Évezredekig rengett a föld a becsapódás után

A Vredefort bolygónk azon kevés kráterei közé tartozik, amely komplex, több gyűrűből álló szerkezetet vett fel, ilyen krátereket csak a Holdon, illetve a Naprendszer más égitestjein látunk, mivel a Föld geológiai folyamatai és az erózió a mi krátereink elsöprő többségét eltüntette már. Bár bolygónkat el is éri néhány százmillió évente, egy-egy több kilométeres, égitest, a hiányzó kráterek miatt mégis viszonylag keveset tudunk ezek hatásairól. A Vredefort-kráter kapcsán, amely egyébként bolygónk legnagyobb ismert becsapódási krátere is, újabb ismereteket szereztek  a kutatók, amelyről az EOS földtudományi hírportál számolt be.

A Dél-Afrikában lévő kráter keletkezését követően évezredeken keresztül rengett a föld amiatt, hogy a becsapódáskor kimozdított földkéreg kőzetrétegei igyekeztek visszanyerni korábbi egyensúlyi állapotukat.

Amit ma a Vredefort-kráterként ismerünk, az nem azonos a becsapódáskor létrejött felszíni képződménnyel, mivel ez utóbbit a 2 milliárd év rég eltüntette, kb. 10 kilométer vastagságú kőzetréteggel együtt. A mai felszínen látszó alakzatok egykor a kéreg mélyének képződményei voltak. Ez pedig egy igen különös, egyedi nézőpontot biztosít, mivel „Nincs más nagy méretű becsapódási kráter, amelynek a metszetét megnézhetnénk” – mondta Matthew S. Huber, a fokvárosi Western Cape Egyetem kutatója, az Icarus szakfolyóiratban közölt tanulmány első szerzője.

E nézőpontot kihasználva Huber és kollégái számos, a becsapódáskor keletkezett olvadéktelért tanulmányozott, ezek, a régió gránitjába merőlegesen benyomult kőzetek nagy valószínűséggel a becsapódáskor keletkező olvadék maradékai. A becsapódást követően a felszínen egy olyan „tó” jött létre, amely olvadt kőzetek keverékéből állt, és az ebből kialakult telérek mai jelenléte azt is mutatja, hogy rendkívül nagy mélységekbe hatolt le az olvadék. Régi kérdés, hogy miként lehetséges, hogy ekkora mélységig jutott le a kőzetolvadék a felszínről?

Elvileg a földrengések szétnyíló törései mentén megtörténhetett ez, és ennek a becsapódáskor lejátszódó események kapcsán igen jó esélyt is adnak a kutatók. A becsapódáskor több kilométernyi kéreganyagot mozdított ki egy pillanat alatt a beérkező kisbolygó, ám a földkéreg ezután igyekezett mielőbb visszaállni, megtalálni a korábbi egyensúlyi eloszlását. Ez hasonló ahhoz, mint amikor egy gleccser, vagy jégborítás elolvadását követően a jég nélkül könnyebbé vált terület emelkedni kezd (Skandinávia a jégkor vége óta, mind a mai napig emelkedik). Hétköznapi hasonlattal élve: a trambulin benyomódik, ha beleáll egy gyerek, ám, amikor az felugrik, a trambulin alja is felemelkedik.

A földkéreg visszarendeződése tehát ismert és adott folyamat, azon azonban eddig nem gondolkodtak el, hogy vajon ez mennyi időt vett igénybe. A kérdés már csak azért is fontos, mert így kiderülhet, hogy egy becsapódás hatása egyszeri, a pillanat műve, vagy épp hosszan elhúzódó eseménysorozat?

A dél-afrikai kutatók most az olvadéktelérek kémiai összetételét vizsgálták meg. Ebből kiderült, hogy eltérőek a telérek ebből a szempontból, és ez csak úgy lehetséges, ha az olvadékban a különböző telérek kialakulásakor már elkülönültek az egyes kémiai elemek, ahogy például a zubogó forró leves felszínén bukdácsoló zöldségek is leülnek a fazék aljára, ahogy hűl a leves.

Mivel volt idő az elemek elkülönülésére, ebből a kutatók arra következtettek, hogy a földkéreg visszarendeződése során lejátszódó hatalmas földrengések, amelyek a telérek számára megnyitották a kőzetek repedéseit, hosszú időn, a számítások szerint több tízezer éven át tartó folyamat részét képezték. Magyarul, a nagy becsapódások nem egy pillanatnyi eseményt jelentenek, hanem egy hosszú folyamatot, legalábbis a becsapódás helyszíne környezetében.

A Vredefort-kráter egy része az UNESCO Világörökség védelme alá tartozó terület.