Különleges őslénytani lelőhelyre bukkantak

Mintegy 15 millió évvel ezelőtt, a miocén idején zajlott az élet azon az ausztrál lelőhelyen, amelyet az Új-Dél-Walesi Egyetem vezette nemzetközi kutatócsoport vizsgált meg. A helyszín az új-dél-walesi McGraths-síkságon van, ez Adelaide városától délre található, a felfedezést pedig a Science Advances folyóiratban ismertették.

A miocén Ausztrália számára a változások időszaka volt, a miocén első felében (23-15 millió éve) csapadékos, meleg volt jellemző, az időszak második felére (14-5,3 millió éve) fokozatosan hűvösebbé és szárazabbá vált az éghajlat, s ezzel együtt gyökeresen átalakult a növényvilág is. Míg a korszak első felében nedves trópusi klímán rendkívüli fajgazdagságú flóra és fauna uralta a kontinens egy részét, a mai pápua vagy borneói őserdőkkel összevethető gazdag régió volt, addig később csökkent a fajgazdagság és átalakult az összetétel.

A lelőhely Ausztrália legjelentősebbjei közt számon tartott ún. Lagerstätte, ez olyan őslénytani lelőhely, ahol világszinten is különösen jelentős mennyiségű és minőségű leletek találhatóak, amelyek alapvető információkat adnak egy-egy korszak élővilágáról. A kutatók az elmúlt 3 évben folyamatosan dolgoztak a lelőhely feltárásán, és elképesztő mennyiségű kövületet emeltek ki, köztük őserdei növényeket, rovarokat, pókokat, halakat, és madártollakat is.

A lelőhely 11-16 millió évvel ezelőtti időszak élőlényeinek tárháza, és különösen fontos időszakot mutat be abból a folyamatból, amely Ausztrália mai arcának kialakulását eredményezte.

„A leleteink egy egykori, mérsékelt övi, közepesen nedves esőerdőt mutatnak, ahol igen gazdag volt az élővilág” – mondta el Dr. Matthew McCurry, az Új-Dél-Walesi Egyetem kutatója. „Rengeteg megtalált maradvány ismeretlen fajokba tartozik, mint például csapóajtós pókok, óriás kabócák, darazsak, és különféle halak.” A pollenszemcsék alapján a kutatók azt is tudják, hogy az itteni esőerdőt egy szárazabb terület vehette ekkor körbe, így ekkor már valószínűleg elkezdődött a régió kiszáradása.

Eddig nehéz lett volna megmondani, miféle ökoszisztémák létezhettek itt egykor, ám a mostani lelőhely olyan összetett és gazdag és kiváló állapotban fennmaradt leletanyagú, amelyből igen részletes képet rajzolhatnak a kutatók az élőlények közti kapcsolatokról is. Példák lehetnek erre azok a halak, amelynek gyomortartalma is felismerhető a kövületeken, vagy épp a rovarokról kiderül, kik voltak a beporzók, mivel az általuk megevett pollent is látni lehet. Hasonló fontosságú a madártollakban vagy halpikkelyekben fennmaradt pigmentek szerepe, amelyek alapján rekonstruálni lehet majd az egykori állatok színeit, mintázatát.

A lelőhely feltehetően egy vasban gazdag vízfolyásnak köszönheti állapotát. A vas vegyületei finom bevonatként rakódtak le az elpusztult élőlényekre, majd a kövületté válás során ennek köszönhetően őrződtek meg a legaprólékosabb részleteik.

A lelőhelyre 2017-ben bukkant rá egy helyi farmer, Nigel McGrath, ő vette észre az első itteni ősmaradványt: szántás közben véletlenül kiforgatott egy levélkövületet tartalmazó követ.