Miksa, Rezső, Edvin2024. október 12., szombat
Föld

Mennyibe kerülne elköltöztetni egy kistelepülésnyi sziget lakóit?

National Geographic Magyarország

Az USA egy partközeli szigetén az emelkedő tengerszint már szinte teljesen ellehetetlenítette a lakhatást, így a kisvárost rövid időn belül el kellene költöztetni.

Légi felvétel a Tangier-szigetről
Forrás: Wikimedia Commons

A Washington D.C-től 150 kilométerre délkeletre lévő Tangier-sziget egy 436 fős halászközösségnek ad otthont, a sziget 1778-as első lakóinak leszármazottai élnek ezen a kis mocsaras, lapos szárazulaton. Annak idején földművelési szándékkal lakták be a szigetet, ahol akkor még erdők álltak a kissé magasabban fekvő helyeken, amelyekből a 18. században még hét volt. Mára csupán három, hátságnak hívott magaslat maradt, a sziget többi részén a víz és az ökológiailag egyébként igen értékes sós tengeri mocsár vette át a terepet. Ma már nincs mezőgazdálkodásra alkalmas terület, és a fák is kipusztultak a benyomuló sós víz miatt. A sziget legmagasabb pontja másfél méterrel emelkedik a legmagasabb dagály átlagos szintje fölé.

Egy 2015-ös tanulmányban egy kutatócsoport légi felvételek és felmérések eredményei alapján arra jutott, hogy 1850-től kezdődően 67 százalékkal csökkent a sziget területe a part eróziója és a tengerszint relatív emelkedése miatt. Az akkori kutatás friss folytatásaként a Frontiers in Climate szakfolyóiratban november 8-án közzé tett tanulmány szerint 1967 óta a sziget területének 62 százalékát elveszítette, és a számítások szerint a következő 15-30 évben megszűnik a sziget lakhatósága, emberek százai vesztik el otthonukat és megélhetésüket. A szigetek persze sose voltak örök életűek, az erózió, a hullámverés, a viharok előbb-utóbb elkoptatják őket, azonban ezek a folyamatok egyrészt felgyorsultak, másrészt ma emberi közösségek otthonai azok a szigetek, amelyekért pár millió éve még senki se ejtett volna egyetlen könnyet sem.

A szigetlakók fő megélhetési forrása a kék tarisznyarák.
Forrás: Inaturalist

A szigetlakók halászatból, szinte kizárólag a különleges csemegének számító kék tarisznyarák (Callinectes sapidus) és osztriga halászatából éltek. Tangier a Chesapeake-öböl egyik utolsó lakott szigete, az 1900-as évek elején még 1100 lakosú városka 2020-ban 436 főt számlált már csupán, a népesség csökkenése párhuzamosan zajlott a sziget elmocsarasodásával. A friss számítások szerint a sziget három kis kiemelkedése egymás után fogja elveszíteni a lakhatóságát: West Ridge 2033-ban, Main Ridge 2035-ben, végül Canton Ridge 2051-ben, a még tengerszint felett lévő területek mocsárrá válnak, és 2053-ra biztosan elnéptelenedik a sziget. A mocsarak helyét később teljesen átveszi majd a tenger.

Semmi különleges nem történt, csak magas dagály volt.
Forrás: Frontiers in Climate / U.S. Army photo/Patrick Bloodgood

A sziget nemcsak a partja mentén zsugorodik, hanem a talajból is egyre inkább tör fel a víz, s a legkisebb viharok is elárasztják az utcákat, udvarokat tengervízzel. Mindezen könnyen látható és kézzel fogható jelek ellenére a szigetlakók egyszerűen nem hisznek a klímaváltozásban és a tengerszint-emelkedésben, hasonlóan az általuk kedvelt volt elnökhöz, Trumphoz.

A Chesapeake-öbölben egy innen kissé északabbra fekvő, egykor 360 fős lakosságú hely, a Holland-sziget mára teljesen elnéptelenedett, és csupán apálykor látszik ki a tengerből, a legutolsó lakóház 2010-ben omlott a tengerbe. Tangier szigetén egyelőre még „csak” egy temető veszett oda egyik korábbi magaslaton, amelyet már meghódított a tenger.

A felvételen jól kivehető az a három kiemelkedő terület, ahol a házak összpontosulnak. A helyiek által hátságnak nevezett kiemelkedések közt a jobb szélen látható a legmagasabb, 1,5 méterrel a dagályszint felett. A számítások szerint 2050-re ez is lakhatatlanná válik majd,
Forrás: Frontiers in Climate

A kutatócsoport által elvégzett számítások szerint a sziget helyreállítása és védelme 250-350 millió dolláros költséggel járna, ha osztrigatermelő zátonyokra is szükség lenne, a zátony hektáronként további 100-300 ezer dollárral járna. Ez a feladat egyébként nem megoldhatatlan, csak elképesztően drága. A hasonló sorsú Poplar-szigetet, amelyet 1920-ban elhagyott a lakossága, nem túl régen egy kikötői csatorna tisztítása-mélyítése során kikotort anyaggal töltöttek fel, mivel a szigetből természetvédelmi terület lesz, a teljes költség egymilliárd dollár körüli.

A Tangier-szigeten még tengődő városka teljes lakosságának elköltöztetése a szárazföldre 100-200 millió dollárt igényel, de vajon ki akarja majd kifizetni ezt? Az itt lakó szerény jövedelmű halászközösségnek biztosan nincs rá kerete. No és persze mi lesz azokkal az emberekkel, akik világszerte hasonló sorsra jutnak a tengerszint emelkedése miatt?

Hozzászólások

A Ceres törpebolygó egykor óceánvilág lehetett

A Ceres törpebolygó egykor óceánvilág lehetett

Az égitest fagyott kérgét több mint 90 százalékban vízjég alkotja ma is egy új kutatás alapján.

Megvizsgálták, mennyire átlagos galaxis a Tejútrendszer

Megvizsgálták, mennyire átlagos galaxis a Tejútrendszer

Régóta foglalkoztatja az embert: vajon különleges hely-e, ahol élünk, és ez a kérdés a csillagvárosunkra is vonatkozik.

A valaha mért egyik legforróbb szeptemberen vagyunk túl

A valaha mért egyik legforróbb szeptemberen vagyunk túl

A tavalyi után a valaha dokumentált második legmelegebb szeptember volt az idei.

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Hiába a vállalások, az emberiség keveset tesz az erdőirtás megfékezéséért.

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A Borisz ciklon 2024 szeptemberében jelentős mennyiségű csapadékot hozott a régióba.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket