Világító tengervíz – műholdakról

A különleges fénylés idején a tengervíz fehéressé válik, innen ered a közkeletű elnevezése is, azonban meglehetősen ritkán került csak szem elé, mivel a főbb hajózási útvonalaktól távol alakul ki. Aki tanúja a jelenségnek, az olyan fényesnek írja le, mint egy hómezőt, a rejtélyes fénylés évszázadok óta foglalkoztatja a tengerjárókat.

Jules Verne a Nemo kapitány című (korábban Húszezer mérföld a tenger alatt) regényében így magyarázta a jelenséget:

„ – Ezt a jelenséget tejtengernek nevezik – mondtam. – Óriási kiterjedésű, fehér vízfelület; gyakran látni az Amboina-sziget partjain és a Molukki-tengeren.

 – Meg tudná-e nekem mondani a tanár úr, hogy mi idézi elő ezt a jelenséget? – kérdezte Conseil. – Úgy gondolom, a tenger nem változott tejjé?

 – Nem, fiam, a tenger fehér színe milliárdnyi ázalékállatka jelenlététől ered. Ezek a kocsonyás, színtelen, apró világítóállatok hajszálnyi vastagságúak, hosszuk a milliméter egyötöd részét sem éri el. Az állatkák néha mérföldekre terjedő darabon tapadnak egymáshoz.”

Nemo kapitány válasza igen közel volt a valósághoz. 1985-ben egy kutatóhajó a véletlennek köszönhetően átúszott egy tejtenger-szakaszon, majd az ekkor végzett vizsgálatokból egy 1988-ban készült tanulmány számolt be arról, hogy miféle fénykibocsátó tengeri élőlények találhatóak a vízben a tejtenger jelensége idején. Ezek legnagyobb részben a Pyrocystis és a Protoperidinium fajokba tartozó egysejtű dinoflagelláták voltak, amelyek általában mechanikai inger hatására bocsátanak ki fényt. A világító egysejtűek másik részét baktériumok tették ki, és ezek az egysejtűek az akkori elképzelés szerint a vízfelszínen élő fotoszintetizáló algákat kolonizálták. Azonban ez nem volt magyarázat a jelenség megfigyelései során feljegyzett részletekre.

Sajnos magát a jelenséget eddig sehol sem örökítették meg fotón, ám egy lombikban lévő biolumineszcens baktériumokkal teli víz látványa nagyon hasonló hozzá: kékesfehér, átlátszatlan derengés.

A jelenségre azonban ma már műholdakról is rápillanthatunk, de ez nem volt mindig így. A Suomi NPP műhold 2011-es felbocsátásáig a nagyon gyenge jelet nem igazán lehetett látni, e műhold viszont már azzal a fejlett érzékelővel rendelkezett, amely képes volt a halvány éjszakai fénylést is rögzíteni.

2012-2021 közötti műholdfelvételeken Steven D. Miller a Colorado Állami Egyetem kutatója kollégáival 12 esetet tudott azonosítani, amikor a tejtenger jelensége az éjszakai műholdfelvételeken feltűnt az Indiai-óceánon, illetve a Csendes-óceán nyugati peremvidékén. Számos esetben a jelenséget egymás után több éjjelen át is sikerült ugyanazokon a helyeken megfigyelni. A legnagyobb kiterjedésű Jáva partjai közelében alakult ki, ez kb. 100 ezer négyzetkilométeres volt (hazánk területénél is nagyobb!) A tejtenger július végén jelent meg először, és egészen szeptemberig lehetett követni a műholdfelvételeken. A műholdas megfigyelések azt teszik majd lehetővé, hogy a jövőben célzottan, s ne csupán véletlenszerűen lehessen vizsgálni a jelenséget, tudjanak mintát venni a vízből, és részletesen megismerhessük, mi is történik ilyenkor. Az eddigi eredményekről a Scientific Reports folyóiratban számoltak be a szakemberek.

Sejtéseink persze vannak. Pont a műholdas mérések segítették ehhez is hozzá a kutatókat: a világűrből is jól mérhető tengeri klorofill-tartalom és a tejtenger jelensége meglehetősen közel voltak egymáshoz, ám nem ugyanazt a területet foglalták el. A „jószomszédi viszony” a kutatók szerint valószínűleg annak köszönhető, hogy a biolumineszcens egysejtűek a hatalmas tömegben lévő fotoszintetizáló fitoplankton (gyakorlatilag algák) elpusztult vagy stresszelt példányain táplálkoznak. A kutatók azt se zárják ki, hogy akár szimbiózisban is élhetnek a fotoszintetizáló algák és a világító baktériumok. Az is elképzelhető, hogy a biolumineszcens baktériumok a fénylésükkel a halakat csábítják magukhoz, mivel képesek a halak emésztőrendszerében is megélni.

A tejtenger jelenségéről érkező beszámolók nagyon hasonlóak, ám még nem tudjuk, milyen körülmények hatására alakul ki, mi a pontos faji összetétele a világító egysejtűekből álló ökoszisztémának, mi a szerepe és milyen a szerkezete. E kérdések egy részét talán segít majd megválaszolni az egyre több műholdas megfigyelés.