Villámlások magasabb nézőpontból

A műholdas megfigyeléseknek köszönhetően rendkívül sok új ismeretet szerezhettünk a villámokról.

Bár a régi görögök úgy hitték, a villámok Zeusz fegyverei, ma már kicsit kevésbé misztikusak az elképzeléseink erről a természeti jelenségről. Ugyan bolygónkon bármely adott pillanatban villámok tucatja csapkod, mégis elég nehéz tanulmányozni őket, ezen változtatott gyökeresen a modern technika.
Az 1990-es évektől kezdődően vannak olyan érzékelők az űreszközökön, amelyekkel a villámlást követhetjük, figyelhetjük, így ezen megfigyelések alapján például elkészülhetett a villámcsapások globális térképe, amilyet az Earth Observatory bemutatott.
Az első ilyen térképet 2001-ben publikálták, amelynek adatai egy NASA- és egy kereskedelmi műhold műszeres mérésein alapultak. A frissen közzé tett térképhez már számos műholdon, illetve a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) elhelyezett érzékelő műszerek, 1997-től folyamatosan gyűjtött adatait használták fel, és ebben fejlődést jelentett az ISS méréseinek sora. Az ISS ugyanis jóval északabbra lát rá bolygónkra, mint a szokványos megfigyelő műholdak, így először a rajta elhelyezett műszereknek köszönhetően lehetett a sarkvidéki villámokról is átfogó képet alkotni.
Az egyre hosszabb megfigyelési időszak azt is lehetővé teszi, hogy a kutatók összehasonlításokat végezhessenek a korábbi évtizedek és a jelen villámlásai közt. Emellett az új szenzorokkal végzett mérések nemcsak egyetlen felszíni ponthoz köthetik a villámokat, hanem meg tudják határozni azt, hogy egy villám mekkora területi kiterjedésű volt. Ennek a lehetőségnek köszönhetően tudjuk például ma már, hogy milyen villám-rekordokkal rendelkezik bolygónk. „Egyes villámok, amelyeket mi csak megavillámnak nevezünk, elképesztően nagy területeket fognak át, néha több száz kilométert” – magyarázta Michael Peterson, a Los Alamosi Nemzeti Laboratórium szakembere. A valaha mért leghosszabb villám 2018-ban Argentína és Brazília egén 709 kilométeres utat tett meg, 11 másodperc alatt.
A világon villámokban leggazdagabb terület Venezuelában van, a Maracaibo-tó környékén naponta átlagosan 389 villámcsapást lehet mérni, köszönhetően a terület különleges földrajzi elhelyezkedésének, amely extra módon kedvez a zivatarok kialakulásának. A villámlás megakadályozta 1595-ben, az angol-spanyol háború során, hogy Sir Fracis Drake meglepetésszerűen támadja meg a területet, s ezzel eldöntötte a tengeri csata sorsát, majd ugyanígy döntötte el a Simón Bolivar-féle venezuelai függetlenségi felkelés során a spanyol támadók sorsát, akik a felkelés leverésére igyekeztek volna, ha nem villámlik.
Ilyen extrém hely még bolygónkon az afrikai Kivu-tó, Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság határán, napi átlag 368 villámcsapással.
A kutatók bíznak abban, hogy a műholdas megfigyelések és mérések eredményeként olyan trendeket is azonosítani tudnak a közeli jövőben, amelyek a klímaváltozással összefügghetnek, mivel változik a viharok gyakorisága, eloszlása és azok útvonala is. Emellett a villámok kisülései nitrogén-dioxidot hoznak létre, amely pedig üvegházgázként maga is hozzájárul a felmelegedéshez.