A hidrogénhajtás lehet az autózás jövője (X)
Elképzelhető, hogy a strapabíró SUV-k által nyújtott kényelmet, biztonságot és terepképességet fenntarthatóbb módon használjuk a jövőben? A Jaguar Land Rover mérnökei folyamatosan kutatják a környezetbarát meghajtásokban rejlő lehetőségeket, a hidrogénhajtású Defenderrel még idén megindulnak a tesztek.
Fontos és ambiciózus lépés volt, amikor a Jaguar Land Rover meghirdette a fenntartható mobilitás mellett elkötelezett ’Reimagine’ stratégiáját. A patinás brit vállalat 2039-re tűzi ki a vállalati szintű, azaz a teljes gyártási és beszállítói láncra, illetve a saját működésre vonatkozó karbonsemlegességet.
Természetesen ez a döntés a modellpaletta terén is meg fog látszódni: a Land Rover hajtáslánc-kínálatában például 2024-ben jelennek meg az első tisztán elektromos modellek. A következő öt évben piacra kerülő hat teljesen elektromos luxus-SUV a tervek szerint az eladások 60 százalékát teszi majd ki az évtized végére.
Az innováció terén élenjáró vállalat emellett komoly potenciált lát az FCEV (hydrogen fuel cell electric vehicle) technológiában is, ezért az új Land Rover Defenderre épülő, hidrogénüzemű prototípus fejlesztésébe kezdett. Annál is inkább, mivel 2018 óta megduplázódott az utakon a hidrogénhajtású járművek száma, míg a töltésükre alkalmas állomások mennyisége 20%-kal nőtt. Előrejelzések szerint 2030-ra világszerte a 10 milliót is elérheti az FCEV-k darabszáma, míg a töltőállomásoké a tízezret.
Az új Defender kipufogógáz-kibocsátás nélküli FCEV prototípusának tesztelését még 2021-ben kezdik meg a Land Rover egyesült királyságbeli mérnöki központjában, elsősorban a legfontosabb tulajdonságok, mint például a terepképességek és az üzemanyag-fogyasztás vizsgálatával. A hidrogénből termelt elektromosságra épülő FCEV technológia nagy energiasűrűséget biztosít és gyors tankolást tesz lehetővé, emellett extrém hidegben vagy melegben is csak minimálisan csökken a járművek hatótávolsága. Ez a technológia így ideális a nagyméretű, sokszor nehéz rakományt is vontató Land Roverek számára, hiszen szélsőséges igénybevétel mellett is megbízhatóan működik.
A szakmai elismerések sorát magáénak tudó Defender a teljesítmény, a terepalkalmasság és a dizájn legmagasabb szintjét testesíti meg. Már a hazai piacon is elérhető a fenntartható közlekedési alternatívát nyújtó tölthető hibrid (PHEV) meghajtással is.