Aranka, Jeromos2025. február 08., szombat
Föld

Vizeink bölcs kezelésére szólít fel a víz világnapja

2021.03.22.NG
National Geographic Magyarország

2021 immár sorozatban a negyedik év, amikor kíméletlen aszállyal köszönt be a tavasz. A hótakaró hiányában nincsenek olvadó vizek, és minden élő szervezet szenved a szárazságtól.

Dráva folyó
Forrás: Verő György

 

A vízkincs egyre inkább felértékelődik napjainkban, és a vizek visszatartására egyre szélesebb körben mutatkozik igény. A Dráva mentén például széles körű összefogással zajlik élőhelyfejlesztés, így javítva a természetes élőhelyek állapotán és a gazdálkodás lehetőségein.
A Dráva Magyarország egyik utolsó vad folyója, azonban kevesen tudják, hogy horvát, osztrák és szlovén szakaszain szinte egymást érik a vízerőművek, és a folyószabályozások hazánkban is jelentősen megváltoztatták a Dráva és környezetének képét.
A természeti értékek megőrzése érdekében a Dráva teljes hazai szakasza a Duna-Dráva Nemzeti Park része, míg az ember és természet hagyományos és harmonikus együttélését az Ötoldalú Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum biztosítja.

Újjászületik a Dráva ártere
A WWF Magyarország vezetésével zajló WiseDrava LIFE projekt keretében a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. valamint a Hrvatske Vode közreműködésével kiterjedt élőhelyfejlesztések sora kezdődött el a Dráva mentén. A projekt célja a folyyó árterének újjáélesztése, illetve olyan tájhasználat és gondolkodásmód elősegítése, amely lehetővé teszi a természeti értékek megőrzését és a lakosság boldogulását is.
A természetvédelmi célú beavatkozások fontos lépése a Berzence, Csurgó és Gyékényes határában elterülő Lankóci-erdő vízgazdálkodásának javítása. A több mint 2000 hektár kiterjedésű erdő a Dráva árteréhez tartozó keményfa-ligeterdők egyik utolsó maradványa, melyet a folyó szabályozása miatt már nem érnek el az áradások. A terület száradását jelentősen gyorsítja a Lankóci-erdőt kettészelő Dombó-csatorna és annak oldalágai is. Az utóbbi évtizedekben a hosszú aszályos időszakok, máskor pedig a hirtelen, nagy mennyiségben lehulló csapadék okozott komoly gondokat mind a természetes erdő- és rétállományok fenntartásában (az itt honos ritka állat- és növényfajok fennmaradásában), mind pedig az eredményes gazdálkodásban.
„Az erdő vízgazdálkodásának javítása érdekében 6 ponton helyeztünk el betétpallós elzárással kiegészített fenékküszöböket, amelyek a száraz időszakokban visszatartják a vizet, míg nedves időszakokban lehetővé teszik a fölösleges víz elvezetését. A vízvisszatartás hatásterületét a szakemberek részletes domborzatmodell elkészítésével tervezték meg, a tényleges hatásokat pedig a 2020 decemberében elkészült műtárgyak üzemelési tapasztalatai fogják megmutatni” – mondta Gruber Tamás, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának vezetője. A Lankóci-erdőben érdekelt személyekkel a szakemberek folyamatosan egyeztetnek. Az elgátalt oldalágakon halak nem vándorolnak, ezért a hosszanti átjárhatóságot ezek a küszöbök nem akadályozzák.

Műfészkek és denevérodúk a fajok fenntartásáért
A Lankóci-erdő fajgazdagsága a környezetéhez képest kiemelkedő, ezért a projekt keretében néhány emblematikus faj állományának gazdagodását is célul tűzték ki. A fekete gólya költését, valamint különböző denevérfajok megtelepedését és szaporodását műfészkek és denevérodúk kihelyezése segíti. Így várható, hogy a környéken jelen levő fekete gólya, illetve az odúkban már megjelent bajuszos denevér (Myotis mystacinus), közönséges törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus) és további denevérfajok állományai idővel megerősödnek.
A Lankóci-erdő állapotának javításához hozzájárul egy korábbi akácállomány őshonos fajokra cserélése, illetve egy több mint 40 hektáros terület állami tulajdonba kerülése. Itt a jövőben várhatóan maradéktalanul érvényesülhetnek a természetvédelmi szempontok.

Hozzászólások

Újabb bizonyíték: tényleg egy óriás áradat töltötte fel a Földközi-tengert

Újabb bizonyíték: tényleg egy óriás áradat töltötte fel a Földközi-tengert

Közel 6 millió évvel ezelőtt a messinai sókrízisnek nevezett időszak során a Földközi-tenger szinte teljesen kiszáradt, majd az időszak végén az Atlanti-óceán felől újra feltöltődött.

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Olyan fekete lyukak után kutattak, amelyeket sűrű por- és gázfelhő rejt, így nem látható a beléjük zuhanó anyag által kibocsátott fény.

1,2 millió éves jégréteget értek el az antarktikai fúrókampány során

1,2 millió éves jégréteget értek el az antarktikai fúrókampány során

A déli sarkvidéki jég évmilliók alatt halmozódott fel és őrzi a régi klímánk nyomát, valamint környezetünk számos tulajdonságát.

Ezért olyan veszélyes a városi tűzvészek füstje

Ezért olyan veszélyes a városi tűzvészek füstje

Los Angelesben a környék száraz növényzetéről a városra átterjedt példátlan tűzvész pusztított, és egy ilyen tűz nemcsak azokat károsítja meg, akiknek odavész a háza.

Ne örüljünk a mostani melegnek!

Ne örüljünk a mostani melegnek!

Lehet, hogy most pénzt spórolunk a fűtésen, nyáron viszont több hűtésre lesz szükségünk.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket