Melegházak, egyre nagyobb tömegben

Akár repülőről, akár műholdról készülnek felvételek, csak azt láthatjuk, hogy egyes helyeken egyre hatalmasabb területek válnak hófehérré – ám nem a hó miatt: érdemes megismerkedni a plasztikultúra kifejezéssel.

Az Earth Observatory egy törökországi, gyorsan gyarapodó területű fóliasátras mezőgazdasági övezetet mutatott be példaként, a világszerte egyre nagyobb teret kapó termelési forma kapcsán.
Az első melegházként használatos fóliasátrak az 1950-es években készültek, ultrakönnyű vázra feszített PET fóliából, a Kentucky Egyetem professzora, Emery Emmert által kifejlesztett technológia akkor forradalmi volt, ám mégsem az USA lett a fő felhasználója. A fóliáknak köszönhetően rengeteg víz takarítható meg, megnő, sok esetben megtöbbszöröződik a terméshozam, és hosszabbá válik a termelésre alkalmas időszak, ezzel sokkal több embert lehet élelmiszerrel ellátni. Azonban a hatásai távolról sem csak pozitívak.
A műanyag használata a mezőgazdaságban olyannyira elterjedtté vált, hogy ma már neve is van: plasztikultúra. Ez magában foglalja mindazokat a módszereket, amelyekben a talajtakarástól az öntözőcsövekig, s a bejárható sátrakig, a legtöbbször csupán pár hónapos élettartamú műanyagok, s a plasztik fóliák felhasználására építenek. E műanyagok újrahasznosítása – még ha a szándék meg is volna rá – rendkívül nehéz, mert például a talajtakaró fóliák koszosak, nedvesek, sárosak. Ráadásul Kínában e talajtakarókhoz olyan vékony, 4-8 ezredmilliméteres fóliát használnak, amely egyszerűen szétfoszlik, s vagy a talajba kerül, vagy bemosódik a vizekbe és az óceánokba jut. A sok éven át a talajban maradó fóliában elakadhatnak a gépek, akadályozza a gyökerek növekedését, vagy épp a víz áramlását. Ahol ennél vastagabb talajtakaró fóliát használnak, ott ez a gond kisebb, ugyanis felszedhető és újból használható. A vastagabb, fóliasátrakhoz használt műanyag se használható sokáig, 2-3 év alatt az ultraibolya sugárzás hatására töredezni, szakadozni kezd, s ki kell cserélni.
Jelenleg Kína mezőgazdasági területeinek 3 százaléka fóliasátor, amelyekben az ország zöldségigényének 35 százaléka terem, s a tervek szerint hamarosan megkétszereződhet e terület. A fóliasátras termelési mód ma már azzal is jár, hogy rengeteg folyamatot automatizálni lehet. Egy másik, meglehetősen ijesztő adat: 10 évvel ezelőtt a kínai mezőgazdasági földterületek 13 százalékát borították be plasztik talajtakaróval, 51 különböző termény előállításához használják e módszert, azóta valószínűleg még nagyobb arányban.
Európában a Spanyolország déli régiójában találhatjuk a legtöbb fóliasátrat, az Almería környéki területen kezdődött plasztikultúra mára gyakorlatilag az ország déli, tengerpart közeli régióját elfoglalta. Gibraltártól Valenciáig a fóliasátrak fehér foltjai, sok helyen ijesztő méretekben uralkodnak el a tájon. Míg Kínában leginkább a sivatagi területeket igyekeztek így használhatóvá tenni, Spanyolországban, vagy akár a török fóliás régióban is, a zavarásra érzékeny, és az emberi jelenlét miatt eleve nehéz sorsú mediterrán élővilágot szorítják ki a sátrak. Emellett az alapvetően vízben szegény területek kevéske vizét is elvezetik e mezőgazdasági létesítmények öntözéséhez. Sok esetben egy-egy területen élő állatok sorsát pecsételik meg a kiépített fóliasátor-rendszerek.
Törökország a világ negyedik legnagyobb állama a mezőgazdasági fóliasátrak területe tekintetében, s egy nemrégiben végzett felmérés szerint a talaj felső rétegében rengeteg a mikroműanyag, amelyek a plasztikultúrához köthető tárgyakból származnak.
Talán azt se árt tudni, hogy mi történik azokkal a zöldségekkel, amelyek e területeken teremnek: bekerülnek az áruházak, szupermarketek polcaira, majd a fogyasztókhoz. Ha télen paprikát, paradicsomot, cukkinit, uborkát, epret, és még számtalan más primőrárut vásárolunk, az az esetek elsöprő többségében e plasztikultúrákból származik. Ezért is érdemesebb idényzöldséget és idénygyümölcsöt fogyasztani és lehetőleg helyi termelésűt.