Égi jelenségek 2021. április első felében

Nem lesz könnyű dolga annak, aki szeretne csillagászati megfigyelést végezni e szeszélyes tavaszi hónap elején, mert egyre később sötétedik. A Hold is alacsonyan jár, így nehéz megfigyelni, lesz viszont szép alkonyi holdsarlónk, és a korán kelőknek hajnali együttállásunk ebben az időszakban.

Vidékieknek jut a hajnali Tejút
A március végi óraállítás miatt az a csepp kis alkonyi sötétség is eltűnt, amit ki tudtunk még használni 20 óra előtt, így minimális észlelési lehetőség marad csupán. Bár hajnalban egyelőre később világosodik (szintén az óraállítás miatt), ám ez a különbség sem sokáig marad kedvező, ha tudjuk, használjuk ki! A hajnali észlelés mellett szól az is, hogy láthatjuk a Jupitert és a Szaturnuszt, illetve holdmentes hajnalokon a Tejutat is – ez talán az áprilisi hajnalokon a legszebb, lassanként virágba boruló rétek, zöldülni kezdő erdők felett. A csillagászati sötétség a hónap közepén már csak 4 óráig tart, ezt követően erősen elhalványul a Tejút, bár a déli ágát még láthatjuk picit felsejleni. A Hold április 6-át követően nem zavarja a hajnali Tejút látványát, így a nagyon későn fekvő, vagy nagyon korán kelő városon kívül élők rápillanthatnak az egyre határozottabban látszó szalagjára.
Alacsonyan jár a Hold a déli égen
A holdkráterek távcsöves megfigyeléséhez nem túl kedvező az időszak, mivel égi kísérőnk igen alacsonyan jár, még a legnagyobb égi magassága is csak 20 fok körüli lesz a déli égrészen. A hónap első napjaiban még láthatjuk a hajnal előtti időszakban, aztán jönnek a holdmentes éjszakák. A hónap második fele lesz a megfigyeléséhez ideális, akkor magas járású lesz égi kísérőnk.
Jupiter, Szaturnusz és Hold április 6-7-én
A két óriásbolygó közelébe jut a Hold, 6-án 32 százalékos megvilágítással, 7-én már csak 22,5 százalékkal. Az együttállás ugyan nem lesz közeli, kb. 6 fokra lesz majd a Hold a bolygóktól, ám ezekben a bolygóínséges időkben ezt is meg kell becsülni. Hajnal 5 után pár perccel nagyjából 5 fokos magasságban lesznek az égitestek, bár már pirkadni fog, ez a három égitest még jól látszani fog a látóhatár közelében is. Egy városi emeletes ház magasabb emeletéről, keletre néző ablakból is megfigyelhetjük a Holdat és a bolygókat, ha elég korán kelünk.
Alkonyi holdsarló 13-án és 14-én
Jelen állás szerint 13-án csak annak van esélye megfigyelni a sarlót, aki otthonából kilát a nyugati horizontra, ha időközben változnak a kijárási korlátozások, akkor nyerünk két alkonyi órát. Bár a sarló 2,3 százalékos megvilágítása és a Naphoz viszonyított helyzete nem jelentene akadályt, azonban a Nap 19:30-kor nyugszik, vagyis még nagyon világos az ég a 20 óra előtti percekben is. Aki rálát a nyugati égre, annak szerencséje van: gyönyörű hajszálvékony sarlót figyelhet meg, erre egy órával napnyugta után a legalkalmasabb az ég. Ez a keleti határainknál 20:20, Budapesten 20:30, a nyugati országrészben pedig 20:30 lesz.
Április 14-én a Hold már 6 százalékos megvilágításban lesz, és jóval később nyugszik – napnyugta után egy órával még 15 fokos magasságban kereshetjük, így talán többeknek lesz rálátásuk is. Bár már nem hajszálvékony, ám még mindig erősen diétás kiflit láthatunk megfelelő kilátású ablakból, kertből, egészen kb. 22 óráig.
Mindkét estén szépen megfigyelhetjük a Hold megvilágítatlan részén a földfényt is.