Égi jelenségek 2021. október első felében

Hajnalban és alkonyatkor is láthatunk holdsarlót, amely mellé egyszer a Vénusz is becsatlakozik, itt az őszi meteorszezon, s a korán kelők csodálhatják az állatövi fényt is.

Hajnali holdsarló 4-én és 5-én
A korán kelőknek kedvez az időszakban a holdsarló megfigyelése. Október 4-én a sarló 6,9 százalékos megvilágítással kel fel keleti határainknál 03:37-kor, Budapesten 03:49-kor, nyugaton pedig 03:59-kor. Mivel még sötét lesz elég sokáig, így a sarló megfigyelésére alkalmas lesz az ég még 05:30 – 06:00 között is, ekkorra 15-20 fokon áll majd a Hold a keleti horizont felett. Másnap, 5-én már egészen vékonyka lesz a sarló, mindössze 2,2 százalékát világítja be a napfény. Keleti határainknál 05:54, Budapesten 05:05, nyugaton pedig 05:15 a holdkelte ideje, ezen a reggelen érdemes jó keleti kilátású helyről figyelni, hogy még viszonylag sötétebb égen meg tudjuk pillantani a cérnavékony sarlót.
Alkonyi holdsarló 8-án
Igen kedvezőtlen geometriájú az alkonyi holdsarló helyzete, egészen alacsonyan áll a délnyugati horizonton, bár már 6,9 százalékos megvilágításban lesz. Napnyugta után fél órával keressük, 1 óra 10 perccel nyugszik a Nap után, vagyis nagyon világos lesz még az ég ekkor. A sarló megfigyeléséhez legkedvezőbb idő ezen az alkonyon a keleti határainknál 18:30, Budapesten 18:40, nyugati határunknál pedig 18:50, ekkor a sarló már csupán 5 fok magasságban áll.
Alkonyi Hold-Vénusz együttállás 9-én
A már 14 százalékosra hízott kifli alakú Hold ezen az alkonyon csupán 2,5 fok távolságban lesz a Vénusztól, a fényes bolygót a Hold bal oldalán keressük, 18:50 körüli időben nagyjából 5-6 fok magasságban állnak a délnyugati ég alján. Nagyjából fél óránk marad még a megfigyeléshez, előbb a Vénusz, majd pár perccel rá a Hold is lenyugszik.
Meteorok október elején
A Draconidák rajának maximuma október 8-ra esik, ez a raj időnként rendkívüli kitöréseket produkál, amikor óránként több száz meteor is hullik, ám az előrejelzések nem mutatnak idén hasonlót. Nem vártak azonban 2018-ban sem, akkor viszont volt egy 4 órán át tartó kitörése a rajnak. Ha a normál aktivitás érkezik, akkor óránként 3-4 igen lassú meteorra számíthatunk csak. Mivel az esti megfigyelést a holdfény nem zavarja, ezért ha az időjárás lehetővé teszi, érdemes lehet egy kis időt rászánni az églesésre. A meteorok kiindulási pontja a Sárkány (Draco) csillagkép fejénél található, ez pedig magasan áll az égen este, később lejjebb száll, így az esti időszakra érdemes időzíteni a megfigyelést. A Draconidák azonban nem az egyetlen aktív raj: érkeznek az Orionidák is, október 2-át követően az éjszaka második felében láthatunk e rajból meteorokat, amelyek gyorsak. Szintén találkozhatunk már a Déli Tauridák meteorjaival, éjszakánként pár meteorral, ám ezek közt igen gyakoriak a nagy fényességű, jellegzetesen zöld tűzgömbök, ezért érdemes tudni e rajról. Az Északi Tauridák október közepén indulnak, hasonló tulajdonságokkal, mint a déli raj. Néhány más, kisebb, még kevesebb meteort adó raj is aktív, hisz az ősz meteorokban gazdag időszak, csak épp az időjárás nem a legkedvezőbb a megfigyelésekhez.
Hajnalonta feltűnik az állatövi fény
A holdfény nélküli hajnalokon a fényszennyezéstől mentes keleti – délkeleti égboltú területeken megfigyelhetjük az állatövi fényt. Ehhez a napkelte előtt 2,5-1,5 órával kell a megfelelő helyszínen lenni, derült, száraz időben. Ez utóbbi ősszel már kihívás, hiszen gyakran párásak a hajnalok, de talán az idei aszályos évben ködből is kevesebb lesz. Az állatövi fény halványan derengő kúpja ilyenkor jobbra dől, a kúp csúcsa az északi Tejutat átszelve a Fiastyúk irányába mutat, a Tejút sávjával együtt X alakot láthatunk az égen.