János, Pál, Cirill2022. június 26., vasárnap
Föld

1549 zsák szeméttel kevesebb a Tisza-tavon

2022.06.21.NG
National Geographic Magyarország

Rekordszámú résztvevővel, vidám hangulatban és rekord mennyiségű összegyűjtött hulladékkal zárult a III. Tisza-tavi PET Kupa.

Forrás: PET Kupa

 

A 2022 június második felében zajló környezetvédelmi programon ezúttal a tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszán több mint 1500 zsák szemetet gyűjtöttek össze a petkalózok.

A főként Ukrajnából és Romániából érkező hulladékot az árterekben igen gyorsan benövi a növényzet, a sűrű vízparti erdőben nincs könnyű dolguk a petkalózoknak. A kalandvágy, a tenni akarás és a környezetvédő lelkület mégis rekordszámú csapatot állított a Tisza-tavi rajtvonalhoz, hogy különleges élővilágú vízi és szárazföldi területeket tisztítsanak meg a hulladéktól. Idén négy baráti, kilenc vállalati és egy nemzetközi résztvevőkből álló csapat küzdött meg egymással, a szúnyogokkal, a hangyákkal és persze a PET-palackokkal, hiszen az összegyűjtött hulladék fele a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack.


„A 14 pethajós csapat mindegyike szinte erőn felül gyűjtötte a hulladékot, hogy a három nap alatt új rekordot döntsünk. 1549 zsák, becsléseink szerint közel 7 tonna hulladék lett a végeredmény” – számolt be Tamás Zsolt versenyigazgató, a PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület alelnöke.
„A szelektálási munkában a csapatok idén is jelentős részt vállaltak, a hulladék nagyobb részét már a parton, vagy saját pethajójuk fedélzetén átválogatták” – tette hozzá elismerően a szakember.

A zsákolt hulladékért PETákok jártak, az úgynevezett szuperzsákokért (színre válogatott, összezsugorított, kupak nélküli PET-palackok) négyszer annyi pontot osztottak ki a PETbankárok, mint a válogatás nélküli zsákokért. Ennek köszönhetően a hulladék csaknem felét szuperzsákként adták le a résztvevők. A szemét között naponta találtak hűtő darabokat, TV készüléket, autó karosszériát, különböző szigetelőanyagokat és veszélyes hulladékot (festéket, olajos hordókat).
A PET Kupa civil szervezetként mára a folyami hulladék legnagyobb újrahasznosítójává nőtte ki magát, a közszolgáltatóknak, begyűjtő- és hasznosító cégeknek, valamint az innovatív, kisipari megoldásoknak köszönhetően. A tisza-tavi versenyen gyűjtött hulladék újrahasznosítható része, közel 70%-a a hazai vállalkozások munkájának köszönhetően kerül vissza az anyagok körforgásába.

Forrás: PET Kupa

A versenyt kimagasló eredménnyel, – több mint 200 zsák hulladék összegyűjtésével – a TiszaiJAK családi csapat nyerte, akik között néhány veterán felnőtt petkalóz és jó pár szorgalmas pici gyerekkéz is szedte a szemetet. Második helyen, egy tapasztalt kapitány vezetésével, ám teljesen új legénységgel, az ERSTE Green végzett. A dobogó harmadik helyén tavalyi eredményét ismételte meg a Decathlon csapata. A DHL Clean Up Hungary a legkisebb, mégis legszorgalmasabb legénységgel vihette el a Tisza-tó Hősének járó elismerést, hiszen ők gyűjtötték a legtöbb egy főre jutó hulladékot.
Az idén 10 éves születésnapját ünneplő PET kupa szervezői tiszai uszadékfából készített díjakkal tették emlékezetessé a csapatok munkáját, a dobogós helyezettek pedig a Zöldbolt által felajánlott, kizárólag hasznos háztartási kellékekből álló ajándékcsomagokat is átvehették.

Hozzászólások

Ilyen hatásai vannak a magas UV-sugárzásnak

Ilyen hatásai vannak a magas UV-sugárzásnak

Nem csak az emberi egészségre nézve jelent veszélyt az UV-sugárzás, de a növény- és állatvilágot, a műanyag és faanyagokat is károsítja - hívta fel a figyelmet cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál, az írást az MTI tette közzé.

Kanadában az év végétől betiltják az egyszer használatos műanyagokat

Kanadában az év végétől betiltják az egyszer használatos műanyagokat

A kanadai kormány betiltja a műanyag zacskók és polisztirol edények importját és gyártását ez év végétől, az exportjukat pedig 2025 végétől.

A Yellowstone-ban nemcsak vulkáni érdekességek vannak

A Yellowstone-ban nemcsak vulkáni érdekességek vannak

A Yellowstone Nemzeti Park, amely a világ legelső nemzeti parkja, leginkább a vulkáni utóműködéshez kapcsolódó jelenségeiről híres, ám más izgalmas földtani érdekesség is van itt.

Lángoló Alaszka

Lángoló Alaszka

Az állam területén zivatarok villámai gyújtották fel a száraz növényzetet.

Így működnek a tornádók

Így működnek a tornádók

Ha megértjük, miként keletkeznek e veszélyes időjárási jelenségek, akkor a kockázatainkat is csökkenteni tudjuk.

National Geographic 2022. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket