Idilli svéd táj sebhellyel
Svédország Dalarna megyéje idilli szépségű tájon helyezkedik el, tavak, dombok, üde rétek és erdők takarják, történelmi emlékek sokasága fűződik a régióhoz, sokak szerint ez egész Svédország kicsiben.
A ma oly vonzó falvak és tavak tájegysége azonban 380 millió éve, a devon időszak végén még sokkal kevésbé lehetett csábító: egy kisbolygó becsapódásának lehettek tanúi a terület akkori élőlényei. A Siljan-gyűrű, a becsapódás maradványa a térképen és légi felvételen is jól felismerhető kerek alakzat, még évek százmilliói eróziójának koptató munkája ellenére is.
Az Earth Observatory a Landsat-8 műhold 2020. június 24-én készült felvételén mutatja be a becsapódás sebhelyét viselő tájat. A mintegy 50 km átmérőjű gyűrű alakú felszíni alakzat a legnagyobb becsapódási nyom Európában, s a világon is a 20 legnagyobb közt tartják számon.
A felmérésekből ismert, hogy a kráter középpontja kissé kiemelkedik, ezt egy gyűrűszerű árok veszi körbe, amelyben több tó, így a névadó nagy Siljan-tó, vagy a vele egy folyó révén összeköttetésben álló Orsan-tó is helyet foglal. Az emberek évezredek óta lakták úgy e helyszínt, hogy fogalmuk se volt annak kozmikus katasztrófa eredetéről.
Az 1960-as évek végén végeztek olyan fúrásokat itt, amelyek elárulták a terep eredetét, ám a krátert mind a mai napig rendszeresen kutatják. Néhány hónapja számoltak be például arról, hogy a kráter mélyén, több száz méteres mélységben lévő kőzetekben gombafonalak nyomaira bukkantak.