Az évezred közepére eltűnhet a szibériai tundra
A sarkvidékek gyors melegedése miatt a tundrára egyre jobban benyomulnak az észak felé terjedő fenyvesek, s ezzel eltűnhet a tundra különleges, kevert ökoszisztémája.
A sarkvidéken az elmúlt 50 évben 2 Celsius-fokot emelkedett a hőmérséklet, messze többet, mint másutt a bolygón, és ez a tendencia folytatódik, a legrosszabb kibocsátási helyzet esetén 2100-ra akár 14 fokos melegedésre is sor kerülhet az északi sarkvidéken.
Ulrike Herzschuch, az Alfred Wegener Intézet szakembere, az eLife hasábjain megjelent tanulmány egyik szerzője elmondta, nemcsak a tengeren történik súlyos hatású átalakulás, hanem a szárazföldön is. A tundra mind Szibéria, mind Észak-Amerika területén drasztikusan visszaszorul majd az erdők gyors északra terjedésével, az RCP 8,5 kibocsátási helyzet esetén az évezred közepén már gyakorlatilag egyáltalán nem maradhat tundra.
A tundra élővilágának mintegy 5 százaléka endemikus, vagyis csak itt képes megélni, mint a havasi magcsákó, a sarki mák, a törpecserjék, vagy épp a lemming, a sarki poszméh, a rénszarvas mind-mind ehhez a klímához alkalmazkodott, és a rövid nyarak, hosszú, zord telek jelentik számukra a megfelelő klímát.
A német kutatók helyszíni vizsgálatokon és méréseken alapuló modellszámításokat végeztek, ezek alapján a fenyőerdők évtizedenként 30 kilométerrel kerülhetnek egyre északabbra, s mivel a tundra nem tud északabbra vonulni, mivel véget ér a szárazföld, ezért veszít a területéből. A legrosszabb kibocsátás esetén 6 százalék, a legkedvezőbb esetén 30 százalék maradhat a jelenlegi tundrából évezredünk közepére. Szibéria egykor 4000 kilométeren át egybefüggő tundrája két részre szakad majd, amelyeket 2500 kilométeres szünet választ el egymástól. A felszabdalt élőhelyek pedig sokkal sérülékenyebbek a kisebb zavarások esetén is. A kutatók úgy vélik, ha nem igyekszünk minél jobban csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, ez a páratlan biodiverzitású élőhely igen könnyen eltűnhet a bolygóról.