Föld körüli űrrepülésre indul négy civil

A SpaceX az első űrcég, amely nemcsak űrugrásra, hanem valódi űrutazásra viszi a turistáit.

A 2021. szeptember 16-án, magyar idő szerint a hajnali 2 órára tervezett indítás során négy, több hónapos, komoly kiképzésen átesett civil utas indul a világűrbe a SpaceX Falcon-9 rakétája segítségével, azon a Crew Dragon űrhajón, amely már a Nemzetközi Űrállomást is sikeresen megjárta. Az Inspiration 4 nevet kapott küldetésben a négy utas négy pozitív eszmét képvisel: vezetői képességek, remény, nagylelkűség és fellendülés.
Az utasok közt elsőként a milliárdos Jared Isaacmant érdemes megemlíteni, aki egyúttal a küldetés parancsnoka is lesz; rajta kívül, ám az ő költségén Dr. Sian Proctor geológus, ismeretterjesztő, aki majdnem a NASA űrhajósa lehetett; a 29 éves Hayley Arceneaux, aki gyerekkori csontdaganat túlélő, jelenleg leukémiás és limfómás gyerekek mellett dolgozó orvosi asszisztens abban a kórházban, ahol egykor őt is meggyógyították, és ő lesz az USA eddigi legfiatalabb űrhajósa, egyúttal az első végtagprotézises űrhajós is; negyedikként pedig Christopher Sembroski, aki mérnök és szintén elkötelezett ismeretterjesztő. A SpaceX nem árulta el, hogy mennyibe kerül pontosan a négy civil utazása, azonban az biztos, hogy több tízmillió dolláros összeg a teljes útiköltség.
A küldetés különlegessége a csupa civil űrutasokon kívül, hogy nem a Nemzetközi Űrállomásra indul, csupán egy „sima” Föld körüli útra, amely 3 napig tart majd. Ezen időszak alatt az utasok egészségi állapotát folyamatosan mérik majd, s az utazás előtt és utáni adatokkal is összevetik.
A Crew Dragon képes teljesen automatikusan, emberi beavatkozás nélkül repülni és üzemelni, a jelenlegi út is így zajlik majd. Az űrhajóra az utasok kedvéért egy új panorámaablakot is felszereltek az utazás idejére.
A csütörtök hajnali (floridai időben szerda este 8-as) indítást magyar kommentárral közvetíti a Spacejunkie csapata. Az indítási ablak magyar időben hajnali 2-kor nyílik, és 5 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy felszálljon a Falcon-9 a ráapplikált Crew Dragonnal, s a négy utassal. Elvileg csak az időjárás lehet akadálya a tervek szerinti startnak, jelenleg 70 százalék az esélye a megfelelő időjárásnak.
Jared Isaacman célja az utazás finanszírozásával az, hogy segítse a St. Jude Kutató Gyerekkórházat, és felhívja a figyelmet az intézmény tudományos kutatómunkájára, s egyúttal a kórház anyagi támogatására is. A fiatal milliárdos egyébként gyakorlott pilóta, civil és katonai gépek vezetésére is jogosult, több repülési világrekord fűződik a nevéhez.