Borbála, Barbara, János2021. december 04., szombat
Föld

500 év múlva idegen helynek tűnhet majd a bolygónk

National Geographic Magyarország

A kanadai McGill Egyetem kutatói vezette csoport kiszámította, milyen lesz majd a Föld 2500-ban.

Fantáziakép: ilyen lesz India 2500-ban
Forrás: James McKay, CC BY-ND

 

Annak ellenére, hogy már 50 éves az első klímamodell, azóta sem tudott igazán hosszabb távra kilépni az előrejelzés, a klímaváltozás hatásait jelenleg 2100-ig számítják, azonban nem fog ott megállni az átalakulás. A nemzetközi összetételű kutatócsoport kicsit nagyobbat lépett: 2500-ra készítettek prognózist arról, hogy milyen hely is lesz majd a bolygónk.

Amazónia a gyarmatosítás előtt, jelenkorunkban, illetve 2500-ban; fantáziarajz
Forrás: James McKay, CC BY-ND

Mivel az üvegházgázok légkörbe jutása nem csökken, ideje lenne mind a szakembereknek, mind a döntéshozóknak a távolabbi jövőbe tekinteni és úgy tervezni, hogy a lehető legkisebb kárt szenvedjük el. A kutatók globális modellek segítségével számították ki, hogy milyenek lesznek a körülmények a Földön hosszabb távon, háromféle klímapolitika esetében: erőteljes, közepes, vagy mérsékelt erőfeszítéseket teszünk az élhetőbb jövőért, az eredményeiket a Global Change Biology szakfolyóiratban tették közzé. Ha csak egészen hirtelen nem állunk le a kibocsátással, 2500-ra Amazónia sivár lesz és üres, az USA középnyugati államai trópusiak, India pedig túl forró a lakhatósághoz.

India néhány száz éve, jelenkorunkban, illetve 2500-ban; fantáziarajz. 2500-ban minimális emberi jelenlétre lesz csak szükség a mezőgazdaságban, és ez is csak védőöltözetben valósulhat meg, a háttérben növény borította épületek állnak, ez szintén a hőstresszt igyekszik csökkenteni.
Forrás: James McKay, CC BY-ND

A közepes és mérsékelt erőfeszítések esetében a növényzettel borított, illetve a mezőgazdaságra leginkább alkalmas régiók a sarkok felé vándorolnak, és az egyes növénytípusok számára alkalmas terület mérete is csökkenni fog. (Például kukoricát a kanadai és a szibériai sarkvidéken lehet majd termeszteni, illetve a magashegységekben lenne még alkalmas rá a klíma, a jelenlegi termőterületein megszűnik ez a lehetőség.) Az olyan, történelmileg gazdag ökoszisztémájú és kultúrájú régiók, mint Amazónia, csupaszan állnak majd. Indiában csak sci-fibe illő szkafanderekben lehet a szabadban kibírni, az USA középnyugati (ma az élelemtermesztés fő régiója) államaiban drónok dolgozhatnak majd az olajpálma-ültetvényeken. Amazóniában az erdők fogyatkozásával zuhanna a csapadék mennyisége is, az előrejelzés alapján 2500-ra a terület mindössze 15 százalékát boríthatná erdőség.

Számos mai trópusi terület lakhatatlanná válik, a hőstressz a ma nagy népességű régiók számára halálos értéket ér majd el. A tengerszint a trópusi óceánok tágulása és keveredése miatt jó ideig még akkor is tovább emelkedik majd, ha a legnagyobb erőfeszítést tesszük meg.

Az USA mai „kenyeres kosara”, a középnyugat a gyarmatosítás előtt, jelenkorunkban, valamint 2500-ban; fantáziarajz
A 2500-ra elképzelt helyzetben robotok és drónok művelik majd a trópusi növényeket, csökkentve ezzel az emberi jelenlét igényét.
Forrás: James McKay, CC BY-ND

A kutatók hangsúlyozták, hogy a rövidlátó gondolkodás csak 2100-ig tekint előre, hisz akik ebben az évtizedben születnek, akkor még csak a hetvenes életéveikben járnak, mégis ez a határidő kerül bele évtizedek óta az előrejelzésekbe. Azonban nem szabad csak eddig az időpontig gondolkodni, hisz így a valóban hosszú távú hatásokra nem derül fény addig, amíg még változtatni tudnánk. A számítások szerint, ha csak nem teszünk meg mindent még most, akkor 500 év múlva bolygónk nem igazán lesz alkalmas jelentős embertömeg eltartására.

Hozzászólások

Az árapály látható jelei

Az árapály látható jelei

Az Ohotszki-tengeren a világon a legnagyobbak közt van a tenger árapály miatti szintváltozása: több mint 13 méteres.

Rekordmennyiségű a műanyagszemét az Egyesült Államokban

Rekordmennyiségű a műanyagszemét az Egyesült Államokban

A világon a legtöbb, évente mintegy 42 millió tonna műanyag szemét az Egyesült Államok számlájára írható.

Fogyatkoznak a kisemlősök Nagy-Britanniában

Fogyatkoznak a kisemlősök Nagy-Britanniában

A legsúlyosabban érintett fajok között van mezei egér és a menyét. A menyét esetében megállapított csökkenés mértéke alapján a Természetvédelmi Világszövetség szerint a faj a kihalás szélére sodródhat.

Űrszemét miatt halasztották el az űrsétát

Űrszemét miatt halasztották el az űrsétát

A november 30-ra tervezett űrséta előtt egy űrszemét darabról érkezett riasztás, ezért elhalasztották a munkát.

Gyorsul az Antarktiszi-köráramlat

Gyorsul az Antarktiszi-köráramlat

A Déli-sarkvidéket körbefogó Déli-óceán nyeli el az emberi eredetű klímaváltozásból adódó legtöbb hőt, ám egy új vizsgálat szerint változik e régió.

National Geographic 2021. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket