Ismét erősebb hurrikánszezont várnak

Ez már sorozatban a hetedig év lesz, amikor az átlagnál több hurrikánra lehet számítani az Atlanti-óceán területén.

A NOAA (Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal) klímakutatóinak szezonális előrejelzése nemrég látott napvilágot, amely szerint 65 százalék az esélye az átlag feletti hurrikántevékenységgel járó szezonnak. Matthew Rosenkrans, a NOAA előrejelzője szerint a szezon az átlagnál kétszer több hurrikán lehet, számolt be az EOS földtudományi hírportál. A várható szezont egy index-szám, a felhalmozott ciklon-energia (ACE) alapján számítják ki, ez a szám az adott szezonban a viharok intenzitást és időtartamát mutatja meg, az ACE értéke jelenleg 115-200 közé esik. Az átlagos hurrikánszezon, ami június 1-től november 30-ig tart, 66-111 közti értékkel jár.
14-21 vihar kaphat nevet, vagyis érheti el az ehhez szükséges intenzitást (az átlag 14,4 egy szezonban), 2020-ban és 2021-ben is elfogytak az előirányzott nevek, miután mind a 21-et felhasználták a viharok nagy száma miatt. Idén e viharokból 6-10 válhat hurrikán erősségűvé (119 kilométer per óra szélsebességet elérővé), ezekből 3-6 lehet jelentős (179 kilométer per óra szélsebességű) hurrikán.
A NOAA előrejelzése egybecseng más, független intézmények előrejelzéseivel is, egy kivételével minden előrejelző intézmény az átlag feletti szezonra számít. Ennek egyik oka a hosszú ideje fennálló La Niña helyzet, amelynek hatására az Atlanti-óceán feletti légáramlás a hurrikánok keletkezésének kedvez, emellett az átlagnál melegebb a Karib-tenger és az Atlanti-óceán vize, továbbá a nyugat-afrikai monszun is igen erős idén.

A hurrikánszezonok hosszú távú ingadozást mutatnak, a jelenlegi erősebb szezonokkal járó helyzet 1995 óta tart. Ez az Atlanti Évtizedes Oszcilláció meleg fázisában következik be, ilyen volt korábban az 1950-60-as években is. Az idei esztendő szezonján tovább erősíthet a Mexikói-öbölben lévő Hurok-áramlat, amely a Karib-tenger meleg vizét az öbölbe jobban beirányítja, ez pedig az ide bejutó ciklonok gyors erősödését okozhatja. A jelenlegi helyzetben ez az áramlat egészen úgy fest, mint 2005-ben, amikor a hírhedt Katrina hurrikán pusztított.
A hurrikánszezonokba a legfrissebb kutatások szerint már beleszól a klímaváltozás is, az elmúlt két év szezonjait elemezve két kutatócsoport is erre jutott.