Elindult a III. Tisza-tavi PET Kupa

Tizennégy pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel startoltak el a csapatok pénteken a folyótisztító és hulladékgyűjtő III. Tisza-tavi PET Kupán Tiszafüredről.

Több mint kétszáz petkalóz saját készítésű tutajjal Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig gyűjti a hulladékot a Tisza-tóról és az ártéri erdőkből, június 19-ig – tette közzé az MTI.
A kormány célja a Kárpát-medence környezetének megóvása, melyben a Tisza-tó megtisztításának kiemelt szerepe van. Keszthelyi Nikoletta, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára, a Tisza-tó partján, a Morotva Kerékpáros Pihenőben tartott ünnepélyes megnyitón elmondta: megkezdték az illegális hulladéklerakók felszámolását, a HulladékRadar applikációval a lakosság is segíteni tudja a hatóságok munkáját a hulladék felszámolásában. Hangsúlyozta, a kormányzati tevékenység mellett fontos a lakosság, a fogyasztók elhivatottsága, felelősségvállalása is a környezet megóvása érdekében. A Pet Kupa civil kezdeményezés, amelyet a Technológiai és Ipari Minisztérium és jogelődjei évek óta támogatnak, idén például harmincmillió forinttal. A helyettes államtitkár a kezdeményezést nemzetközi szinten is példaértékűnek nevezte.
Tamás Zsolt, a PET Kupa versenyigazgatója megköszönte az önkéntesek munkáját, Molnár Attila Dávid, a PET Kupa társalapítója pedig arról beszélt, hogy a Tisza-tó vizes élőhely, turistaparadicsom és jó példa arra, hogy az ember nem csak pusztítani képes, hanem csodálatos élőhelyet létrehozni is. Kiemelte, hogy a versenyre a kárpátaljai Ungvárról is érkeztek pedagógusok.
Epres Attila, Jászai Mari-díjas magyar színész, aki a versenyen a „PET-mester” szerepét töltötte be, elmondta: a szétválogatott hulladék nagyobb része – mintegy 60 százaléka – újrahasznosul. A Tisza-tó egy csodálatos élőhely, amelyet érdemes tisztán tartani – jegyezte meg.
Az esemény ötletgazdája, a Természetfilm.hu Egyesület tizedik éve szervez pethajós, folyami versenyeket a Tiszán és mellékfolyóin, 2022-ben három versenyt hirdettek meg (III. Tisza-tavi, X. Tiszai, III. Bodrogi PET Kupát).
A Tisza-tó szennyezettségi állapotát tavasszal felmérték a PET Kupa folyómentői, akik 50 különböző szennyezettségű helyszínt, köztük több, súlyosan szennyezett petbányát fedeztek fel. Az eredmények a tisztatisztatérkép.hu oldalon követhetőek nyomon.
A PET Kupa hagyományaihoz híven, a Tisza-tóból kigyűjtött és 14 különböző frakcióra szétválogatott hulladék nagyobb része – mintegy 60 százaléka – újrahasznosul.