lenyugvóban lévő Napot és az épp felkelt Holdat. A holdkelte ideje keleten 18:34, Budapesten 18:46, nyugati határainknál pedig 18:56 lesz. Másnap, 29-én a holdkelte szempontjából kedvezőbb fényviszonyok lesznek, ha kimondottan a holdkeltét szeretnénk megörökíteni, akkor inkább ezen az alkonyon tegyük, feltéve, ha az ablakunkból rálátunk a keleti látóhatárra. A holdkelte keleten ezen az alkonyon 19:57, Budapesten 20:08, nyugaton 20:19-kor lesz, így ezt már csak otthonról tudjuk megfigyelni.

Sajnos az éjszakák rövidülése miatt a csillagászati megfigyelésekre fordítható idő is jelentősen lerövidül, és, ha a kijárási korlátozások továbbra is érvényben maradnak, akkor csak az otthoni megfigyelésekre marad lehetőség, március végén már gyakorlatilag egyáltalán nincs sötét azokban az órákban, amikor elmehetünk otthonról. Marad az udvar és a terasz, vagy a konyhaablak. Az áprilisi jelenségajánlónkat majd a fejlemények, változások fényében ehhez igazítjuk.

Hozzászólások

Egyre gyorsabban melegszik Afrika

Egyre gyorsabban melegszik Afrika

20 éven belül eltűnhetnek az utolsó afrikai gleccserek is, és a szélsőséges időjárás miatt sok millió ember helyzete válik kritikussá.

Előfordulhat, hogy egyszer csak kiszárad a Velencei-tó?

Előfordulhat, hogy egyszer csak kiszárad a Velencei-tó?

Előfordulhat-e hogy a Velencei-tó egy idő után kiszárad? Ez a Balatonnal is megtörténhet? Erre a kérdésre kerestük a választ Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársának segítségével.

Sikeresnek nyilvánította a tesztjeit az Ocean Cleanup

Sikeresnek nyilvánította a tesztjeit az Ocean Cleanup

Az Ocean Cleanup szervezet sikeres tesztelései 2021. október 20-án fejeződtek be, de a helyzet részletei közel sem tűnnek minden szempontból pozitívnak.

500 év múlva idegen helynek tűnhet majd a bolygónk

500 év múlva idegen helynek tűnhet majd a bolygónk

A kanadai McGill Egyetem kutatói vezette csoport kiszámította, milyen lesz majd a Föld 2500-ban.

2021-ben tovább nő a szén-dioxid-kibocsátás

2021-ben tovább nő a szén-dioxid-kibocsátás

Miközben egyre több ország tesz fogadalmat a klímaváltozás elleni harcban, sok államnak tovább nő az emissziója.

National Geographic 2021. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket