Égi jelenségek 2021. október második felében
Lesz együttállás, a hó közepén még láthatjuk az állatövi fényt, aztán érkezik a telihold. Az éjszakák már egyre hosszabbak, a holdfény világossága ugyan ellensúlyozza ezt, de egyúttal zavarja is az Orionidák meteorjainak észlelését, a hónap legvégén pedig átállunk téli időszámításra. Alkonyatkor a Vénuszt, hajnalban a Merkúrt figyelhetjük meg.
Hold-Jupiter együttállás 15-én este
A délkeleti majd a déli égbolt alján figyelhetjük meg az együttállást, a 77 százalékos megvilágítású Holdtól 5 fokkal jobbra, kissé magasabban ragyog a Jupiter, éjfél felé már egymás mellett állnak. Egész éjjel alacsonyan jár a Hold, nem emelkedik 25 fok fölé sem, ez ugyan nehezíti az észlelést, ám kedvezőbb, ha tájjal, akár városi épülettel szeretnénk közös képbe foglalni az együttállást. Éjjel egy után nyugszik le a páros.
Október 15-18. közt még láthatjuk az állatövi fényt
Amíg a holdfény nem zavarja a hajnali égbolt látványát, sötét helyszínekről szerencsénk lehet az állatövi fény megpillantásához. Olyan helyet válasszunk, ahol a keleti égbolton nincs fényszennyezés, ellenkező esetben igen sokat veszít majd fényességéből az állatövi fény, bár a látványa így is megkapó. A holdfény 18-át követően több mint 2 hétre lehetetlenné teszi a jelenség észlelését.
Telihold 20-án
Az októberi telihold idején még jó eséllyel találunk színes levelekben pompázó fákat, erdőket, amelyeket ezen az éjjelen a holdfénynek köszönhetően látványos formában örökíthetünk meg – persze a telihold előtti és utáni napok ugyanilyen jók erre. A holdkelte ideje keleti határainknál 17:49, Budapesten 17:59, nyugaton pedig 18:09 lesz, mintegy negyed órával napnyugta után, kedvező fényviszonyokban figyelhetjük a kelő teliholdat.
Teliholdkor tetőzik az Orionidák meteorraja
Sajnálatos módon nagyon sokat csökkenti a megfigyelhető meteorok számát a holdfény. Az október 20/21-én éjszaka várt maximum tehát távolról se nyújtja majd azt az élményt, amelyet sötét égen kaphatnánk. Azért, ha valaki a holdfényben fürdő tájat fotózza 22 óra után, amikor a raj radiánsa már felkelt, ne csodálkozzon el, ha mégis sikerül megpillantania az Orion feje feletti égrészből kiinduló hullócsillagot. Összesen hét aktív meteorraj „tevékenykedik” ebben az időszakban, de a jó részük eleve csak kis darabszámot ad, az Orionidákból óránként 8-10 hullik a hajnal előtti időszakban, ám a holdfény miatt jó, ha ennek a felét, harmadát láthatjuk. Az Orionidák érdekessége, hogy a talán legismertebb üstökös, az 1P/Halley a szülő égitestje.
A hónap utolsó hete a Merkúré
Aki magas emeletes házban vagy dombtetőn lakik, az a hónap utolsó hetének hajnalain megpillanthatja a Merkúrt. 20-át követően, reggel 6-kor és kicsivel utána kereshetjük a keleti ég alján, ám csak tiszta időben, mert ekkor már jócskán pirkadni fog. Mivel ilyenkor már a reggeli ködök is egyre gyakoribbak, érdemes erre is figyelni az észlelőhely kiválasztásánál. Reggelről reggelre egyre fényesebb lesz a legbelső bolygó, így, ha az időjárás engedi, minél inkább a hó vége felé keressük meg majd.
Fénylik a Vénusz az alkonyi égen
Bár a Vénusz feltűnően fényes, mivel alacsonyan jár, mindenképp jó délnyugati kilátás kell a megfigyeléséhez. A hónap közepén 45 perccel napnyugta után kb. 6 fokos magasságban látjuk, lenyugvása ekkor még 1 óra 40 perccel követi a napnyugtát, a hó végén már kicsit több mint két órával a napnyugta után tűnik el a délnyugati horizonton.