Égi jelenségek 2021. május első felében

Már nagyon rövidek az éjszakák, de jönnek meteorok és szépül a Tejút látványa, hajnali és alkonyi együttállások és alkonyi holdsarló vár ránk, és egyre könnyebben megláthatjuk az alkonyi Vénuszt is.

Megfigyelhetjük az egyre szebb Tejutat hajnal előtt
Már éjjel egy óra körül is elég magasan áll a Tejút legszebb, déli része, a Skorpió és a Vízöntő csillagképek és a rengeteg csillagköd, halmazok sokasága, amely jellemzi ezt a régiót. Ha sötét, fényszennyezéstől mentes égboltú helyen vagyunk, akkor érdemes fennmaradni vagy korán kelni, ilyenkor a legszebb ez az égrész! A csillagászati szürkület hajnal 3 előtt néhány perccel kezdődik, vagyis elkezd világosodni az északkeleti ég alja. Ekkor a Tejút déli része még kb. 20-30 percig élvezhető látványt nyújt, majd fokozatosan elhalványul. 2:30 felé már mind a Jupiter, mind a Szaturnusz a horizont felett lesznek, így, a holdmentes hajnalokon, gyakorlatilag május 7-ét követően velük kiegészülten gyönyörködhetünk a Tejútban.
Hold-Szaturnusz-Jupiter hármas május 4-én és 5-én hajnalban
A 47 százalékos Hold igen alacsonyan jár, így ebben a hónapban is közel kerül a két óriásbolygóhoz, a Szaturnuszhoz és a Jupiterhez, a hajnal előtti délkeleti égen. 4-én a Szaturnusztól kb. 8 fokra láthatjuk, a bolygó a Holdnál magasabban, kissé jobbra helyezkedik majd el. Másnap, 5-én már csak 37 százalékos lesz a Hold megvilágítása, és a Jupiter alatt látjuk, kb. 5 fok távolságban. A megfigyeléshez az ideális időpont hajnal 4 körül adódik, ekkor ugyan elkezd már pirkadni, ám még nem túl világos az ég ahhoz, hogy a két óriásbolygót jól láthassuk.
Érkeznek az Éta Aquaridák meteorjai
E meteorraj hosszú ideig aktív, már április 18-tól kerülhetett ki belőle hullócsillag, és egészen május 28-ig ez lesz a helyzet, viszont minden hajnal előtt csak kis ideig tűnhetnek fel. A Halley-üstökös porából álló raj maximuma május 6-án várható, de csupán a hajnal előtti órákban lesz a raj radiánsa a horizont felett, alig egy órányi észlelési idővel naponta. Ha a maximum hajnalát tudjuk rászánni a meteorok megfigyelésére, akkor valamikor 3 óra környékén már számíthatunk rájuk, az alacsonyan járó radiáns miatt hosszú égi utat bejáró, és gyors meteorokat láthatunk, a világosodásig rendelkezésre álló óra ideje alatt kb. 8-10 juthat az égboltunkra. E raj a déli féltekéről nyújt ideális látványt. Bár a tűzgömbök ritkák belőle, a fényesebb rajtagok után maradhatnak másodpercekig látszó „füst” nyomok. 6-án a Hold is később kel, így nem nagyon zavarja az észlelést (nem jobban, mint a közelgő pirkadat). A raj maximuma elnyújtott, így a hónap első 10 napjában számíthatunk nagyobb aktivitásra e meteoroktól.
Merkúr és Vénusz az alkonyi égen
Habár a Vénusz még mindig nagyon alacsonyan jár, a fényessége miatt van esély megpillantani a májusi napnyugták után. Mivel a Nap már 20 óra után megy le, így ezt követően várjunk kb. fél órát, ekkor a Vénusz úgy 4 fokos magasságban jár az északnyugati látóhatár felett. A Merkúr jóval magasabban, 12-13 fokon lesz ekkor, így jóval tovább is lesz a horizont felett, mint a Vénusz. A legbelső bolygó napnyugta után 2 órával nyugszik, bár még ekkor se lesz teljesen sötét a horizont, a bolygót kiválóan láthatjuk.
Merkúr-Hold együttállás 13-án alkonyatkor

A mindössze 3,5 százalékos megvilágítású holdsarló önmagában is fenséges látványt nyújt, tőle kb. 2 fokra a Merkúrt is megfigyelhetjük jobbra, kissé magasabban a sarló felett. Az igen szép együttállást már 21 óra felé tökéletesen láthatjuk, és egészen a 22 óra körüli holdnyugtáig gyönyörködhetünk a párosban. Mivel a Hold megvilágítatlan oldalán a földfény derengése is erőteljes lesz, így kedvező időjárás esetén valóban meseszép lesz az együttállás, érdemes akár városi, akár természeti környezetben a tájjal együtt fotózni.
Holdsarló 14-én kora este
14-én alkonyatkor a Holdnak már 8 százalékát világítja be a napfény, így még mindig szép vékony, de már könnyen meglátható sarlóval randevúzhatunk az alkonyatban. A legszebb látvánnyal napnyugta után jó egy órával, 21:10 – 21:30 körül találkozhatunk, és ha derült, vagy csak gyengén felhős az este, akkor holdnyugtáig, amely este 11 óra tájban lesz, végig csodálhatjuk égi kísérőnket. Ezt a sarlót már jól lehet látni vékony fátyolfelhőzeten keresztül is, ha úgy adódik, ez ne riasszon vissza a megfigyeléstől senkit. Most is számíthatunk a földfény eleinte rózsás, majd a sötétedéssel egyre inkább kékes-szürkés derengésére is.