Égi jelenségek 2021. augusztus második felében

Szembenállásban a Jupiter, elérkezik a nyár utolsó teliholdja, lesz együttállásunk is, és még mindig láthatunk meteorokat.

Még mindig láthatunk meteorokat
Bár a fő attrakció, a Perseidák maximuma a hónap első felére esett, ez nem jelenti azt, hogy a hónap végén nem lehet több meteor. Sőt! A Kappa Cygnidák maximuma augusztus 17-re várható, ez az, egyébként kevés meteort adó, raj azonban mégis említést érdemel, mivel fényesek, lassúak, látványosak a belőle származó hullócsillagok. Ezek látszólagos kiindulási pontja, vagyis radiánsa a Hattyú (Cygnus) csillagkép közelében van, ezt pedig az éjszaka jó részében igen magasan jár, így szinte mindent láthatunk, az e rajból óránként lehetséges 3 meteorból.
Perseidákat még a hónap utolsó hetében is láthatunk, és eközben lassan átcsúszunk a szeptemberi rajokhoz is, így a hónap utolsó hetében megjelennek az első Aurigidák. E raj a Szekeres csillagképből kiinduló gyors meteorok maximuma, mely már a hónap utolsó éjjelére esik: 31-éről szeptember 1-re virradóra várható. Önmagában nem különösebben izgalmas raj, óránként 3-4 meteorral, ám már több alkalommal is produkált rövid ideig (kb. 20 perc) tartó extra kitöréseket, amelyek során percenként több fényes meteor hullott. Ilyenre számítanak a szakemberek idén is, 31-én 23 óra és éjfél közt, ám sajnos nálunk épp csak felkel ekkor a raj radiánsa, így, ha lesz is kitörés, nálunk nem lesz olyan látványos, mint például Ázsiában.
Hold-Szaturnusz együttállás 20-án
A két égitest kb. 5 fok távolságban látszik egymástól, kora este a délkeleti égbolton kereshetjük őket. A közeli telihold erős fénye miatt nem lesz túl látványos az együttállás, de az 5 fokos távolság elegendő ahhoz, hogy könnyen észrevegyük a nem túl fényes Szaturnuszt a Hold felett, kissé balra (éjfélkor pontosan a Hold felett, éjfél után pedig tőle jobbra). Tájképbe illesztve fotózhatjuk az együttállást helyszíntől függően akár egész éjszaka is, mivel nem túl magasan jár a két égitest, de ideálisabb a kora esti vagy a hajnal előtti időszak, amikor valóban alacsonyan járnak.
Szembenállásban a Jupiter 20-án
2021-ben augusztus 20-ára esik a Naprendszer legnagyobb bolygójának szembenállása. Ez azt jelenti, hogy ekkor a Föld helyzete pontosan a Nap és a Jupiter közé esik, a Földről nézve a Jupiter napnyugtakor kel fel, és napkeltekor nyugszik. Ezen az éjjelen lesz a legközelebb a Földhöz, ezért is érdemes a távcsöves megfigyeléseket, fotózásokat ezen alkalom körüli időszakra időzíteni.
Szabad szemmel nézve nem látunk semmi különöset ilyenkor, de azt érdemes tudni, hogy ekkor éri el legnagyobb fényességét is az óriásbolygó, ez persze nem igazán észrevehető az elmúlt vagy elkövetkező éjszakákhoz képest, inkább a néhány héttel korábbi időhöz képest tűnhet fel. A legfényesebb bolygó, a Vénusz már alkonyat után nem sokkal lenyugszik, ezért elvéteni sem lehet: az égbolt messze legragyogóbb fénypontja a Jupiter. Mivel az óriásbolygó sajnos még mindig alacsonyan jár egünkön, s csupán 30 fokos magasságig emelkedik, a távcsöves látványa sem lesz a legtökéletesebb, ezzel szemben, főként az éjszaka első felében, szépen tudjuk tájképbe foglalva fotózni. A nagy fényessége miatt még városi égen is jól látható a bolygó, de a látványát környezetével együtt leginkább csak sötétebb, vidéki égről élvezhetjük. Az igazán fanatikusoknak a 20-án hajnali 3 utáni kb. egy órát érdemes megcélozni, a holdnyugtát követő és pirkadatot megelőző időszakban a Tejút szalagjával együtt láthatjuk még a hatalmas Jupitert.
Telihold 22-én
A nyár utolsó teliholdja a hosszú hétvége lezáró akkordjaként tűnik majd fel a délkeleti égen, rendkívül szerencsés égi geometriában, fél órával a napnyugtát követően. Ez azt jelenti, hogy már sötétedni fog a délkeleti ég, így jó esetben a derült időben felkelő telihold vöröslő korongja nagyon látványos lehet már a horizonton is. A holdkelte ideje keleti határaink közelében 20:04, Budapesten 20:15, a nyugati országrészben pedig 20:24 lesz. Mivel a Hold alacsony égi utat jár még mindig, s az éjszaka közepén is csak 30 fokig emelkedik, a fotózása tájba, városképbe foglaltan is könnyű eset lesz.