Űrszemét miatt halasztották el az űrsétát

A november 30-ra tervezett űrséta előtt egy űrszemét darabról érkezett riasztás, ezért elhalasztották a munkát.

A Nemzetközi Űrállomás egy külső antennáját szerette volna kicserélni a NASA két űrhajósa, Thomas Marshburn és Kayla Barron, az ehhez szükséges űrsétát 2021. november 30-ára tervezték, azonban amerikai idő szerint 29-én este riasztás érkezett egy, az Űrállomás útja közelében lévő űrszemétről.
A 6,5 órásra tervezett űrsétát ennek következtében el kellett halasztani, mivel az űrszemét a kültéren tartózkodó űrhajósokra nézve is végzetes lehet. Ez volt az első alkalom, hogy egy űrséta halasztására került sor űrszemét veszélye miatt, mégpedig azért, mert nem állt rendelkezésre elegendő idő ahhoz, hogy pontosan kiszámítsák a találkozás esélyeit.
Egy alig két hete, november 15-én végrehajtott orosz műhold elleni rakétateszt nyomán minimum 1700 nagy méretű törmelék keletkezett, amelyeket követni tudnak a földi megfigyelésekkel, emellett sok ezer olyan picike darab is, amelyek nem láthatóak a Földről. Egy ilyen egészen apró darabka is képes kiszakítani az űrruhát.
Az előzetes becslések alapján Marshburn és Barron számára 7 százalékkal nőtt meg egy ilyen végzetes találkozás esélye a jelzett űrszemét-közelítés miatt. Bár ez azon határon belül van, amely mellett még végrehajtható az űrséta, ez esetben nem volt elég idő a kockázatszámításhoz, ezért a halasztás mellett döntöttek. A halasztás során azonban sikerült kiszámolni, hogy mégsem jelent veszélyt az űrhajósokra a kérdéses űrszemét darabka, így az űrséta új időpontját csütörtökre, december 2-ra jelölték ki.