Pontosabb földrengésveszély- és kockázati térkép készült
Európa egyes helyszíneinek földrengés-veszélyességét és az ebből adódó kockázatokat friss adatok alapján újra kiszámították, és a korábbinál így pontosabb térkép születhetett.
Európa földrengésveszély- és kockázati térképeit az EU által alapított EFEHR nevű szervezet tartja karban, s egy új, a Zürichi Egyetem részvételével készült felmérés alapján friss adatokkal bővülhettek e térképek.
El kell különíteni a földrengésveszély és a földrengéskockázat fogalmait: míg az előbbi az jelzi, milyen eséllyel következhet be rengés egy adott ponton, a második azt, hogy mekkora kockázattal jár a lakosságot, építményeket érintő károk tekintetében a lehetséges földrengés. A kettő nem feltétlenül esik egybe, mivel lehet nagy a rengésveszély olyan helyeken is, ahol gyér a lakosság, így ott kisebb kockázatú a jelentős emberéletet vagy épületkárt okozó rengés. A friss térképek és kockázatelemzések adatait az új európai építési szabályok megalkotásához, módosításához is figyelembe veszik.
A kutatók az eddigi adatokat újakkal egészítették ki, és a korábbinál pontosabb modellt is alkalmaztak a kockázati számításaikban. Ezek alapján egyértelművé vált, hogy a földrengésveszély szempontjából a leginkább érintett területek Törökország, Görögország, Olaszország, Albánia és Románia, majd a balkáni államok követik ezeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a többi országban nem fordulhatnak elő károkozó rengések. A modern épületek ugyan már a megfelelő technológiákkal készültek és bizonyos mértékig rengésállók, azonban sok helyen vannak olyan régi építmények, amelyeket nem erősítettek meg utólag, mert ez hatalmas összegbe kerül.
A rengés kockázati elemzések alapján olyan nagyvárosok a leginkább kitettek, mint Bukarest, Isztambul, Izmir, Catania, Nápoly, Athén, ám szintén emelkedett a kockázat Zágráb, Tirana, Szófia, Lisszabon, Brüsszel vagy Bázel esetében.
Az újonnan használt modelleket az elmúlt 30 évben fejlesztették ki számos európai intézmény közreműködésével, ám a Zürichi Egyetemen van az a központ, ahol az európai földrengések adatgyűjtésével, feldolgozásával és vizsgálataival foglalkoznak, innen segítik a kontinens földrengésekkel foglalkozó nemzeti intézményeit is.