Sikeresnek nyilvánította a tesztjeit az Ocean Cleanup

Az Ocean Cleanup szervezete technikai fejlesztéseket követően idén nyáron kezdte tesztelni az új, továbbfejlesztett szemétbefogó rendszerét, amelyet a Csendes-óceán északi részén lévő szemétszigeten próbáltak ki. Az utolsó tesztek október első felében zajlottak, és a rendszert bevetésre késznek ítélte meg a csapat.

A korábbi, 2018-as és a 2019-es tesztelések sikertelenül zárultak, részben a rendszer nem bírta a munkát, részben pedig nem volt hatékony, így nem az elvárt eredményt hozták, ám a szervezet közleményéből úgy tűnik, a legújabb fejlesztések révén már megfelelően működik a rendszer. A Jenny becenevű, U alakú szemétbefogó rendszerrel sikeresen kiemeltek egy kb. 10 tonnás szemétadagot az óceánból.

A rendszer nagyban hasonlít a vonóhálós halászathoz, azonban ezúttal a felszínen lebegő szemét kihalászása a cél. A tölcsér alakú hálórendszert két hajó vontatja, és, amikor megtelt szeméttel, kiemelik a hajóra, és a szemetet a partra szállítják újrafeldolgozásra. A hálót kb. 2,7 kilométer per óra sebességgel vontatják, így az Ocean Cleanup szerint a szemét közt esetleg előforduló élőlények könnyedén ki tudnak úszni az útjából, ám a hálórendszeren kamerák is figyelik az esetlegesen mégis bekeveredő állatokat. Számos tengerkutató biológus azonban attól tart, hogy ez mégse ennyire egyértelmű. A tengeri élővilág egy része ugyanis kimondottan e felszín közeli rétegben él, csigák, rákok, medúzák, fiatal teknősök egyaránt előfordulhatnak e közegben. Ráadásul számos állat kimondottan menedékhelyként kezeli a szemétszigeteket sajnos (és ezzel gyakran el is fogyasztja az itt úszó műanyagot), így e probléma összetettebb annál, mint első ránézésre tűnik. Az Ocean Cleanup saját vizsgálatai szerint is naponta több tízezer állat – az apró rákoktól a nagyobb halakig – kerülhet a szeméttel együtt a vonóhálókba. A rendszer tervezett felnagyításával (ez szükséges ahhoz, hogy a látszatnál többet adjon a munka) ez a mellékfogás is sokszorosára nőne. Az Észak-Karolinai Egyetem egy akcióban kizárólagosan kézi munkával több mint 40 tonna műanyagot emelt ki az óceánból anélkül, hogy az élővilágra veszélyt jelentett volna a munka.

Felmerül az is, hogy a szemét nagy részét kitevő mikroműanyag miként kerülhet ki az óceánból? A vonóhálós szeméthalászat nyilvánvalóan csak a nagy méretű szemétdarabokat emeli ki – ez ugyan igen fontos, hisz ebből képződik a mikroműanyag – ám nem tekinthető teljes tisztításnak. Azt is problémásnak tartják a szakemberek, hogy a vonóhálót két olyan Maersk-hajó vontatja, amelyek kimondottan környezetszennyezőek, bár az Ocean Cleanup ezt azzal kívánná ellensúlyozni, hogy karbonkreditet vásárol, és a Maersk is kísérletezik a kevésbé szennyező üzemanyagokkal.

A kihalászott műanyag újrafeldolgozása is kétséges cél ebben a formában, jelenleg pusztán a 200  dolláros napszemüveg gyártása megoldott, így e téren is hatalmas feladat áll még a csapat előtt.

A szervezetet támogató cégek maguk abban érdekeltek, hogy a szemét kiemelése működjön ahelyett, hogy a szemét óceánba bejutását igyekeznének megakadályozni, ami rájuk nézve valódi terheket róna a támogatás helyett. (Az egyik támogató cég évente 3 millió tonna műanyag csomagolóanyaggal járul hozzá a világon egyre halmozódó műanyag szeméthez, csak ehhez képest is elenyésző, amit az Ocean Cleanup ki tud emelni.) A tervek kritikusai szerint a hasonló, reklámerejű látszatintézkedés csupán szerecsenmosdatás és nem járul hozzá a valódi megoldáshoz, vagyis a szemét termelésének megszűnéséhez.

Abban mindenki egyetért, hogy a műanyagot nem elsődlegesen kiemelni kellene, hanem az volna a legfontosabb, hogy az óceánba jutást megakadályozzák. Csak a csendes-óceáni szemétsziget kb. 1,6 millió négyzetkilométer kiterjedésű (több mint 17-szer nagyobb hazánk területénél!), így ennek a hatékony eltakarításához is hatalmas munkára lesz, lenne szükség.

Emellett a szennyezés, amely jelenleg évente kb. 8 millió tonna frissen az óceánokba jutó műanyagot jelent és nagy mértékben növekedni fog a továbbiakban, lehetetlen feladat elé állítana bárkit, aki pusztán a kiemeléssel szeretné megoldani a problémát. Ameddig nem lesz a bejutást megakadályozó, valóban hatékony program világszinten, addig az Ocean Cleanup tevékenysége sajnos, még a legoptimálisabb esetben is halottnak a csók. Az óceánoknál is jelentősebb mennyiségű műanyag van a folyókban, amint azt egy, a Birminghami Egyetem csapata által végzett korábbi kutatás kiszámolta, ráadásul ennek igen jelentős része a mikro- és nanoműanyag, amelynek a kiemelése sem megoldott.

Az a biztos, hogy az a műanyag nem válik szemétté és nem kerül az óceánokba, amit nem is gyártanak le.