50 év után újra vulkánkitörés
A Kanári-szigetekhez tartozó La Palma területén 2021. szeptember 19-én kezdődött az új kitörés.
A Cumbre Vieja vulkán utoljára 1971-ben tört ki, azonban az elmúlt napokban számos figyelmeztető jel érkezett, igen gyakori, jórészt csak műszeresen mérhető földrengések (kb. 25 ezer), valamint a felszín emelkedése árulkodott arról, hogy a mélyben megmozdult a magma. Ilyen földrengésrajok több alkalommal is voltak az utolsó kitörés óta, ám azok elcsitultak, kitörés nélkül. A 2021. szeptember közepén kezdődött nyugtalanság azonban nem csitult, sőt, a rengések fészekmélysége egyre közelebb volt a felszínhez, s nőtt a felszínemelkedés is, ez pedig arra figyelmeztette a szakembereket, hogy most komolyabb esélye van egy kitörésnek. Ennek következtében elkezdték azt a területet evakuálni, ahol a vulkanológusok a kitörésre számítottak, és úgy tűnik, még épp jókor: vasárnap ugyanis megnyílt a föld, hamufelleg és lávaszökőkút jelezte a vulkán feléledését. Jelenleg egy hasadék mentén több ponton tör a felszínre a láva, több száz méter magas lávaszökőkutakban, és már több ezer főt kitelepítettek.
Ha nem lakott területen zajlana a kitörés, akkor akár gyönyörködhetnénk is benne, azonban a meredek lejtőn a gyorsan folyó, igen forró (1075 Celsius-fokot mértek a vulkanológusok!) láva bármilyen szép is lehet, pillanatok alatt elpusztítja az útjába kerülő épületeket, infrastruktúrát. Az érintett területről lehet, hogy tízezer embert is ki kell telepíteni, a közvetlen veszélyben lévőket már kitelepítették. Az alábbi, szeptember 19-én, vasárnap délután készült, drónfelvétel mutatja a kitörés helyszínét.
Az 50 évvel ezelőtti kitörésnek egyetlen halálos áldozata volt, egy ember túl közel merészkedett a lávához, reméljük, a jelenlegi kitörésnek egyetlen áldozata se lesz!
A Cumbre Vieja nevét a legtöbben onnan ismerhetik, hogy 2001-ben napvilágot látott egy tanulmány, amelyben egy itt esetlegesen bekövetkező lejtőomlás és az azt követő „mega” cunami lehetőségét taglalta két kutató. Ez nem lehetetlen, ám nem is olyasmi, amire a jelenlegi helyzetben készülni kellene. Valamikor bizonyosan bekövetkezik majd, mivel a sziget felépítése egyszerűen ezzel jár (számtalan hasonló lejtőomlás volt már a Kanári-szigetek különböző tagjain, illetve természetesen világszerte, más vulkánokon is), azonban a most kezdődött kitörés nem ebben veszélyes. Sokkal fontosabb a valódi veszélyre, a lakott területen átzúgó lávaárra koncentrálni, ahogy azt a helyi hatóságok is teszik, a kitelepítésekkel. A kitörés helyszíne mintegy 6-6,5 km távolságban van a tengertől, amerre a láva siet, bízzunk benne, hogy a lehető legkevesebb pusztítással jár majd a továbbiakban a vulkán aktivitása.
Prudencia #PEVOLCA pic.twitter.com/AksZ1Kbgxe
— Bomberos La Oliva (@BomberosLaOliva) September 19, 2021
La Palma szigete mintegy 3-4 millió éve született, tenger alatti vulkánként kezdte a pályafutását, majd lassanként elérte a felszínt. A Kanári-szigetek sorsát a vulkánok határozzák meg, ezeknek köszönheti a létét a szigetcsoport, és ezek építik folyamatosan. Legutóbb 10 éve, a La Palma-val szomszédos El Hierro szigete partja közelében tenger alatti vulkánkitörés jelezte a helyszín aktivitását.