Véget ért az ólmozott üzemanyagok korszaka
Mintegy száz évvel a felfedezését követően az utolsó, még ólmozott üzemanyagot használó országban is kifogytak a készletek.
Az ENSZ környezetvédelmi programja, az UNEP jelentette be, hogy az utolsó, még ólmozott benzint árusító országban, Algériában is végleg elfogytak a készletek, így a világon már sehol sem lehet ezt a súlyosan mérgező üzemanyagot megvásárolni.
Az üzemanyag ólmozásának betiltásával évi 1,2 millió ember idő előtti halálát előzhetjük meg, és elképesztő, 2,45 trillió dollár összeget takaríthatunk meg, szintén évente. A több mint 19 éves kampányt követően július végén zárult le a pont száz éve, 1921-ben kezdődött ólmozási korszak.
Az ólmot azért adagolták az üzemanyaghoz, hogy a segítségével a motort óvják és teljesítményét javítsák, és az 1970-es évekre már szinte minden üzemanyag ólmozott volt. Az UNEP 2002-ben kezdett bele a kampányba, amellyel sikerült mára a világ egészén megszüntetni ezt a rendkívül környezetszennyező és egészségkárosító tevékenységet.
Az ólmozást a halkabb motorok mellett szívbetegség, rák, stroke, no és persze a gyerekek millióinak visszamaradó fejlődése kísérte. A közel 20 éve megkezdett kampány elején még 86 ország használt ólmozott üzemanyagot, mára sikerült elérni – rengeteg ember, szervezet és ország együttműködésével -, hogy végleg véget érjen ez a korszak.
A hírt az ENSZ főtitkára, António Guterres jelentette be ünnepélyesen, az elért eredményt az ózonkárosító anyagok betiltásának sikeréhez hasonlította. Guterres optimistán hozzá is tette, már csak a klímaváltozás, a környezetszennyezés és a biodiverzitás csökkenésének problémáit kell az eddigi pozitív példákhoz hasonló globális összefogással megoldani.