Brúnó, Renáta, Renátó2024. október 06., vasárnap
Föld

Vállalások a klímasemlegesség eléréséért

2021.11.04.NG
National Geographic Magyarország

Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Glasgowban zajló 26. ülésének (COP26) résztvevői az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozására tett kötelezettségvállalást.

Tüntetők a klímatalálkozó idején Glasgow-ban.
Forrás: Peter Summers/Getty Images

 

Melbourne-i Egyetem kutatói szerint ezekkel a vállalásokkal két Celsius-fok alatt tartható a globális felmelegedés mértéke.

India, a világ harmadik legnagyobb károsanyag-kibocsátója, vállalta, hogy 2070-re klímasemleges lesz és 2030-ra áramtermelésének felét megújuló energiából állítja elő. Ha India és a többi részt vevő ország is teljesíti ígéreteit, a hőmérséklet várhatóan 1,9 Celsius-fokkal fog az iparosodás előtti szint fölé emelkedni a század végére. Ez ugyan alacsonyabb, mint a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott 2 Celsius-fokos felső határérték, de magasabb, mint az 1,5 Celsius-fokos alsó határérték – olvasható a The Guardian című brit napilap honlapján, melyet az MTI tett közzé.

Alok Sharma, a COP26-értekezlet elnöke elmondta, az új vállalások fontos előrelépést jelentenek, de figyelmeztetett arra is, hogy többet kellett volna tenni ezen a klímatalálkozón annak érdekében, hogy elérhető közelségbe kerüljön a 1,5 Celsius-fokos cél.

India és más országok új vállalásaival a globális GDP 90 százalékát lefedik a karbonsemlegességre (azaz a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátásra) vonatkozó ígéretek, ami előrelépés a 2020-as 30 százalékhoz képest – mondta Sharma. Hozzátette azonban, hogy nem tettek ígéretet a globális kibocsátás 2030-ig történő megfelezésére.

A klímacsúcs kapcsán Áder János köztársaság elnök a Magyar Nemzetnek adott interjúban egyebek mellett kitért arra, hogy atomenergia nélküli a párizsi klímacélokat nem lehet elérni, és jelezte: Magyarországon 1990-hez képest több mint 32 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, ezzel előkelő helyen vagyunk a többi országhoz képest.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, Magyarország vállalta és törvényben rögzítette, hogy az ország 2050-re klímasemleges lesz, vagyis csak annyi szén-dioxidot fog kibocsátani, amennyit a természetes elnyelők – például az erdők, a gyepek, a talaj – semlegesíteni tudnak. „Ez egy jelentős átalakítása a magyar energiarendszernek. Ennek érdekében két új blokk is épül Pakson, a Mátrai Erőműnél a szénalapú áramtermelést befejezzük, azt részben földgáz, részben nap, részben pedig hulladékégetésből származó energiatermeléssel pótoljuk. Folyamatosan bővítjük a naperőművi kapacitást, az elmúlt öt évben minden évben megdupláztuk ezt, a szándék az, hogy a tendencia folytatódjon” – mondta. Hozzátette, 2030-tól csak elektromos meghajtású buszok állhatnak forgalomba, emellett a főváros és a megyei jogú városok is csatlakoztak az Under 2 mozgalomhoz, vállalva, hogy 2050-re 80 százalékkal csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat, amire minden városnak külön stratégiája van.

Hozzászólások

Szinte teljesen szabályos kör alakú erdő nő egy vulkán körül

Szinte teljesen szabályos kör alakú erdő nő egy vulkán körül

Az új-zélandi vulkán körül található erdő formája nem a véletlen műve.

Romlik a tavak jégminősége a klímaváltozással

Romlik a tavak jégminősége a klímaváltozással

A tavi jég sok helyen a téli sportok szerelmesei vagy épp a közlekedők számára jelent fontos helyszínt.

Különös, zebracsíkos követ talált a Perseverance marsjáró

Különös, zebracsíkos követ talált a Perseverance marsjáró

A Perseverance rover már nagyjából egy hónapja mászik felfelé a Jezero-kráter pereme felé, hogy ősi köveket keressen.

Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

Egy 450 millió fényévre lévő elliptikus és egy spirálgalaxis találkozását, ami több százmillió éve történt, az űrteleszkóp infravörös tartományban örökítette meg.

A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

Mint egy délibáb, úgy csillogtak a hófehér dűnék, melyhez bámulatos panorámát nyújtott a bárányfelhőkkel tarkított kék égbolt, háttérben pedig a csipkés hegycsúcsok. Akár egy tökéletesen megkomponált festmény.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket