Szárazjég a Holdon
A szárazjég a Hold déli sarkvidékén lehet, és segítséget nyújthat majd az emberi jelenlét időszakában.
Több évtizednyi kétség és kutatás után most először sikerült bizonyítani a Holdon a szén-dioxid-jég megtartására alkalmas területek, vagyis olyan mélyedések, úgynevezett hideg csapdák jelenlétét, amelyek a déli sarkvidék kráterei mélyén rejtőznek – hasonló helyszíneken számítanak a vízjég jelenlétére is. A kutatók szerint e helyszíneken akár találhatunk is majd szilárd szén-dioxidot, vagyis szárazjeget, számolt be az Amerikai Geofizikai Unió.
E kráterekben a hőmérséklet alacsonyabb, mint a Pluto leghidegebb régióiban, így igen könnyen kifagyhat a szén-dioxid, s fagyott állapotban maradhat még a legmelegebb holdi időszakokban is. A szárazjég felhasználása mind a robotok, mind a felfedezők, űrhajósok számára fontos lehetőség, a hosszabb holdi tartózkodások idején, például üzemanyagot lehet belőle előállítani majd. Emellett elképzelhető az is, hogy más illó anyagok is megtalálhatóak e hideg régiókban.,
A bolygókutatók által már évtizedekkel ezelőtt előrejelzett hideg csapdák megkereséséhez 11 évnyi hőmérsékleti adatot elemeztek a kutatók, a Hold körül keringő LRO szonda egyik műszerének mérési eredményeiből. A vizsgálatok alapján összesen 204 négyzetkilométernyi területet azonosítottak a Hold déli sarka közelében, ezek közt a legnagyobb kiterjedésű egyedi hideg csapda az Amundsen-kráterben található és 82 négyzetkilométeres. A szárazjég megtartására képes hideg csapdákban a hőmérséklet állandóan 60 Kelvin-fok (-213 Celsius-fok) alatt marad.
Persze pusztán az alkalmas hideg csapdák még nem jelentik azt, hogy biztosan van is szárazjég, ám a feltételek alkalmasak rá, az eredmények igazolását egy majdani, e helyekre eljutó küldetés tudja igazolni csak. (Az állandó árnyékban lévő régiókat Hold körüli pályáról nem lehet minden szempontból megfelelően vizsgálni.)
Amennyiben azonban tényleg van szárazjég e csapdákban, annak számos további hatása lehet. A jövő űrhajósai akár üzemanyag, akár acél előállítására, vagy akár biológia célokra is felhasználhatják majd, ezek pedig mind fontos elemei lesznek egy állandó, akár robotikus, akár emberi jelenlétnek.