Így tűnik el egy török tó

A Tuz-tó Anatólia szívében, a Konya, Kayseri, Ankara háromszög közepén található, egykoron vízcseppre emlékeztető alakú lefolyástalan sós állóvíz volt, amelynek a helyén ma már csak sólapály van. A tó, bár átlagos mélysége csupán fél méteres, területében azonban meglehetősen nagy, 1600 négyzetkilométeres (a Balaton 592 km²). Rendkívül nagy, 33 százalékos sótartalmú vizét már az ókorban is jól ismerték.

Az évszakok változásával a tó vizének árnyalata is átalakul, ez pedig különösen sok turistát vonzott eddig a környékre (a nyitóképünkön látható rózsaszín árnyalat e természetes folyamat eredménye!). Manapság azonban alig nagyobb egy tócsánál, és az elmúlt nyarakon gyakran teljesen kiszáradt, számolt be az Earth Observatory.

Vizét talajvíz eredetű források adják, e víz a délre lévő Taurosz-hegységből érkezik a föld alatt; ezen kívül két nagyobb patak, illetve a tavaszi esők táplálják; lefolyása nincsen. Ez azt is jelenti, hogy a tó különösen érzékeny mindennemű változásra, ami környezetének vízháztartását érinti. Legyen szó a klímaváltozás során a Kelet-Mediterráneumban fokozottan melegedő (a globális átlagnál 0,4 Celsius-fokkal többet emelkedett itt a hőmérséklet) és aszályosabbá váló éghajlatról, vagy az emberi tevékenységről, amelynek során a meglévő víztartalékok is fogynak.

Az Aydin-Kandemir Egyetem kutatói nekiláttak a tó módszeres felmérésének, hogy kiderítsék, milyen változások zajlottak itt pontosan az elmúlt évtizedek során. A kutatók elsőként a tó felszínét osztályozták vízborítás, mocsár, illetve kiszáradt meder valamelyike szerint, ahogyan azt az egyes évek műholdfelvételein látni lehetett. Ennek a vizsgálatnak volt a része az a hamisszínes, infravörös tartományban készült Landsat–8 felvétel is, ezen a világoskék nem vizet, hanem száraz sólapályt jelent, a sötétkék a még meglévő víz, a szürke pedig a sós mocsár.

Megvizsgáltak, sok évre visszamenőleg, minden év augusztusában készült képeket is. 2000 előtt a forróság idejében a tó még elegendő vizet tartalmazott ahhoz, hogy állandó tónak lehessen nevezni. A szárazabb évek alatt – két kivétellel – a tómeder jó 20 százalékát töltötte ki víz, míg a két csapadékos évben, 1988-ban és 1996-ban 93 és 58 százalék volt a víz borította terület. 2000 után azonban változás állt be. A vízkitöltés 20 százalék alá esett, az aszályok sokkal gyakoribbá váltak, 2008-ban és 2016-ban teljesen kiszáradt a tó. 2019 óta azonban még tovább romlott a helyzet, a rendkívül aszályos éveknek sajnos az lett a hatása, hogy 2021 nyarán tömegesen pusztultak el a flamingófiókák.

A szakemberek szerint a 2000-től tapasztalható átalakulás a tó vízháztartásában egybeesik azzal, hogy mind a talajvizet, mind a befolyó patakok vizét felhasználja az ember, akár ivóvízként, akár a terményei locsolására. Az aszályok nem fognak eltűnni, a klímaváltozás egyik legfőbb hozadéka a régióban a csapadékeloszlás változása, s ezzel a növekvő aszály. Az embereknek továbbra is szükségük lesz a vízre, így, a török hidrológusok szerint a tó már nem fog visszatérni az 1988-as állapotához többé.