Ella, Linda, Levente, Katalin2025. február 13., csütörtök
Föld

Életmódbeli változtatással a klímaváltozás ellen

2022.03.17.NG
National Geographic Magyarország

A három vezető intézmény által készített tanulmány kiemelte, hogy a kormányok és az egyes emberek kis változtatásokkal jelentős hatást érhetnek el a globális károsanyag-kibocsátás csökkentésében.

Forrás: Getty Images

A The Guardian által ismertetett tanulmány szerint – melyet az MTI tett közzé – hat konkrét kötelezettségvállalás betartása visszafoghatná az elszabadult fogyasztást, amely részben az éghajlati válság okozója.
A Leedsi Egyetem tudósai által végzett, valamint az Arup globális mérnöki cég és a világvárosok C40-es csoportjának szakértői által végzett kutatás szerint a hat vállalás teljesítésével annak a kibocsátáscsökkentésnek a negyedét el lehetne elérni, amellyel a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt lehetne tartani.
A tanulmány megjelenésével egy új klímamozgalom is útnak indult. Az ugrás (The Jump) elnevezésű mozgalom arról igyekszik minél több embert meggyőzni, hogy vállalja a hat ígéretet.
Tom Bailey, a kampány társalapítója hangsúlyozta: egyszer s mindenkorra véget vetnek ezzel a vitának, hogy az állampolgároknak lehet-e szerepe a bolygó megvédésében. „Nincs időnk rá, hogy megvárjuk, amíg egy csoport lép, minden szereplő minden lépésére szükség van” – fogalmazott.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) az eddigi legborúsabb figyelmeztetésével állt elő, rámutatva, hogy a klímaválság rohamosan gyorsul, és csak kevés esélyünk maradt arra, hogy elkerüljük a legsúlyosabb pusztítást.
Bailey szerint mivel a világ az ökológiai összeomlás szélére jutott, a következő évtizedben működőképes alternatívára van szükség az „egyetemes fogyasztói társadalom” helyett.
„A kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a kormányoknak és a magánszektornak kell a legnagyobb szerepet játszania, de az elemzésünkből az is ugyanilyen egyértelmű, hogy az egyes emberek és a közösségek is hatalmas változást érhetnek el” – mutatott rá.
Az kampány arra kéri az embereket, hogy egy, három vagy hat hónapra vállalják a következő hat életmódbeli változtatást:

  • fogyasszanak zömmel növényi alapú táplálékot, egészséges mennyiségben, pocsékolás nélkül;
  • ne vegyenek évente háromnál több új ruhadarabot;
  • legalább hét évig használják az elektronikai eszközeiket;
  • legfeljebb háromévente egyszer tegyenek rövid és nyolcévente egy hosszú repülőutat;
  • szabaduljanak meg saját motoros járműveiktől, ha tudnak, ha pedig nem, akkor tartsák meg őket hosszabb időre;
  • hajtsanak végre legalább egy nagyobb változtatást, például forduljanak a zöld energia felé, szigeteljék le az otthonukat vagy váltsanak nyugdíjbiztosítót.

Bailey dolgozta ki a legutóbbi választásokra a brit Munkáspárt számára az energiaágazat szén-dioxid-mentesítésére irányuló tervet. Az elmúlt 15 évben Angliában, Amerikában és Kínában dolgozott a zöld energiaágazatban, és véleménye szerint az egyéni változtatások elvezethetnek a közösségi szintű fellépésekhez, ami végső soron hozzájárulhat a rendszerszintű változáshoz.
Bailey szerint bár nem mindenki tudná vállalni az összes pont teljesítését, már az is nagy hatással lehet, ha sokan belevágnak.

„Nem a kőkorszakba kell visszatérni, csak meg kell találni az egyensúlyt. A viszonylag gazdag országokban a kevesebb fogyasztás több kreativitást, vidámságot, kapcsolatot jelenthet. Éljünk az örömöknek, ne a dolgoknak!"

A tanulmány a világ vezető városaiban élő emberek fogyasztásának hatását vizsgálta. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a fenti hat lépés 25-27 százalékkal csökkenthetné az üvegházhatású gázok globális kibocsátását.
A tudományos bizonyítékok gyarapodásával egyértelmű, hogy a társadalom minden rétegének cselekednie kell – mutatott rá Ben Smith, az elemzést végző Arup klímaváltozással foglalkozó igazgatója.

Hozzászólások

Kis piros pontok rejtélyét oldották meg

Kis piros pontok rejtélyét oldották meg

A James Webb-űrteleszkóp eddig nem ismert galaxistípust fedezett fel, a kis piros pontnak (LRD) nevezett objektumok a korai univerzum képviselői.

Nem a Laacher See kitörése okozta a fiatalabb dryas lehűlését

Nem a Laacher See kitörése okozta a fiatalabb dryas lehűlését

A mintegy 12900-11700 évvel ezelőtti időszak a jégkor végi felmelegedést megszakító hőmérsékleti visszaesés volt, amelynek eredete mindmáig rejtély.

Tényleg kivételes bolygóegyüttállást láthatunk hamarosan?

Tényleg kivételes bolygóegyüttállást láthatunk hamarosan?

Sok hírportálon találkozni azzal, hogy február végén az összes bolygót megnézhetjük egyszerre az esti égen.

Újabb bizonyíték: tényleg egy óriás áradat töltötte fel a Földközi-tengert

Újabb bizonyíték: tényleg egy óriás áradat töltötte fel a Földközi-tengert

Közel 6 millió évvel ezelőtt a messinai sókrízisnek nevezett időszak során a Földközi-tenger szinte teljesen kiszáradt, majd az időszak végén az Atlanti-óceán felől újra feltöltődött.

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Olyan fekete lyukak után kutattak, amelyeket sűrű por- és gázfelhő rejt, így nem látható a beléjük zuhanó anyag által kibocsátott fény.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket