Dénes, János2024. október 09., szerda
Föld

Ezen a fotón szinte minden rajta van

National Geographic Magyarország

A Hawaiin lévő Mauna Kea tetejéről készült felvételen csillagászati és légköri ritkaságokat is találunk.

Forrás: International Gemini Observatory/NOIRLab/NSF/AURA

 

A NOIRLab „hét képe” révén a hawaii Gemini Északi Obszervatórium hátterében látható égi csodákból álló csokrot ismerhetjük meg. A NOIRLab egy optikai-infravörös csillagászati kutatási program, amelyet az USA Nemzeti Tudományos Alapja üzemeltet, és amely földi teleszkópok segítségével végez kutatásokat. A program megfigyelőhálózatának egyik részét képezi a Gemini Obszervatórium, ahol a felvétel született.

Hawaii vulkánóriásán, 4200 méteres magasságban készült fotó 2021. december 20-án, napnyugta utáni időszakban született, az obszervatórium egyik égboltfigyelő webkamerája rögzítette. A kiváló képet adó kamerán már számtalan alkalommal jelentek meg különleges események, most azonban egyszerre látható a Vénusz és a Szaturnusz, a Leonard üstökös, egy vörös lidérc, az állatövi fény és még vörös légkörfény sávjait is felfedezhetjük.

A C/2021 A1 (Leonard) üstökös immáron befejezte északi féltekén folytatott pályafutását, és csak a déli féltekén élők élvezhetik a látványát, amint a napközelpontjához közeledik, pár napra még ki is fényesedett kicsit. A hawaii felvételen szerencsére pont ebben, a kifényesedett állapotában láthatjuk, így annak ellenére is jól kivehető, hogy egyébként északabbról, például hazánkból, már nem lehetett rendes fotót készíteni róla.

Az üstököstől jobbra, a fotó közepénél látható a kép legragyogóbb fénypontja a Vénusz, amely látszólagos égi útján szintén épp a Naphoz közeledik, január elején kerül majd vele együttállásba, hogy azután lassan majd hajnalcsillagként térjen vissza. Az üstökös felett, szintén jobbra a másik fényes pont a Szaturnusz.

A látványosságok egy része feliratozva.
Forrás: International Gemini Observatory/NOIRLab/NSF/AURA

A két bolygó fénypontjait, ha képzeletben összekötjük, egy balra dőlő ferde vonalat kapunk. Ez a vonal az ekliptika, vagyis a Naprendszer bolygóinak keringési síkja. A képen e képzeletbeli vonal körül egy fénylő, világos sáv látható, amely a bolygóközi porszemcséken szóródó fény, vagyis az állatövi fény. Az állatövi fényt alkonyat után a tavaszi időszakban láthatjuk igazán szépnek, ám már akár most, december végén is megfigyelhetjük a holdmentes, tiszta alkonyokat követően, napnyugta után 1,5-2 órával, fényszennytől távoli helyszíneken.

Az égbolt főként alsóbb felén jól látható, vízszinteshez közeli állású, vöröslő sávok húzódnak. Ez a légkörfény, amely az atmoszféra magasabb régióiban, a Napból érkező extrém-UV sugárzás miatt lejátszódó kémiai folyamatok hatására jön létre. Színeiben és keletkezési magasságában kissé hasonlít a sarki fényre, azonban azzal szemben az egész bolygón észlelhető, az egyedüli feltétel hozzá az igazán sötét égbolt, szerencsés körülmények közepette hazánkból is láthatjuk. Gyakori azonban, hogy a világűrből, például a Nemzetközi Űrállomásról készült felvételeken bukkan fel, amint finom, színes buborékként körbeöleli bolygónkat. A színe, amelyet a felszínen szabad szemmel nem láthatunk, de fotón jól megmutatkozik, attól függ, milyen kémiai elemek és milyen légköri magasságban bocsátják ki a fénylést.

Talán a legizgalmasabb jelenség a képen a vörös lidérc. Ma már nem ismeretlen az égbolt szerelmesei számára e jelenség, amelyet csak néhány évtizede fedeztünk fel, köszönhetően a technikai fejlődésnek. A jelenség maga rendkívül rövid ideig, mindössze néhány ezredmásodpercig tart, emiatt, bár meglehetősen fényes, ha látjuk is, nem tudatosul a látványa. A nagy érzékenységű, nagy sebességű videokamerák azonban könnyedén rögzítik, és ma már a digitális fotótechnika révén, az amatőr fotós is megteheti. A jelenség zivatarok felett alakul ki, és nagy erejű villámokhoz köthető, azonban a légköri magassága nem a zivataroké, hanem annál jóval nagyobb: 50-90 kilométeren jönnek létre ezek az elektromos villanások. Ez azt is jelenti, hogy távoli, több száz kilométerre lévő zivatarok segítik a megörökítését. A felvételen ugyan láthatunk egy viszonylag közeli zivatart (a villám bevilágítja a felhőtetőt) az obszervatórium kupolájától jobbra, azonban a lidércet létrehozó már nem látszik, az ennél sokkal messzebb volt. Egy 2017-es felvételen rokon jelenséget, egy óriás nyalábot sikerült megörökítenie ugyanennek a webkamerának.

Hozzászólások

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A Borisz ciklon 2024 szeptemberében jelentős mennyiségű csapadékot hozott a régióba.

Alkonyatkor kereshetjük az üstököst

Alkonyatkor kereshetjük az üstököst

Október 12-től az alkonyi égen figyelhető meg a C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) üstökös.

Hóviharral érkezett a tavasz Dél-Afrikába

Hóviharral érkezett a tavasz Dél-Afrikába

A Maloti-Drakensberg-hegység az egyetlen, síelésre alkalmas terület Afrikában, ahol rendszeres a hó, most azonban jóval nagyobb területet borított be a váratlan csapadék.

Drámai mértékben zöldül az Antarktika

Drámai mértékben zöldül az Antarktika

A sarkvidék zöldebbé válása a melegedés folyamatára is visszahat és felgyorsítja az olvadást.

Ellátogattunk Arizona megkövesedett erdejébe

Ellátogattunk Arizona megkövesedett erdejébe

A Petrified Forest Nemzeti Parkban a kövek szinte beszélnek.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket