Vilmos, Viola, Vilma2022. június 25., szombat
Föld

Hova lesz a talaj kérge?

National Geographic Magyarország

A száraz talajfelszíneket, bolygónk szárazföldjeinek 12 százalékát élőlények alkotta kéreg borítja, amelynek híján a szél könnyen megbontja a felszínt.

Forrás: MPI / Emilio Rodrigez-Caballero

 

A biokéregnek nevezett felső, szilárd talajréteg gyakran mikrobákból, mohákból, zuzmókból, és egészen apró növénykékből áll, s lezárja, megköti a talajt, azonban ez a kéreg a klímaváltozás miatt veszélyben van. A Nature Geoscience-ben megjelent tanulmányban a Max Planck Kémiai Intézet kutatói vezette csoport azt vizsgálta meg, pontosan milyen összefüggés áll fenn a biokéreg és a légköri por, valamint a klíma közt. Ehhez a globális klímamodellekhez a különböző biokéreg típusokon elvégzett méréseket kombinálták, s szimulálták a jövőbeli klímahelyzeteket.

„Úgy számoltuk, hogy a biokéreg jelenléte mintegy 60 százalékkal csökkenti a légkörbe jutó por mennyiségét világszerte” – mondta Bettina Weber, a kutatás vezetője. Azonban azt is kimutatták a számításaik, hogy 2070-re e kéreg 25-40 százaléka eltűnhet, a klímahelyzettől függően, s ennek következtében több por juthat majd a légkörünkbe. „Azonban a pornak abban is szerepe van, ahogy a klíma alakul, hisz a porszemcsék kondenzációs magként szolgálna a légköri pára kicsapódásához, ez pedig a csapadékviszonyokra hat.”
A por további szolgálatot tesz azzal is, hogy hűti az alsó légrétegeket az árnyékoló hatása révén.
További pozitív hatása az, hogy tápanyagokkal lát el távoli régiókat, ám, ha olyan területre kerül e por, ahol tápanyagszegény környezethez alkalmazkodott az élővilág, ott károkat is okozhat a túl sok tápanyag. A porral akár mikrobák is utazhatnak, amelyek szintén befolyásolják a por célterületének élővilágát.

A kutatók az eredményeik alapján azt javasolják, hogy a biokéreg sorsát is bele kell számolni a klímamodellekbe, hisz fontos tényezőt jelentenek bolygónk működésében. „A kutatási eredményünkkel megmutattuk, milyen szorosan kötődik is egymáshoz az evolúció és a klíma” – tette hozzá Ulrich Pöschl, a Max Planck Kémiai Intézet igazgatója, a kutatás egyik résztvevője. Az efféle kapcsolatrendszerek tudományos megértése különösen fontos a jövőnk alakítása szempontjából.

Hozzászólások

Ilyen hatásai vannak a magas UV-sugárzásnak

Ilyen hatásai vannak a magas UV-sugárzásnak

Nem csak az emberi egészségre nézve jelent veszélyt az UV-sugárzás, de a növény- és állatvilágot, a műanyag és faanyagokat is károsítja - hívta fel a figyelmet cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál, az írást az MTI tette közzé.

Kanadában az év végétől betiltják az egyszer használatos műanyagokat

Kanadában az év végétől betiltják az egyszer használatos műanyagokat

A kanadai kormány betiltja a műanyag zacskók és polisztirol edények importját és gyártását ez év végétől, az exportjukat pedig 2025 végétől.

1549 zsák szeméttel kevesebb a Tisza-tavon

1549 zsák szeméttel kevesebb a Tisza-tavon

Rekordszámú résztvevővel, vidám hangulatban és rekord mennyiségű összegyűjtött hulladékkal zárult a III. Tisza-tavi PET Kupa.

A Yellowstone-ban nemcsak vulkáni érdekességek vannak

A Yellowstone-ban nemcsak vulkáni érdekességek vannak

A Yellowstone Nemzeti Park, amely a világ legelső nemzeti parkja, leginkább a vulkáni utóműködéshez kapcsolódó jelenségeiről híres, ám más izgalmas földtani érdekesség is van itt.

Lángoló Alaszka

Lángoló Alaszka

Az állam területén zivatarok villámai gyújtották fel a száraz növényzetet.

National Geographic 2022. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket