Kanada jégkori tavai
A jégkorszakban Kanada jelentős részét beborította a vastag jégtakaró, a tavak e jég eróziós munkájának köszönhetőek.
Kanada közepén, Manitoba tartományban található a Winnipeg-tó, amely ugyan nem olyan nagy, mint az USA-Kanada határán lévő Nagy Tavak, ám a közeli, számtalan kisebb testvérével együtt több vizes élőhelynek ad otthont, mint az öt nagy tó összesen. Manitoba tartomány szárazföldi területének 43 százaléka sekély tó, ártér, mocsár, vagy tőzegláp. Mindezek eredetét a jégkorig lehet visszavezetni, a területet az Earth Observatory mutatta be, a Landsat–8 műhold felvétele alapján.
A terület alacsony fekvése miatt jöhettek létre a tavak, s ez jórészt annak köszönhető, hogy a jégkorszak idején a jégtakaró hol előrenyomult, hol hátrahúzódott, s eközben csiszolta, apírotta a kőzeteket. Manitoba Három Nagy Tava, a Winnipeg, a Winnipegosis, és a Manitoba az egykori Agassiz-tó maradványa.
Az Agassiz-tó az utolsó jégkorszak végén kialakult hatalmas gleccsertó volt, legnagyobb kiterjedése a 440 ezer négyzetkilométert is elérhette (ez több mint kétszerese Nagy Britannia területének). A Laurentiai-jégtakaró déli szélén kialakult tó nagyjából 14500 éve született, 1125 kilométer hosszú, és 400 kilométeres szélességű területen lelt otthonra. Végül 8000 éve, amikor a jégtakaró, amely útját állta, végre elolvadt, a tó is leapadt, és csak a legmélyebb területeken hagyott vizet maga után. Ezek a területek a mai tavak.
A műholdfelvétel speciális szűrővel készült, így a tavak vizének számos olyan részlete is kontrasztosabban megmutatkozik, amelyeket egyébként nem lehetne ilyen könnyen látni. A színes örvénylés, amelyet például a sekély, alig 10 méteres mélységű Cedar-tó vizén láthatunk, a fitoplankton jelenlétének, illetve a tavak vizében lebegő üledéknek köszönhetően rajzolódik ki. A tómedreket meszes, agyagos, igen finom szemcsés üledék teszi kékes árnyalatúvá. Ez annak köszönhető, hogy a régió dolomitos alapkőzetű, ez a magnéziumtartalmú mészkőféleség még a paleozoikumban (500-250 millió éve) rakódott le, amikor a mai Kanada középső régiója sekély trópusi tenger volt.
A terület egyik szembeötlő formájú felszíni alakzata a Pas-moréna, amely akkor alakult ki, amikor a Laurentiai-jégtakaró előrenyúló ága megállt nagyjából a mai Cedar-tó vonalában, és lerakott rengeteg, a Hudson-öböl környékéről idáig szállított követ, kavicsot, üledéket, port. Amikor azután a jégtakaró visszahúzódott, a lerakott moréna egy 300 kilométer hosszan, ívesen elnyúló halomként maradt itt utána. A moréna, egyes részein, 20 kilométer szélességű, és 30 méterrel emelkedik a terület fölé. A moréna felületén látható, egymással párhuzamosan álló sávok a víz munkája során alakultak ki, így völgyek és tőzeges gerincek váltakoznak. Ma az itt áthaladó, e kis gerinceket átvágó autóúton belepillanthatunk a moréna belsejébe, az azt felépítő kövek sokaságán keresztül.