Veszélyes vulkánkitörés a Karib-tengeren

A karibi St. Vincent szigetén április elején vált rendkívül veszélyessé a helyzet.

St. Vincent egykori angol cukornád-termelő gyarmat volt, ahol a lakosság 90 százaléka rabszolgákból állt, az ő utódaik alkotják most a szigetország kb. 110 ezer fős népességét. A 26 x 15 kilométer nagyságú sziget vulkánja a La Soufriére (más hasonló, kénre utaló nevű vulkán van még a térségben), amelynek kitörése 1902-ben 1680 halálos áldozatot követelt. A következő kitörésre 1979-ben került sor, ekkor, a kitelepítéseknek köszönhetően, nem voltak áldozatok.
A vulkán kitörései heves robbanásokkal járhatnak, és ebben rejlik legnagyobb veszélyük is. A La Soufriére 2020. december végén kezdett kráterében felépíteni egy lassan növekvő lávadómot (lásd a videón, alább), e típusú vulkánok közt ez gyakorlatilag már kitörésnek számít. A lávadóm lassú növekedése egyúttal azt is valószínűsítette, hogy hamarosan megváltozhatnak a körülmények, és a hegy áttér a robbanásokra.
Emiatt elkezdték a lakosságot tájékoztatni és felkészíteni arra, hogy szükség esetén azonnali kitelepítésekre lehet számítani a vulkán környezetében.
A hegy végül április 8-án földrengésekkel is jelezte a változásokat, így a sziget vulkanológiai obszervatóriumának vezetője, dr. Richard Robertson javaslatára azonnali evakuálásba kezdtek a sziget északi harmadán, amelyet a vulkánkitörés legnagyobb veszélye fenyegetett; kb. 20 ezer főt telepítettek ki. A megfelelő tájékoztatás és az előre átgondolt, a lehetséges helyzetekre felkészülő stratégia ezrek életét mentette meg: a figyelmeztetés időben érkezett, ugyanis április 9-én bekövetkezett az első robbanás is, helyi idő szerint reggel 8:41-kor.
A NASA Earth Observatory a Landsat 8 műhold felvételét mutatta be, amely e robbanás után közel 2 órával készült. A terjeszkedő hamufelhő eltakarja magát a vulkánt, ám egyúttal az is látszik, hogy jócskán kinyúlik a szigeten túlra. Mivel a közelben számos másik hasonló sziget is található, a hamuhullás ezeket is eléri.
A 9-i első robbanást számos további követte, több kilométer magasba jutó kitörési felhőkkel, és a szomszédos Barbados, illetve St. Lucia szigetén is érezhető kénes szagokkal, hamuhullással.
Az 1178 méter magas vulkánon 12-én már piroklasztárak is elindultak, így egy újabb típusú, e vulkánra jellemző veszély is fenyeget. Mivel a régió csapadékos, a lehullott vulkáni hamu esővel párosulva akár kisebb laharokat is eredményezhet, de ami biztos, betonkeménységű és rendkívül nehézzé váló rétege még több épületkárt okozhat.
A hamuhullás a legszegényebb lakosságot fenyegeti leginkább: egyrészt a könnyű hullámlemez háztetőket könnyen beomlasztja, másrészt a mezőgazdasági termelést hosszabb távon ellehetetleníti. Emellett a vízben egyébként nagyon gazdag sziget ivóvízbázisát is elszennyezi, így már most sokfelé van vízhiány.
A kitörés nagyban hasonlít ahhoz, ami 1902-ben is zajlott, így legalább heteken, de inkább hónapokon át tartó aktivitásra számítanak a szakemberek. Ezen időszak során gyakorlatilag bármikor lehet számítani újabb robbanásokra, hamuhullásra akár nagyobb távolságban is, illetve a hegy közelében piroklasztárakra. A hosszan elnyúló kitörési időszak humanitárius szempontból is rendkívül nehéz helyzet elé állítja az egyébként se gazdag szigetet.