A polinéz sziget, ahol nem várják a turistákat

Maiao atollja egy kicsike, kevesebb mint 9 négyzetkilométeres szigetecske a Csendes-óceánon, Tahititől 100 kilométerre nyugatra fekszik, legmagasabb pontja 154 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, és az Earth Observatory mutatta be egy, az ISS fedélzetéről készült fotó alapján. Az apró szigeten két, a sziget méretéhez képes nagy tó is található, a Roto Rahi és a Roto Iti, amelyek vize a nagy mértékű párolgás miatt igen erősen sós, és egy kis csatorna köti össze őket. A tavak kapcsolata a tengerrel szinte csak jelképes.

A sziget közepén húzódik az a Ravae nevű domb, ez a sziget legmagasabb pontja: 154 méter. Mindössze 354 fő lakja Maiao szigetét, a Tāora O Mere nevű falucskában. Az első európai látogatója Samuel Wallis kapitány volt, 1767-ben.

A sziget térképe bejelölve a főbb pontokat.

Forrás: NASA Earth Observatory

A kis szigetet a Polinéziára jellemző, ragyogó kék vizű lagúna veszi körbe, amelynek határán korallzátony húzódnak. Ennek ellenére a szigetlakók nem a turizmust tekintik fő megélhetési forrásuknak, hanem a csavarpálma- és kókusztermesztést, illetve a hagyományos polinéz életmódot. A hely Francia-Polinézia nagy kiterjedésű védett tengeri területéhez tartozik, a hagyományos életmód fenntartásával halásznak az itteni lakosok, saját maguk ellátására és eladásra. Nincsenek szállodák, nincs reptér, és a csupán kicsiny hajókat befogadni képes kikötő is a sziget egy távoli zugában található. Egyszóval, nem igyekeznek idecsábítani senkit.

No de miként vált ez a kis tengeri gyöngyszem ilyen zárkózottá? A 20. század elején egy angol vállalkozó, Eric Lawford Trower vetette meg itt a lábát, foszfátot akart kitermelni, ennek lehetőségéhez azonban nem kimondottan etikus úton igyekezett hozzájutni: a szigeten élőket adósságba döntötte, és egyre több alkoholt ittak, élen a sziget vezetőjével. A megfizethetetlen adósság fejében bírósági ítélet után az angol birtokot kapott a szigeten (ez volt a célja az egész tevékenységgel), 1925-1935 közt a terület 80 százaléka Troweré volt.

Ezt követően egy helyi lelkipásztor segítségével a szigetlakók rendszeresen bepanaszolták az angolt a kormányzónál, amely végül nyomozáshoz vezetett s kiderült, hogy a lakosoknak igazuk van: fegyverrel való fenyegetés, kényszerítés, visszaélés, áron aluli vásárlás, lopás és hasonló tettek miatt az angolt megfosztották a birtokától. A birtokot azután a szigetlakókból szerveződött közösség vásárolta meg (vagyis visszavásárolták a saját szigetüket), és a mezőgazdasági terményeik (jórészt kókusz) eladásából az összes adósságukat kifizették.

Érthető, hogy a sziget lakói nem kimondottan rajongtak ezt követően a külföldiekért. Sok évtized elteltével ma már ugyan látogatható a sziget, azonban a nem ottani lakosok nem alhatnak a szigeten, csak a hajón, ami idehozta őket, bár nappal kirándulhatnak, élvezhetik a strandot vagy épp búvárkodhatnak a lagúnában; 2017-ben száz fő jutott így el Maiao-ra. A szigeten az 1930-as évek óta tilos az alkohol árusítása, és egyedül a polgármester birtokolhat alkoholt, néhány ünnepi eseményre korlátozva annak fogyasztását.